Kínlódom,
szenvedek, hogy ezt megértem,
Tiborcot igazán most értem,
s ha dalra fakadok keservemben,
ez a legvígabb énekem:
„Nekünk a legszebbik estét
fekete gyászra festették.”
Dalainkba szőttük sorsunk,
nehéz teher, amit hordunk.
Panaszözön csordul bentről,
kell rá egy kis búfelejtő.
Féket vess! Sok a kesergőnk
manapság ez elvetendő.
A Dal legyen vérpezsdítő
az embert előre vivő!
Gondolatid rejtelméből
mit szeretnél, bele azt sződd!
Úgy szólj, hogy hangodat meghallják
azok a keményszívű bírák!
Röpülj páva fel az égbe,
igazságunk hozd el végre!
Szóljon hozzá!