Ifjabb koromban egy bölcs ismerősöm azt tanácsolta, hogy minden könyv elolvasása után pár sorban jegyzeteljem ki a tartalmát, esetleg főbb szereplőit. Így, ha évek, évtizedek múlva veszem kézbe a könyvet, már tudhatom miről is szól. Persze, ez egy bizonyos fokú szintetizálást, összegzési készséget is feltételezett volna. Természetesen elmulasztottam. Aztán egy másik ismerősöm azt tanácsolta, hogy időnként vegyem le a polcról a világirodalom klasszikusait és újra olvassam el azokat. Egy párat már újra elolvastam, és tényleg más éretten, vagy talán már öregedő félben viszontlátni ezen remekműveket.
Talán volt olyan könyv, nem is egy, aminek újra olvasására kár lett volna pazarolnom az időmet. Ez nem olyan kaliberű – állapítottam meg magamban, kissé bölcsebben.
Nemrég, azonban, egy olyan kis könyvre akadtam – felhívták rá a figyelmemet – amit pár hét elteltével úgy éreztem, újra el kell olvasnom. És most úgy látom, erre szükség is volt. Olyan lelki mélységekre akadtam a sorok között, amik felett első olvasáskor simán elsiklottam.
Jon Fosse – Reggel és este című kisregénye, a születés és a halál két mozzanatának szintézise a lehető legegyszerűbb/ és egyben legnagyszerűbb irodalmi eszközökkel. A kezdet és a vég ábrázolása, ami között eltelt egy élet. Kietlen tájon, egy pár ember lakta szigeten kisgyermek születik, akinek a halász apja szintén a halász sorsot szánja. Mondhatnánk, a sorsa megírt odafenn, a nagykönyvben. És Johannes halászként éli meg az életét. Közben nemz, és becsülettel felnevel hét gyermeket. Aztán egy reggelen azt tapasztalja, a halászhorog ólom nehezéke nem merül le, kilökte őt magából a tenger. Úgy érzi, élete értelmét veszítette el. Legjobb barátja, Peter siet segítségére. Közösen hajóznak az élet tengerén át a túlvilágra. Talán ennyi elég is kedvcsinálásképpen.
A realitás és a misztikum mesteri ötvözése magával ragad, elvarázsol. A 2023-as Irodalmi Nobel-díj norvég szerzőjének munkája egy többször is elolvasandó remekmű.
Merem ajánlani.
Hozzászólások