Kék pirulát mindenkinek! Geszti Péter megnyitó beszéde a BIDF-en •

Kultúra, művészet

Kék pirulát mindenkinek! Geszti Péter megnyitó beszéde a BIDF-en

A BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) 2024-ben január 27. és február 4. között, 10. alkalommal kerül megrendezésre a fővárosban, amely a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai megkötések nélküli, egyetlen versenyfesztiválja Magyarországon. Geszti Péter megnyitó beszédét az alábbiakban közöljük.

Azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál egyik zsűritagjaként mondjak megnyitó beszédet. Végignézve a Te harcod szekció filmjeit, úgy éreztem magam, mint Neo a Mátrixban, miután saját, szabad választása szerint bevette a Morpheus által felajánlott kék és piros tabletták közül a pirosat, ami elvitte őt a való világba. Nyomasztó volt szembesülni azzal, hogy megszokott konzumhétköznapjainkból kitekintve micsoda kegyetlen világok és emberhez méltatlan sorsok léteznek velünk egy időben. Aggasztó volt látni, hogy az elnyomás hatalmi formái mennyire egyforma mintákat követnek világszerte, legyen szó sajtószabadságról, női jogokról vagy iskolai agymosásról, és megrázó, hogy az ultra nacionalizmus, a hagyományok fundamentalista értelmezése milyen hatékony fegyvert ad az egyeduralomra törekvőknek, miközben emberek tömegeit teszi nyomorulttá. Ezek az érzések és a megtekintett dokumentumfilmek témái ihlették a megnyitó beszédnek szánt szöveget, amit most közreadok.

„Kék pirulát mindenkinek! / Autokraták kézikönyve 2. fejezet, részlet.

Az emberek nem szabadok, hanem boldogok akarnak lenni. Mi, autokraták, olyan valóságot hajlítunk nekik, ami boldoggá teszi őket. A boldogság egyszerű, a valóság bonyolult, éppen a szabadság teszi azzá. A szabadság tehát felesleges, a szabadság boldogtalansággal jár. Boldogok a lelki szegények. És nekünk köszönhetően most már boldogok a javakban szegények is. Aki harcol az igazságért, az hülye. Igazság nem létezik, csak egy: az isteni igazság. Istent mi választottuk, Isten velünk van, így az igazság is velünk van. Aki nem a mi igazságunkat választja, annak nincs istene. Akinek nincs istene, annak nincs igazsága. Az bűnös. Valláskárosult. De mi az igaz útra térítjük. Aki nem áll be a sorba, azt elkapjuk. A hülyéket be kell zárni. Saríát nekik, ortodoxiát nekik, korbácsot nekik, karaktergyilkosságot nekik, népbíróságot nekik! Aki hülye, haljon meg! Kék pirulát mindenkinek! Aki szerint léteznek független hírforrások, az téved. Aki szerint kellenek független hírek, azt össze kell zavarni. Aki független akar lenni, azt el kell hallgattatni. Aki regényt olvas, az gyanús. Aki oknyomozó riportot olvas, az veszélyes. Aki a riportot csinálja, az ellenség. Aki munkával keres pénzt, az lúzer. Aki becsületes, az lúzer. Aki a tudományra hivatkozik, az lúzer. Aki többet akar tudni, az kém. Aki túl sokat tanul, az értelmiségi. Aki értelmiségi, az gondolkodik. Aki gondolkodik, az nem dolgozik. Aki nem dolgozik, ne is egyék! A művész se egyen, a művész legyen éhenkórász! Vagy legyen velünk! Vagy ne legyen! Aki másként hajlítja a valóságot, mint ahogy mi akarjuk, azt nem támogatjuk. Élni és halni hagyni – ez a jelszó. Kék pirulát mindenkinek! Aki irgalomról beszél, az a szolidaritásról beszél. Aki szolidaritásról beszél, az balos. Aki balos, az bajos. Aki bajos, az zajos. Karantént neki! Aki kedves, az gyenge. Aki szerint a műveltség számít, az liberális. Vagy kozmopolita. Mindegy. Az buzi. Áruló. Whatever. Aki buzi, az pusztuljon! Ha csak nem velünk jár imádkozni. Kék pirulát mindenkinek! Aki nőnek születik, annak kuss. Ő szüljön, és őszüljön! A mosónők korán halnak. A bátor nők még korábban. Na és? Úgy kell nekik. Miért mentek oda? Miért nem hagyták magukat? Volt rá elég idejük, hogy megtanulják. Az idő helyben jár. Ha kell, visszafordítjuk. Láncra vertük, nekünk dolgozik. A fejlődés nem haladás. A fejlődés növekedés. Let’s make the world great again! Nőjön a betonváros, nőjön a fogyasztás, nőjön a bevétel, és akkor növekszik a hatalmunk meg a jólétünk! Nő a hőmérséklet, nem baj, majd még több erőművet építünk, még több légkondicionálót kapcsolunk be. Aki tüntet a klímáért, az gyerek. A gyerekek nem számítanak. Csinálják, amit mondunk nekik. Ha nem, maflás. Ha akkor sem, akkor megszégyenítés. Ha rossz irányba nőnek, akkor börtön. Az erőszak mindig beválik. Ki mondta, hogy nekik jobb legyen, mint nekünk volt? Minket is vertek. Mi is verünk. Ők is verni fognak. Terroriskola. Iskolaterror. Ugribugris. Idült adult. A hagyomány az hagyomány. Aki nem bírja, igyon szeszt! Ha bír. Aki nem bírja, drogozzon! Ha kap. Aki nem bírja, szökjön meg! Ha tud. Vagy legyen öngyilkos! Ha mer. A hagyomány teremt minket, és mi teremtjük a hagyományt, mi magunk vagyunk a hagyomány. Ami nem hagyományos, az káros a hazára nézve. A haza minden előtt, nekünk hazaország az első. Kék pirulát mindenkinek!”

Eddig hát a részlet ebből a képzelt, autokratáknak szóló globális kézikönyvből. Mindennek antitézise ez a mostani dokumentum fesztivál, ahol gyaníthatóan legtöbben már bevették a piros kapszulát. Jó hír, hogy a filmalkotásoknak köszönhetően február 4-ig számos város mozitermében nyílhatnak fel a szemek a valóságra, mert virul a pirula.

Hozzászólások



Archívum

Partnereink