Húsvét Archives • Hetedhéthatár
Archívum

Húsvét

A választott címke 26 íráshoz kötődik

Húsvéti bélyeg – 2021.

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot. Az értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyegen és a hozzátartozó borítékon az idén Alvaro Pirez: A feltámadt Krisztus című festményének részlete látható. A bélyeg Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján, a Codex Értékpapírnyomda Zrt.-ben készült.

Harmadnapon

Hol vagy, Uram?
Úgy elárvultam Nélküled.
Sivár az utca, a ház –
minden puszta.
És akkor megjelent.
Nem ismerték föl, nem.

húsvét

a reggelinél 
újra szólt a petőfi rádió az iskolai ebédlőben
a julcsi néni azt mondta
rögtön kikapcsolják
mert nem nekünk való a téma

Húsvéti gondolatok

Korán világosodott. Az utcák, a sikátorok két oldalán magasodó házak tapasztott, hol vörös, hol homokszínű falai mentén sokasodni kezdtek a mezítlábas saruk, a színes leplekbe burkolózott, elgyötört arcú emberek. Voltak, akik ismeretlenül is megfogták egymás kezét, mintha csak abból akarnának erőt meríteni.

Nagypénteki imádság

Az ünnep oltárán
terítő az ég
gyertyái
ragyogó csillagok

Arcmás

Atyám,
Te ki
hajdanán
az embert
a saját
képedre
teremtéd,
mondd,
most biztos
ráismersz még?

A lator imája

Jézus, te ki a kereszten
nemsokára kínhalált halsz,
mondd, ott túl rád királyság vár,
vagy tán közülünk csak egy vagy?

Nagypéntek mindenkor

Ó, milyen tökéletlenek vagyunk!
Ha megtérünk is, valamit
mindig hátra hagyunk.

Karácsony körül mutatják be Rófusz Ferenc legújabb animációját a Duna tévécsatornán

Várhatóan karácsony körül mutatják be Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Utolsó vacsora című legújabb animációját a Duna tévécsatornán. Rófusz Ferenc negyven évig dédelgette filmje megvalósítását, amely Az utolsó vacsora című Leonardo-festményt eleveníti meg.

Feltámadás

És a kő elgördült.
Láthatatlan kezek
gördítették odább,
vagy netalán mások?

Nagypéntek

túl nagy a csend
nagypéntek van
a költő alszik
vagy csak konokan
hallgat
szájában a szó megalvadt

Húsvét a Míves Tojás Múzeumban

Hímestojás, Nagyhét, Húsvét, locsolkodás, hagyományápolás a Míves Tojás Múzeumtól már elválaszthatatlan fogalmak. Minden évben, így az idén is a múzeum szervezésében lázas munka kezdődik az ősi ünnep jegyében.

Húsvét hajnalán

Mikor reggel az asszonyok
a sírhoz mentek
egy meggyötört, megkínzott
testet kerestek.

Corpus

Lógok a semmi felett,
mélye-nincs két meredély
közt.

Húsvéti bélyegek – 2015

A Magyar Posta hagyományosan bélyegkibocsátással köszöntötte a húsvétot. A forgalmi bélyegsorozat címletein – a 2013. évi kibocsátás folytatásaként – a Míves Tojás Gyűjtemény (Zengővárkony) hímes tojás különlegességei szerepelnek. Az alkotásokat Bércziné Szendrő Csilla tojásíró népi iparművész, a Népművészet Mestere készítette. A kibocsátás érdekessége, hogy a kétféle bélyeg a bélyegívben váltakozva szerepel. A 2015. március 5-én megjelent húsvéti bélyegek Nagy Péter grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készültek.



Archívum

Hirdetés