Éjszaka van, a hőhullám első éjszakája,
fél egy – s én nem tudok aludni. Nemcsak
a hőség teszi, hanem a hang: a szemközti
ház előtt fel-alá járkál egy nő, nem tudni,
részeg, őrült, vagy be van lőve, de üvölt,
egyfolytában mondja a magáét. Senki nem
tud tőle aludni, sorra gyulladnak fel az
ablakokban a lámpák, emberek üvöltenek
a nővel, valaki rendőrt követel, a nő erre
megvadul egészen, hisztérikusan röhögni
kezd. Végül valaki lemegy, elrángatja a
nőt, kis időre csend lesz. Tompa félálomba
zuhanok, amikor valaki rátenyerel a
kaputelefonomra, nyomja, a csengő hangja
végigsikolt a lakáson, felébredek. Egy hang
kiszól a szomszéd szobából: Megőrültél, fel
ne vedd! Nem tudom, mitől ijedek meg
jobban, a kaputelefon szűnni nem akaró
hangjától, vagy a szomszéd szobából hallott
kiáltástól, hisz tudom, egyedül vagyok a cicával,
senki más nincs rajtunk kívül a lakásban!
Éjjel egykor, már a kinti csendet hallgatom,
vadul ver a rémülettől a szívem. Ekkor végre
felébredek, érzem a forróságot bent és a
nyitott ablakon át. Azt végképp nem tudom,
a nő valóságos volt-e vagy álmodtam őt is, a
kaputelefonnal, meg a szomszéd szobából
a hanggal? Éjszaka van, a hőhullám első
éjszakája, amikor megnyúlnak az árnyak, és
félelmeim bennem más félelmeket generálnak.
2024 06 20
Szóljon hozzá!