Interjú a legfőbb közjogi méltóságokkal
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke 1954-ben született. 1974-79 között az ELTE JTK-n tanult. 1979-91 között Esztergomban, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróságon polgári-közigazgatási bíró, 1991: a Legfelsőbb Bíróság bírája, 1998: főtitkár, szóvivő, 1999: tanácselnök, 2001: Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, 2002: Legfelsőbb Bíróság elnöke, 2001: az év szóvivője, 1993: Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének ügyvezető elnöke. Öt szakmai folyóirat szerkesztője, 30 könyv, több száz szakcikk szerzője, társszerzője. A főbíróval Budapesten, Markó utcai irodájában beszélgettem.
Lomnici Zoltán és a szerző
– Elnök Úr! Milyen előnyökkel vagy hátrányokkal jár, hogy Ön az öt közjogi méltóság egyike?
– Az alkotmány alapján a Legfelsőbb Bíróság elnöke azonos rangú a miniszterelnökkel. Úgy gondolom, hogy ez nem előnyöket, hanem felelősséget, kötelezettséget jelent elsősorban. A harmadik hatalmi ágban tízezer ember, bíró és nem bíró munkatárs dolgozik. Az én feladatom a nyugodt ítélkezési feltételek megteremtése, s nem utolsósorban az, hogy életkörülményeik is megfelelőek legyenek a bíráknak és a többi alkalmazottnak, vagyis megfelelő díjazást kapjanak. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökeként részt veszek a legfontosabb pénzügyi és személyzeti döntések meghozatalában, és én vagyok a fejezetgazda. Így a költségvetés vonatkozásában igen nagy a felelősségem. Bár mindenki tudja, hogy végső sorban a parlament dönt, de mégis érveket kell a parlament illetékes bizottságaiban felsorakoztatni. Összefoglalva azt mondhatom, hogy ezt a legfőbb közjogi méltósági funkciót elsősorban kötelezettségnek érzem. Ezzel függ össze az is, hogy nem költöztem be a Legfelsőbb Bíróság elnökének járó rezidenciába, hanem Budapest peremkerületében lévő saját tulajdonú családi házban lakom. Nem a kiváltságokra tartok igényt, hanem vállalom a kötelezettséget, ami ezzel jár.
– Ön, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke még egy kezdő bírónak sem adhat utasítást, ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség elnöke beleszólhat az ügyészek munkájába. Kérem, világosítsa meg olvasóink részére ezt a kérdést!
– Alapvető különbség van a bíróság és az ügyészség között. A bíróság egy önálló hatalmi ág. Az ügyészség hatalmi szerv, de a világ legtöbb országában az igazságügyminiszter felügyeli az ügyészség munkáját. A különbség az, hogy míg a bírák minden esetben önállóan döntenek, ez azt jelenti, hogy a bírói függetlenséget senki ebben az országban nem sértheti meg. Az ügyészség esetében pedig utasítási joga van a felettes ügyésznek. Röviden: a megyei főügyészek és a legfőbb ügyész utasítási joggal rendelkezik. A bírói függetlenség rendkívül fontos. A világ minden demokratikus országában így van, mert a bíró csak a jogszabályoknak, valamint saját lelkiismeretének van alárendelve. Ezt nagyon sokan nem tudják. Sokan úgy vélik, hogy a főbíró minden döntésbe beleszólhat, illetve beleszól. A valóság az, hogy nem szabad, ez hivatali bűncselekmény lenne. Az ítélkezés területén az a szép, hogy minden bíró a saját területén önállóan dönt, senki nem utasíthatja.
– Hazánkban ülnöki rendszer működik. Egyre kevesebb esetben vesznek részt a bíráskodásban. Erről Önnek mi a véleménye?
– Az a véleményem, hogy ezt a kérdést is érdemes lenne áttekinteni és figyelembe venni a nemzetközi tapasztalatokat. Világszerte a nép részvételét biztosítják az ítélkezésben, ennek történelmi előzményei is vannak. Kezdetben a bíráskodás királyi felségjog volt. Később a felvilágosodáshoz tartozik a nép részvétele ebben. Egyes országokban van az esküdt, máshol az ülnök rendszer. Az Egyesült Államokban a fontosabb ügyekben a döntést az esküdtek hozzák meg. Akiket nagyon gondosan választanak ki. Nagyon érdekes dolog, napjainkban is vitatéma, hogy lehet-e bíróságokat befolyásolni sajtónyilatkozatokkal. Az USA-ban, ha kiderül valamelyik esküdtről, hogy olvasott arról az ügyről, amelyben ítélkezik, visszahívják. Magyarországon ülnöki rendszer működik. Hosszú éveken keresztül tárgyaltam olyan ügyeket, amelyekben az ülnökök is részt vettek. Személyes tapasztalatom és meggyőződésem, hogy vannak olyan területek, ahol az ülnökökre nagy szükség van. Példának elmondhatom, hogy egyes országokban szakértőket alkalmaznak például közlekedési ügyekben gyakorlott gépkocsivezetőket, pedagógusokat fiatalkorú elkövetőknél.
-Elnök Úr! A De Jure című lapban olvastam, hogy az Ön egyik munkatársa úgy nyilatkozik, hogy a bírósági ügyekről csak jogászok tájékoztassák a közvéleményt. Mi az Ön álláspontja?
– Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a bíróság kezében óriási hatalom van, önálló hatalmi ágról van szó. Ebből következik, hogy nem helyes a folyamatban lévő ügyeknél, ha kormányzati tényező vagy parlamenti képviselők állást foglalnak. A bíróságok legfőbb ellenőrzési módja a nyilvánosság. Ez azt jelenti, bárki elmondhatja a véleményét, kritizálhatja, egyet nem lehet: a bírói kart megbélyegezni. Az egy borzasztó nehéz kérdés, ki írhat a bírósági ügyekről. Az elmúlt hetekben sok cikket olvastam szociológusoktól, orvosoktól. Nekem az az álláspontom, hogy nem kell szakértőnek lenni. A társadalomban van egy tehetetlenségi érzés a bíróságokkal szemben. Nagyon fontos, hogy a bíróságok próbálják a jogot megismertetni a közönséggel. Ha én olyat olvasok egy ítélettel kapcsolatban – amit nem én hoztam -, hogy miért nem kérek bocsánatot, vagy miért nem utasítom az illetékes bírót, akkor világos, hogy nincsenek tisztában a lehetőségekkel. Nem tudják, milyen mozgástere van a főbírónak. Ami az Ön kérdését illeti, az a véleményem, hogy az újságírók szakosodása hasznos, de nem zárható ki, hogy egy bölcsész vagy természettudományi végzettségű újságíró is dolgozzon ezen a területen. Legfontosabb a nyitottság, hogy próbálják megérteni, nekik nem jogi munkát kell letenni az asztalra. Az hasznos, ha valakinek jogi végzettsége van, de ezt nem kívánhatjuk meg. Azt elvárjuk a bírósági tudósítóktól, hogy próbálják megérteni a bíróság döntését, mert ha csak önmagában azt írják, hogy nekik nem tetszik, akkor a vesztes az olvasó. Egy fontos szabály van Európában: a bíróságokat lehet bírálni, de a hangulatkeltés nem megengedett, hiszen az atrocitásokhoz vezethet. Az elmúlt években is előfordult, hogy egy-egy ügyben bírálat érte a döntéshozó bírót és rendőri védelmet kellett neki biztosítani. Az újságírónak higgadtan kell érvelni, rámutatni az ítélet hibáira, de a másik félnek is megengedni, hogy kifejtse ellenérveit (ez a másik fél a szóvivő), és kölcsönösen figyelni egymás álláspontjára. A bírót, aki ítélkezik, hagyni kell, hogy a jogszabályok és saját lelkiismerete alapján hozza meg ítéletét.
Hozzászólások