Mióta készülök, hogy elmondjam neked,
amit csak sejtenél, amit nem lehet.
(Mindenkinek és senkinek.) Ami nem több, csupán
készülődés vagy készenlét, hogy egyszer talán…
Mert amit lehet, talán nem érdemes,
leporolni a (vélt vagy valós) lényeget,
csak összefűzni sok-sok kicsi részletet,
cserélgetni az épp meglévő készletet.
Mit is mondhatnék, ha fárasztó volt a nap,
ülünk a kádban, két kopott ruhadarab
mosás közben, ázatag, összetartanak
a szépen szakadozgató haboldalak.
Miként ha álomba boruló nyírfaág,
kezed hanyatlóban, és külön párna vár,
de ettől még nem vagy teljesen más világ,
hiába nem tudok beszélni most veled,
elhallgat a vers is, álmosan, nélküled.

De când mă pregătesec, să-ţi povestesc
ceea ce doar bănuieşti, ceea ce nu îndrăznesc.
(Pentru toţi şi nimănui.) Ce nu e mai mult,doar
chibzuire sau constanţă, căci poate odată chiar…
Căci ceea ce se poate, poate nici important nu e,
a desprăfui (presupuse sau adevărate) esenţe,
doar să legăm  multe-multe mici fragmente,
şi să variăm atunci posedatele sortimente.
Ce aşi putea spune, dacă ziua a fot obositoare,
doar şădem în vană, ca două bucăţi de haine roase
în cursul spălatului, înmuiate, ne leagă doar petale
de bulbuci frumos zdrenţuite.
Ca o creangă de mesteacăn spre reverie
mâna-ţi în declin, şi o altă perină te aşteaptă,
dar totuşi nu eşti cu totul o altă lume,
deageaba nu pot acum discuta cu tine,
poezia amuţeşte, somnoroasă, fără tine.