Hónap: 2004. április

Tisztán emlékszem arra az örömre, mely szegedi utunkat előzte meg… A készülődésre, ami minden mozdulatomat átjárta, akár röntgensugár az eleven szöveteket. Arra, amiképpen a gondosan válogatott hozzávalókból a szendvicseket életre hívtam, hogy Eszter, Sanya, no és persze mi ketten, az éhséget még hírből se ismerjük. A folyékony aranyra, mely keletet kémlelő szobám ablakain át ömlött szempilláimra, s tette mosolygóssá, a máskor csikorgó ébredést.

Zsófi utálta ezt a kifejezést. Gyakran zsörtölődött miatta. Valahányszor szóba került, hosszasan kifejtette az üggyel kapcsolatos véleményét. Miszerint, ha van olyan, hogy nagytakarítás, akkor kell, hogy legyen kistakarítás is. Na már most, akkor magától érthetően, lévén kicsi, nem is olyan jó, mint a nagy. Ha nem, akkor mi az ördögnek fizet napi hatvan dollárt az asszonynak, aki hetente kétszer jön, „kistakarítani”.

Lehet, már negyven éve is, hogy ott járt, a várost ölelő hegy tetején. Sokszor nézte a tavaszi zöldbeborulást, a nyár barnás-zöldjét, az ősz sárga-arany színeit, és a ködbe, hópokrócba rejtőző hegyet, de nem ment be oda, hová vissza-visszahúzta az emlékezet.