DiscoverEU újratöltve: ismét közel 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes vonatbérletet

Napi aktuál

DiscoverEU újratöltve: ismét közel 800 magyar fiatal nyerhet ingyenes vonatbérletet

Október másodikán, szerdán nyílik meg az ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-program idei utolsó fordulója, amely során közel nyolcszáz magyar fiatal juthat ismét ingyenes vonatjegyekhez – adta hírül a pályázat mentora, a korábbi EP-képviselő Ujhelyi István. Az egykori pártpolitikus, aki jelenleg az ENSZ turisztikai szervezetének uniós intézményekhez rendelt nagykövete a pályázattal kapcsolatos közleményében hozzátette, hogy az útitervek beadására ezúttal is két hét áll majd az idén tizennyolc éves fiatalok rendelkezésére, a végső határidő október 16-án délben jár majd le. Az idei második kiírásban összesen újabb 35.500 bérletet sorsol ki az Európai Bizottság, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a magyar fiataloknak, de ezúttal is várható ennek a kvótának az utólagos megemelése, köszönhetően annak, hogy Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre.

Ujhelyi István közölte, hogy a most induló őszi fordulóban azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2006. január 1. és 2006. december 31. között születtek (a két dátum is beletartozik), azok pedig, akik végül ingyenes bérletet nyernek legalább egy, de legfeljebb harminc napig utazhatnak majd 2025. március 1. és 2026 május 31. között. Ujhelyi a program mentoraként rámutatott, hogy ez lesz a tizenegyedik pályázati forduló, amit meghirdetett az Európai Bizottság: eddig összesen közel 1,4 millió fiatal jelentkezett a programra és 319.000 közülük már élni is tudott az ingyenes utazási lehetőséggel. A szakpolitikus tájékoztatása szerint a legnagyobb túljelentkezést az elmúlt időszak tapasztalatai alapján elsősorban Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Franciaországban, valamint a programhoz külső államként idővel becsatlakozó Törökországban regisztrálják, de Magyarország is rendre az élmezőnyben van; a legutóbbi tavaszi fordulóban is közel tízszeres volt nálunk a túljelentkezés. Ujhelyi István közölte: ENSZ-nagykövetként és turisztikai szakpolitikusként azon dolgozik, hogy a DiscoverEU-programhoz minél több ágazati szereplő és város, illetve régió csatlakozzon, amelyek személyre szabott kedvezményeket, külön programokat, vagy épp szolgáltatásokat biztosíthatnak majd az ingyenes bérlettel utazó, Európát felfedezni induló fiataloknak. „Előrehaladott tárgyalásban vagyok több európai főváros és kisebb, turisztikai szempontból frekventált város, illetve régió, valamint a turizmushoz kapcsolódó kulturális és sport iparági szervezet vezetésével, hogy fogadói oldalon bekapcsolódjanak ebbe a programba. A turizmus a béke iparága és ennek a szektornak mindig emlékeztetnie kell arra, hogy a békéhez szükségünk van toleranciára, népek és kultúrák közötti folyamatos interakcióra és párbeszédre. A DiscoverEU nyújtotta ingyenes utazási lehetőség pedig elősegíti, hogy a felnövekvő generációk nyitottsággal és érdeklődéssel forduljanak más európai országok, illetve kultúrák megismeréséhez” – fogalmazott Ujhelyi István.

A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot először Ujhelyi István karolta fel és segítette még EP-képviselőként egészen a megvalósulásig, többek között Navracsics Tibor akkori uniós biztos közreműködésével. A projekt sikerét szintén jól mutatja, hogy az elmúlt években számos elismerést is elnyert, például az Európai Nívó Díjat, de korábban Ujhelyit is az Év EP-képviselőjének jelölték a program megvalósításáért.

További részletek és jelentkezés az Európai Bizottság oldalán: https://youth.europa.eu/discovereu_hu


Hozzászólások



Archívum

Partnereink