Szép emlékem egy régi homokbánya,
és madárszívem azóta csupa húr,
hol repdesett a partfal szivárványa,
s tanított dalolni a sok trubadúr.
Ők voltak nekem Isten talánya,
égből lopott kis mellényük kék azúr,
pürrögő pillanat múló paránya
még bennem röpköd, mint örökszép bravúr.
Érezni is tanított a piripó,
szinte hallom hangja búgó dallamát,
ahogy biztatott, ne maradjak árva.
Soha nem volt bennem semmi kirívó,
idő ablakán talán én tartanám,
múltam gödrein túl ott peng a hárfa.
Szóljon hozzá!