Ma jelent meg az idei húsvéti bélyeg • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Ma jelent meg az idei húsvéti bélyeg

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot. Az értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyegen Bartolomé Esteban Murillo Krisztus feltámadása c. festményének részlete látható. A bélyeg, valamint a kapcsolódó boríték és bélyegző grafikája Kara György grafikusművész tervei alapján a Codex Értékpapírnyomda Zrt.-ben készült. Megvásárolható 2023. február 20-tól a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Bartolomé Esteban Murillo (Sevilla, 1618. január 1. – Cádiz, 1682. április 3.) spanyol festő, a spanyol barokk festészet kiemelkedő alakja. Már tizennégy évesen kisebb képeket festett, illetve vallási témájú rajzokat készített. 22 éves korában egy kis festőműtermet hozott létre, képeit vásárokon adta el. 1642-ben Madridba költözött, ahol Velázquez tanítványa lett, aki megnyitotta számára a madridi és toledói királyi paloták, és a Monasterio del Escorial kapuit, ahol megcsodálhatta és lemásolhatta a legkülönbözőbb mesterek festményeit is, ezáltal tökéletesítve saját művészetét. 1645-ben tért vissza Sevillába. Ebben az évben tizenhárom vásznat festett a sevillai San Francisco el Grande kolostor részére, ami meghozta neki a megérdemelt elismerést. 1658 és 1660 között újból Madridban alkotott. 1660-ban részt vett az Academia de Pintura megalapításában.

Ez volt a legtermékenyebb időszaka, és ekkor kapta a legjelentősebb megbízásokat. Vallási témájú munkái ismertebbek, de jelentős számban festett korabeli asszonyokat és gyermekeket ábrázoló képeket is.

A 2023. évi húsvéti bélyegen és borítékon Bartolomé Esteban Murillo Krisztus feltámadása c. festményének részlete található. Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon (FDC) lévő bélyegző lenyomaton a bélyegképen is látható győzelmi lobogó látható, mely Krisztus halál fölött aratott diadalának jelképe.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS