Pécsi Holokauszt-megemlékezés sorozat a 80. évfordulón, 2024-ben

A Goldmann Tamás által vezetett Pécsi Zsidó Hitközség tartalmas és lélekemelő megemlékezés-sorozatot rendezett a pécsi és baranyai zsidóság elhurcolásának 80. évfordulójára emlékezve. A rendezvények sora 2024. július 5.-én, pénteken kezdődött. A Káptalan utcai Múzeum Galériában négy, a városhoz kötődő, Auschwitzban mártírhalált halt festőművész, Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos, Roder Judit műveiből állítottak ki. Ezt követte a hitközség dísztermében a „Hírevesztett” pályázat eredmény hirdetése, értékelése, a díjnyertes pályaművek kiállítása. Olyan pécsi-baranyai általános- és középiskolás, zsidó és roma tanulók pályázhattak, akik az iskolájukban tanuló, a Holokauszt áldozataivá váló fiatalokra emlékeztek.

A hitközség épületében avattak föl három emléktablót: az Auschwitzba deportált, és onnan hazatért Weisz Zsuzsáról, a pécsi Szekeres családról, és a tudós rabbiról, dr. Perls Árminról. Kürti Mihály fotóművész „Brooklyni képek” című kiállításának megnyitására szintén sor került. A tablókat Kürti Mihályné és Kürti Gábor készítette. A holokauszt során elhunyt zsidóság emlékére koszorúkat helyeztek el. A napot este szombatköszöntő istentisztelet zárta a zsinagógában.

A szombati, július 6.-i megemlékezések sora délelőtt istentisztelettel kezdődött a Kossuth téri zsinagógában. Ezt követte az „Ezekért sírok én” címmel tartott tudományos konferencia a városháza dísztermében, amelyben Molnár Judit, illetve Schweitzer Gábor elnökletével Lengvári István, Novák Attila, Schweitzer Gábor, majd Vörös István Károly, Frojmovics Kinga-Kovács Éva, Kovács András előadásai hangzottak el.

Este díszelőadás zárta a sort a Művészetek Házában, melynek során Martin Miller és Alice Miller: „Hagyaték” című művét adták elő.

Vasárnap, július 7.-én délelőtt kegyeleti megemlékezés és koszorúzás volt a Szív utcai zsidó temetőben, a Mártírok Emlékművénél, majd a Mártírok úti Zsidó Gettó emléktábánál. A zsinagógában gyászistentiszteletre került sor, ahol Schönberger András főrabbi emlékezett a nyolcvan év előtti borzalmakra, majd a Könnyek Könyve bevezetőjét olvasta föl.

A megemlékezések sorát a hitközség dísztermében tartott lélekemelő rendezvény zárta, „Az én holokausztom” címmel, amelynek keretében a leszármazottak és más érintettek emlékeztek, mondták el személyes történeteiket erről a gyászos eseményről.

 

(A képen a rendezvény meghívója, forrás: Pécsi Zsidó Hitközség)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.