Nőkről lévén szó, nem szoktam általánosítani olyanformán, hogy buta libák, vagy tyúkeszűek, elsőre is mert gavallér férfi ilyen szavakat nem használ, másrészt pedig ők sem mind egyformák, mármint intelligencia szempontjából, bár így vagy úgy, a végén mindenik ráhibázik. Mert itt van mindjárt a Vanda, akinek ha kitépném a lépemet és elébe tenném, akkor is csak nevetne és gúnyosan tekintgetne körbe: vajon még látta-e ezt valaki, tényleg léteznek manapság ilyen bunkók a föld kerekén, mert ő el sem tudja hinni.
Jó fizetést adok neki, túlságosan is jót, mert már első látásra, ott az állásinterjún, valami bizseregni kezdett a köldököm tájékán. Igaz, ma nélküle meg sem lennék. Ő szaladgál a bankokhoz, szállítókhoz, intézi az árubeszerzést, telefonon rendel és tartja a kapcsolatot a kuncsaftokkal, szóval belevaló csaj. De akkor is, lehetne kicsit hálásabb, mert ezekben a pandémiás időkben sokan örvendenének egy ilyen állásnak, meg a fix fizetésnek, de nincs nekik. Ő pedig folyton érezteti, hogy fikarcnyit sem bízik bennem. Pedig én bolond, még a rubinköves jegygyűrűt is megvettem neki, de szépen letette az íróasztalom sarkára és faképnél hagyott. Na jó, összejöttem pár hónapja egy elvált asszonnyal, de ez még nem jelent semmit. Főz, mos, teszi a dolgát, én meg fizetem a közköltséget, miegymást, de ennyi. Kell a mindennapi vasalt ing, délben a meleg étel, este a friss ágynemű. Senki sem várhatja el tőlem, hogy negyvenévesen az anyámmal lakjak. Elvégre vállalkozó vagyok, állandóan formában kell lennem. Az én döntéseimen múlik a cég sorsa, folyton rohanok telepre, megbeszélésekre, díszvacsorákra. Ilyenkor kötelezően ott libeg, tűsarkain apróz, sóhajtozik, szemét forgatja egy sereg nő, finom illatuktól csak úgy lúdbőrözik a lábam szára. Lehetetlen nemet mondani, mikor egy hölgy bársonyos nyelvével finoman érinti a pezsgőspohár szélét, s aztán úgy néz rám a pillái alól, hogy abban a percben tutira meztelenül érzem magam.
Csak Vanda olyan liba – na, most kiböktem! –, hogy elutasítja még a vadiúj hibridmotoros Mercit is. Pedig a cég nevére jegyeztettem volna be a járgányt, hogy ne gondolja, meg akarom vesztegetni. De mondtam neki, hogy „civilben” az ő kizárólagos tulajdona, azt tesz vele, amit akar, könnyebben tud majd ingázni faluról, ahol lakik és intézni a cég ügyeit. De ő nem is akart hallani semmiféle kocsiról. Namostmár, mennyi esze lehet, kérdem én, annak a csajnak, aki egy ilyen ajánlatot is felrúg. Pedig Vanda ezt tette. Mintha csak egy jó vicc jutott volna eszébe, harsányan kacagva orrom alá dörgölte: milyen kár, hogy van nekem egy komoly hátulütőm. Mégpedig az, hogy ő sokkal jobban ismer, mint a többi nő.
Hozzászólások