Az 1960-as évek elején a falu alatti és a távolabbi réteken halastavakat létesített – példás együttműködésben – a mocsoládi és mágocsi téesz. A tavak ezeket az egyszerű neveket kapták: Felső-tó, Középső-tó és Alsó-tó. Hibátlan nevek, mert rövidek, könnyen kiejthetők, és nem okoznak helyesírási problémát.
Nemrég merült fel, hogy a Középső–tónak talán kifejezőbb nevet lehetne adni. Pályázat eredményeként a tó a Hábi-tó nevet kapta. A névötlet gazdája a Baranya megye földrajzi nevei (BMFN) című kiadványban talált rá a Hábi-patak névre, és ennek alapján úgy vélhette, hogy ez alkalmas a tó megnevezésére. Sajnos, nem értette meg, hogy vízfolyás népi nevei között nem szerepel a Hábi-patak név. Ez a víznév geográfusok és térképészek kiagyalt, ide nem illő neve. Kénytelen voltam a BMFN-be felvenni. Azt a hibát elkövettem, hogy kimaradt a szócikkből ez a mondat: A Hábi-patak hivatalos nevet Alsómocsoládon nem ismerik, és nem is használják. Ez hivatalos névként ugyan olvasható a Magyarország földrajzinévtára [MoFnT2] nevei között, mégse tekintsük mocsoládi helynévnek! A vízfolyás Háb alatti, esetleg a Csikóstöttös alatti szakasza nevezhető Hábi–ároknak. Remélem, hogy a hibát javítani fogják a szerkesztők, ha a MoFnT2 újabb kiadása megjelenik! – A Hábi-tó név azért is zavaró, mert úgy tűnhet a név alapján, hogy az egykori Háb falunak köze van ehhez a tóhoz. Háb soha nem volt közvetlen kapcsolatban Mocsoláddal! Talán már fel is számolták a pár házból álló Hábi-pusztát?
Indokaim alapján javaslom, hogy Alsómocsolád Önkormányzata mint névadó hatóság szüntesse meg a mai Hábi-tó nevet, és ezzel egy időben kapja a tó ezt a nevet: Kulcsár-tó. Baranyában van példa arra, hogy híres személy nevét viseli néhány tó; például a Orfű melletti Herman Ottó-tó a jeles biológus nevéről és a Pécsvárad közeli Dombai-tó Dombai János régész, múzeumigazgató nevéről.
Kulcsár József munkásságának eredményeit, tragikus végű életének főbb tanulságait a Bolygó csillag, futó csillag… című könyvemben részletesen ismertettem. Mocsolád és a Hegyhát népéletének tudós kutatója elsősorban a Hegyhát című tanulmánya alapján vélt híressé. Erről a kor nagy tudósa, a Baranya megyei monográfia egyik lektora, Lóczy Lajos ezt írta 1896-ban: „Élvezetes olvasmány, … sok helyen bájos, néhol költőileg remek…Üdvözlöm a szépen megírt, tanulságos és hű néprajzi ismertetést”. Kulcsár az újságírásban és novelláival is maradandó műveket alkotott. Versei hatottak kortársaira. Költészete a folytonosságot jelenti az Arany-iskola, valamint Vajda, Reviczky és Komjáthy nemzedéke között. Szépírói tekintélyét mutatja, hogy a kor „költőfejedelme”, Kozma Andor meglátogatta mocsoládi otthonában. Országos ismertsége akkor volt a legnagyobb. amikor a Szózat a magyar néphez című verse a Magyar mesemondó 19. füzetében megjelent. Ebben a szenvedélyes hangú versében bátran feltárta az egykézés társadalmi okait, kérve a hegyhátiakat és mindenkit, hogy vállaljanak több gyermeket! – A mocsoládiak feledhetetlen, szeretett „oskolamestörének” tiszteletére 1968-ban emléktáblát állított a falu lakossága. A híres költő, újságíró, novellista, néprajzkutató, tanító feltétlenül megérdemli, hogy helynévvel is emlékezzünk Reá!
Javaslom továbbá, hogy az Alsó-tó hivatalos neve ez legyen: Majláth-tó! Községünk jeles személyisége volt a 19. században báró Majthényi József, aki tekintélyes vagyona és szervező készsége alapján elnyerte a Baranya vármegye alispánja kitüntető titulust. 1848-ban fiaival együtt részt vett a szabadságharc küzdelmeiben. Pécsett megszervezte a nemzetőrséget, majd ideiglenesen megmentette nemzetőreivel a várost a császári had támadásától. Miután a császári sereg 1849 januárjában mégis elfoglalta Baranyát, Debrecenbe távozott, ahol az országgyűlés főrendi táblájának titkáraként dolgozott. Kossuth első számú bizalmi emberének tartották. Részt vett a Habsburg–Lotharingiai-ház trónfosztását kimondó határozat megszövegezésében. A világosi fegyverletétel után tartva a megtorlástól két fiával együtt Amerikába emigrált. Volt is erre oka, ugyanis távollétében kötél általi halálra ítélték. Új hazájában kis gazdaságot hozott létre, és részt vett New-Buda alapításában. Mivel ott nem tudott gyökeret verni, az amnesztia kihirdetése után 1867-ben sok-sok hasznos tapasztalattal visszatért fiaival együtt Mocsoládra. Itt arra biztatta a gazdákat, hogy a rideg állattartás (legeltetés) felszámolásával térjenek át a belterjes (istállózó) állattartásra. Javasolta továbbá, hogy gyümölcsfák ültetésével adjanak példát a Hegyhát községei gyümölcsök termesztésére. Ezt a gondolatát még a völgységiek is támogatták. 1880 körül újra alispánná választották. A sok feladat miatt Pécsett, a mai Janus Pannonius utca egyik szép épületében volt a lakása. Itt is halt meg, és Pécsett temették el nagy részvéttel a Budai-külváros temetőjében. Sírját a Tudásközpont építése során felszámolták (a temető összes sírjával együtt). Földi maradványait több nagy halomba szórták a munkagépek, majd a sírok maradékát földréteggel befedték. (Ha a könyvtárba megyek, mindig meghatódva gondolok Reá, falunk híres személyiségére!)
Az új névadást indokolja még az, hogy az Alsó-tó (a Kis-erdő és a Kanális közti terület) egykoron a Majláth-Perczel-Sztankovánszki család birtokához tartozott. Innen biztosították a szénát a Puszta jószágai számára. A rétség kissé kiemelkedő részén, a Sziget nevű helyen kukoricát és gabonát termesztettek. – 1945 után a falu részben rétként, részben legelőként használta ezt a területet.
Még azt is vegyétek figyelembe, hogy Kulcsár József keresztapja volt Majláth József, illetve keresztanyja Perczel Vilma. Valószínű, hogy keresztfiuk taníttatásának költségeit is ők biztosították.
A harmadik javaslatom az, hogy a mai Felső-tó kapja a Szentkúti-tó nevet! A tó gátjának építésekor az 1960-as évek elején földmunkák során kőkorszakbeli település nyomaira bukkantak. Földbe vájt veremlakás tűzhelyét, csontokat találtak és egy kézi hajtású malom kövét. (Ezt állítólag Mágocsra vitték!). A hely még azért is különlegesen fontos határrész, mert a hagyomány szerint a Pusztatemplom-dűlőben állt Árpád-kori templom harangja eddig repült el, amikor a török a falut ágyúzta. Az itt talált harangot a Szent-kút közelében elásták. Amikor ez előkerült, bevitték a falu mai templomába. A kis harang – a hagyomány szerint – hangjával elűzte a viharfelhőket, és így védte a falu határát a jégkártól. A viharűző harangot 1914 után fel kellett ajánlani hadi célokra; arra, hogy ágyút öntsenek belőle.
A Szent-kút még a 20. század elején is fontos szakrális helynek számított Mocsoládon. Idős asszonyok minden nagyobb ünnep délutánján ide jártak imádkozni. A bő hozamú forrás vize kiváló minőségű ivóvíz volt egykoron, és gyógyító erőt tulajdonítottak vizének főleg szembetegségek ellen, akárcsak az egregyiek az ottani Szent-kút vizének.
Javaslatomból remélhetőleg kitűnik, hogy az új nevek jelentős a helytörténeti értékek őrzői lennének, ha a névadásban figyelembe venné a névadó hatóság érvelésemet. Az külön is értéknek tekinthető, hogy a két szomszédos hely új neveivel olyan személyeknek állítanánk névemléket, kik a 19. században szoros kapcsolatban voltak egymással.
Szóljon hozzá!