Ó! Te Pillanat, velem maradtál.
Váratlan értél, magadhoz hívtál,
s érzem, szeretsz, úgy, miként
vagyok, és amiként lehet, elűzve
a gondom, mikor a bánat kikezd,
mintha én lennék az egyedüli
gondod, az utolsó epizódban is
felcsendülő rondód, embert formázó,
imádott jelened, ébenből, fehérből
s ezer színből kikevert színpompás
ecsetvonásod, még ne tűnjön el rebbenő
varázsod, pompázó cseresznyefám
árnyékán néztelek, épp a fény,
a lombok játékát élvezem, s az élet
fürge ujjakkal kertem díszíti.
Pitypang hátán száll, a szomszéd
rétről át a szél, körém susogja jöttét,
pillangóknak pille röptét, csikó szívek
vérforró dobogását érzem belül,
és messzi kórus zümmögését hallom…
S ahogy bőrömön borzol e térzene,
szétárad az Időtlen idő hűs nyugalma
bennem, s a hajnali imában csivogó
madárral a Tavasz üzen, kikezdhetetlenül
Teremtőnk hibátlan világáról.
- április, Szelek hava
Hozzászólások