a bátyám negyven
évesen szívbeteg lett
a hátsó ülésen fekve utazott
Németországból hazáig
egy koszos szobában lakott
szekrény, asztal, ágy, falak,
előtte pár nappal magától
fordult le az egyetlen virágcserép
a párkányról, másnap reggel
bátyám felkelt négykor
bement dolgozni
odahegesztette 52 másodperc
alatt a kocsiajtót, ahogy a Takt
diktálta, mind a hatszázat aznap
végighallgatta, ahogy a szomszéd
szalagnál böfögnek a sörtől
elköszönt az ukrán majdnem-barátnőjétől
visszabuszozott a szobájába
végignézett a mocskos falakon
a padlón heverő cserepeken,
a rozsdás zuhanytálcában
állva reménykedett, hogy
a forró víztől elviselhetővé
enyhül a mellkasában a szúrás
(abban a fürdőben aludtam
egy papírvékony matracon
amikor kimentem érte)
aztán fent volt hajnali négyig
hallgatta a körülötte röpködő
megfejthetetlen zörejeket
másnap próbálta lesikálni a falat
felsöpört, vett egy új virágot
átszámolt egy ujjnyi vastag köteget,
tíz évnyi koszt kellett lemosnia
de nem lett tiszta a fal
kirohadt a virág, és hiába hízott
újabb százassal a Konto,
minden éjjel újra és újra
megrázkódott alatta az ágy,
a párna, a lepedő, a paplan
ahogy ruhástól, cipőben
a homályos plafont fürkészve
töprengett, fájt és tagadott
megdermedve a szoba pár
köbméternyi áporodott levegőjét
áttörő megáradt zsivaj
feltartóztathatatlanságától
aztán felhívott hétszáz kilométerről
hogy menjek el érte
Budapest, 2023. március 13.
Hozzászólások