Egy könyvesboltban hosszasan szemlélődve észrevehetjük: a képekkel „díszített” műveket mintha szívesebben nézegetnék és vásárolnák az emberek. Verseskötetek esetében is jó kézbe venni az illusztrált példányokat. Talán azért, mert így – jóllehet még bele sem olvastunk a költeményekbe – szemünkkel máris érzékeljük: milyen lehet a hangulatuk, képi világuk, hogyan hatottak egy értő olvasóra: egy másik művészre. Mióta az „ősművészet” művészeti ágakra tagozódott, e különböző ágazatoknak nemcsak elkülönülését és önállósodását tapasztalhatjuk, hanem egymásra hatását – Tüskés Tibor szavaival: „társulását, szövetségét” – is.
A múzsák testvériségének szép példáját láthatjuk László Anna grafikusművész három reprezentatív kötetében: ihletett illusztrációit a XX. század három jelentős költője: Juhász Gyula, Radnóti Miklós és Tóth Árpád verseihez. Mindegyik kötet előszava mellett a „bevezető”: ceruzarajz az adott költőről. Ezek a bravúros portrék látványosan vallanak készítőjük grafikusi vénájáról. Ezután egy vers – egy rajz párosa sorjázik. A magyartanár-képzőművész László Anna mindhárom költőtől olyan verseket válogatott, amelyeknek illusztrációi bizonyítják: „munkásságában a képzőművészet és az irodalom kapcsolata összefonódott, nemcsak alkalomszerűen van jelen, hanem lírai alkatából következően szinte állandóan” – ahogy ezt műveinek avatott ismerője, Lenkey István írja.
A Juhász Gyula verseit illusztráló kötetben színt alig látunk, a művek borongós, szomorkás, gyakran pesszimista alaphangulatát a fekete szín önmagában fel tudja idézni. A Radnóti-versek illusztrációiban a szintén domináns fekete mellett erőteljes szerepet kap a pipacs, az alkonyati naplemente, a tűz és a vér vöröse (az „iker- és anyagyilkos” születés vérétől a tarkón lőtt társ „sárral kevert vér”-ének tragikumáig). Tóth Árpád impresszionista versei viszont sokszínű képek alkotására
ihlették az illusztrátort, láthatjuk, hogy a „tavaszi sugár aranyburokba fonta / A zsenge bokrokat”, szinte mi is együtt sétálunk a költővel és a képzőművésszel „A kerti fák közt”, minket is „Megállít a nagy búzaföldek / Ragyogása az esti napban”, a „Harangvirág” kékeslila kelyhe, az „Őszi szántás” és a „rekettyebokor” aranyló barnája.
László Annának szinte minden képe könnyed és áttetsző. A sejtelmes természeti környezetből kibontakozó alakok, arcok is meseszerűek, látomásosak. Alkotójuk mesteri módon bánik az akvarell-ceruzával. A vonalas ceruzanyomok és a vízzel oldott foltok sajátos feszültséget teremtenek. Különösen szépek azok a rajzok, amelyekről még a másolatok is érzékeltetik a fa érdességét, a papír rusztikusságát.
László Anna nem annyira konkrét megjelenítésekre törekedett, hanem egy-egy költemény hangulatát, esszenciáját próbálta megragadni. Aki kézbe veszi ezeket a köteteket, láthatja: sikerrel. A két művészeti ág egymásra hatásából maradandó esztétikai minőség született.
Szóljon hozzá!