Demokráciásdi

Fogom a kisfiam és beültetem a járókába. Ismerkedik az új körülményekkel. Szemügyre veszi a játékait. Ott sorakoznak körülötte: jobbra a Donald kacsa, Leó, a kutya-oroszlán (sose tudtuk eldönteni, hogy kutya vagy oroszlán) és Csi Csen, a kis kínai, balra a Keljfel Marcsi (azért Marcsi, mert nincs fiús sapkája), Süni Sanyi és Vigyori, előtte pedig a kis cica, a Cirmos a labdájával. És mintha valami a popsi alatt is volna. Fejre áll, úgy néz maga mögé. Áhá, ott van a kis Panda-maci, a kedvenc.
Most, hogy mind megvannak, fogja és átrendezi őket, jobbról-balra, majd fordítva.
Egy idő után megunja, feláll, egy kézzel kapaszkodva le-fel hajolgat és kihajigálja a játékokat.
No de, lássuk csak, mit is láthat, találhat bennük egy kisfiú?
A Panda-maci szép, kicsi és belefér a markába. Ez nagy előny ám!
Donald-kacsa nagyon szépen sípol, ha véletlenül rálép.
Keljfel Marcsi mindig talpon marad, bármennyire is pofozgatja, és közben még csilingel is.
Cirmos meg a Leó, hát ők a régi, már megszokott játékok.
Csi Csen, ő meg egy olyan furcsa újdonság.
Süni Sanyi, ő olyan jó, puha szivacsból készült, jól el lehet dobni.
Vigyori, hát a Vigyori, azt nem is tudom…őneki csak a fülig ér a szája, mindig is selejtes volt, sosem szólalt meg még a sípja sem rendesen.
Nézegeti, tanulmányozza, majd kidobja. És ezt naponta megismétli. Mi visszarakjuk, mire ő majd újra kidobálja.
Egy idő után azt látom, hogy sehol sincs Vigyori. Keresem, kutatom, sehol sem találom. A hétvégi takarításkor akadok rá. A járóka alatt volt. Átnyújtom a kisfiamnak. Látom, nem örül neki. Úgy tűnik, kiejtette kegyeiből. Vajon miért? Hát persze, jövök rá, ő nem tud mindig talpra állni és úgy csilingelni sem, mint Keljfel Marcsi, nem olyan kézbemászó, mint a kis Panda, vagy a Süni Sanyi, meg nem is sípol olyan szépen, mint a Donald-kacsa vagy a Leó, sőt még nem is olyan furcsa, mint a kis Csi Csen. Ő csak vigyorog, a sípja már rég elromlott, nem is szól! Pedig, szerintem, őrá is szükség lenne, hiszen ő képviseli a reményt, az optimizmust, a jókedvet, a pajkosságot.
Mindhiába, a kisfiam így döntött, a járóka alatt a helye!
Megpróbálom mindezt elmondani neki, de ő dönt, újra kidobja.
Nincs rá szüksége.
Fejet hajtok előtte, legyen meg az ő akarata, hiszen ő már kész személyiség.
Kilenc hónapos, tudja már, mit miért tesz!

Megosztás

Tweet