Fecske Csaba versei, Szabó László István rajzai
Az észak-magyarországi „kies Bódva-völgy” kis falujából: Szögligetről származó, Miskolcon élő kitűnő költő: Fecske Csaba versei rajzok alkotására ihlették a Duna mohácsi partján élő képzőművészt: Szabó László Istvánt. Ceruzájával elénk varázsolta azokat a képeket, hangulatokat, látomásokat, amelyek megszülettek benne napjaink egyik legjobb lírikusának virtuóz verselésű költeményei nyomán.
Fecske Csaba a szavak festője: érzékletes, szemléletes költői képekkel, igen gazdag poétikai, formai, nyelvi eszköztárral ír élet és halál, szerelem és elválás, öröm és fájdalom nagy kérdéseiről; megtalálja az utat a gyerekolvasókhoz is egészséges életkedvvel, humorral, szójátékokkal teli gyermekverseiben, meséiben.
Szabó László István a vonalok poétája: a ceruza és a tus adta lehetőségekkel, kifinomult grafikai igényességgel és tudással, beszédes fehér foltokkal, oldott, puha tónusokkal szólaltatja meg az irodalmi művek világát.
Az Imolay dr. Lenkey István szerkesztette elegáns kivitelű füzetben olvashatjuk és láthatjuk egy Árpád-kori templom akkori világát szárnyas angyallal, megelevenedett holtakkal; a nyárvégi szivárvány színpompájának örvendő anyát és gyermekét; a szerelem áradását is szimbolizáló sebes hegyi patak habot vető futását; az emlékeinket öröklétbe röpítő sirályt; a szép álomvilág burkát szétrepesztő búcsú fénylő fájdalmát.
A kötet hátlapján közzétett verssel Takács Szabó Kálmán köszönti Fecske Csabát.
Hisszük, hogy az öt vers és öt kép érzékeny, értő áttekintése minden olvasót-nézőt közelebb vihet a költő és a grafikus világának befogadásához. (A Hegyibeszédesek Baráti Társaságának füzetei 3. Mohács, 2006)
Fecske Csaba
Kései szivárvány
augusztus utolsó napja vagy talán
az utolsó augusztus napja
áldozat
hideg cérnalábú szörny
vonul át a városon
csapzott lombokból les riadtan a nyár
nem meghalni eltűnni szeretnék mondja
evvel a kissé teátrális mondattal
akar megleckéztetni így fizet meg
valami régi sérelemért
ólommal terhelt mondat
sokáig fuldoklik a szoba csöndjében
járógépe a falnak támasztva
már megint a falra mászol humorizálok
nézem cipője milyen poros
azt a bal lábas negyvenkettes cipőt
elátkozott csillag pora üli meg
eltévedt nap ez azt hiszem
a második sörnél eláll az eső
az ég kék mint ablaküvegen a repedés
nini szivárvány kiáltja lelkendezve
mint egy kisgyerek gyönyörű színeit dicséri
megcsodáljuk mindketten
az évnek ebben a szakában ritka természeti
tünemény amely eltűnik néhány perc múlva
s mi hűlt helyét bámuljuk sokáig
Hozzászólások