Fűtött olajú magányom
Fáradt gőzeiben párolódva
Az öreg mozdony
Zakatolása mögül
Még hallom átderengeni
Az angyalok kürtszavát
Emlékből, álmokból
Összeszűrt mában
Dúskeblű tájak
A koszos ablakon át
Sziréndal szárnyú vágyak
Rántanak magukkal
Messze a semmibe
– rettenetes a semmi –
Szürke és végtelen
Vagy mozdony orrára
Kikötözve süvítek
Tátott szájjal
Az alagút vége felé
De ha az a kis fehér fény
Egy szemberobogó szerelvény
Irdatlan reflektora
Iszonyodva markolok a vasba
Csak úgy csikorogva hajlik
Görcseim nyomán
De nem ez a vég
Még nem fenyeget
Most a halhatatlanság
Delejes rémképe csillant meg
Mint porszemnyi parány
És az angyalok kürtszava
A vasúti hálózatok
– pöfögés, vonatfütty –
A rohanó, kusza vonalak
A vágtázó paripák
A patadobogás
CSÖNDET!!!
Most rettenve forgatja
Szemét a minden
A csönd a hangnak
Mint a semmi
De az rettenetes
Így hát halk susmorgás
Lágy muzsika kezdődik
Most a minden
Illedelmesen viselkedik
Az összegabalyodott vonalak
Szépen kiegyenesednek
Első pilláit bontogatja Éósz
Az angyalok harsány
Kürtszóval köszöntik
S végre pihenhetek

Megosztás

Tweet