Hárman találkozunk, három nő. Egykor barátkoztunk, azóta hűtlenül szétszéledtek, kilopakodtak az életemből. Most másfél évtized után meghívtak egy sötét épületbe, olyan, mintha az iskolám alagsori termében lennénk. A magabiztos, most is kedélyesen fogad, azt súgja a fülembe, hogy társunknak születésnapja van, köszöntsük fel őt. Igencsak bosszant, hogy most adja tudtomra jövetelünk célját.
2022. november 12-től
Várok egy orvosra, aki itthon a lakásomon beültetne a bőröm alá valami vérnyomás-szabályzót, hogy ne kelljen szednem nyakra-főre a gyógyszereket. Egy gnóm, apró, madárfejű, hosszú ember toporog idegesen a lakásom előtt, szinte elveszik hatalmas velúr kabátjában. Megköszönöm, hogy eljött, ő azonban dühösen kérdőre von, hogy miért nem tartózkodtam itthon, mert már járt itt néhány órával előbb is. Gondolkodóba esek, hogy beengedjem-e a dühös emberkét.
Volt férjemmel álmodtam. Valahol, lehet, egy kórházban vagyok többedmagammal. Hiába szólongatom a társaimat, mintha süketek lennének, csak tágra nyílt sötét szemeikkel bámulnak rám. Mintha más nyelvet beszélnének, nem is értem a helyzetet. A szúrós pillantások fizikai fájdalmat okoznak. Szeretnék elmenekülni ebből a hibbant közegből, de meg sem tudok mozdulni az ágyamon. Lehetséges, hogy deréktól lefelé béna vagyok, mert nem érzem a könnyű pléd súlyát sem. Nem is tudnék elszökni, mert ha valamilyen csoda folytán visszanyerném járóképességemet, nincs alsóruházatom, a takaró alatt teljesen csupasz vagyok. Ettől a ténytől még jobban pánikolok, amikor nyílik a kórterem ajtaja és volt férjem lép be a szobába. Látom az arcán a döbbenetet, hogy itt és így talált engem, de simogatni kezdi a kezem, aztán az arcom. Azt mondja, jó erősen kapaszkodjak a nyakába a kezeimmel, és azonnal elvisz innen.
Tantárgyfelosztás van az iskolában. Énekórákat kapok az alsós osztályokban. Kérem, az igazgatónőmet, hogy ne adjon éneket, mert már harmincegynéhány éve nem tanítottam. Ez idő alatt elfelejtettem szolmizálni. Kértem, vegye át az énekórákat, mert ő énekszakos, azt válaszolja, nem lehet, mert már ő is elfelejtette a szolmizációt.
Idegenben, nem tudom hol, fiatal férfi akar udvarolni nekem. Életerős, szép ember, nehezen tudom meggyőzni, hogy nem működne ez a kapcsolat. Elmagyarázom, hogy neki fiatal nőre van szüksége, hogy családot alapítson, gyereket neveljen. Ez nem probléma, mert akkor ő fog szülni, mert sokat fejlődött a tudomány az utóbbi időben – és élhetünk boldogan. Megrettenek, hamarjában összecsomagolom a holmimat és igyekszem kijutni a lánykérés helyszínéről. Az ismeretlen férfi a fal felé fordulva zokog, sehogysem értem a helyzetet…
Hozzászólások