Amatőr sakk-vb Rodoszon, fiatal pécsi résztvevővel

Orsós Kristóf a rodoszi amatőr sakk-világbajnokságon

A 2024. november 5-én zárult rodoszi amatőr sakk-világbajnokságon Orsós Kristóf az U-1700 kategóriában a világ minden pontjáról érkező, különböző korú 81 versenyző közül a 28. helyen végzett, 5 pontot szerezve a lehetséges 9-ből. A másik magyar résztvevő, a pásztói, 33 éves Bohati Tamás az U-2300 kategória 44 résztvevője között 5,5 ponttal a 11. helyen végzett.

*

A 16 éves Orsós Kristóf részt vesz a görögországi amatőr sakkvilágbajnokságon október 26-tól november 5-ig, Rodosz szigeten. Kristóf az U-1700 kategóriában indulhat a 9 fordulós versengésen.

A 19. Káplár László Jó Ember Díj pécsváradi átadásán találkoztam először Orsós Kristóffal, amikor is Rózsa Zsombor – szabadkai pedagógus, sakkmester, építőmérnök, több ezer gyermek tanulásának segítője a sakk által – vehette át a díjat ez év júniusában. A tizenéves Kristóf megtisztelte Rózsa Zsombort, a sakk elkötelezettjét a megjelenésével. Már akkor úgy éreztem, hogy a jövőben még lesz közös ügyünk a fiatal sakkozóval. Eljött augusztus vége, és üzenet érkezett Kristóftól: indulna a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) neve alatt futó amatőr sakkvilágbajnokságon, ha a nevezési díjat mielőbb sikerülne összeszednie, a részvételi díj összege meg majd valahogy meglesz. Borsós Zsófia, a Káplár Alapítvány pénzügyeket intéző kuratóriumi tagja azonnal a támogatás mellé állt, és az alapítvány lehetőségeihez mérten a nevezési díjhoz hozzájárult. A nevezés volt az első lépés, a második pedig a részvételhez szükséges mintegy kétmillió forint összeszedése. Ebben oroszlánrésze volt a Tegyünk Együtt Jót Egyesületnek. Kovácsné Wellisch Emese, az egyesület elnöke erről így nyilatkozik: – Hihetetlen gyorsasággal elérte célját a Kristóf sakkvilágbajnokságra kijutásához indított gyűjtés! Az RTL tv-riportját követően néhány nap alatt összegyűlt a szükséges összeg, így most már biztos, hogy Kristóf részt vehet az amatőr sakkvilágbajnokságon. Ez a fantasztikus közösségi összefogás lehetővé teszi, hogy egy rendkívül tehetséges, de hátrányos helyzetű fiú megvalósíthassa álmait, és nemzetközi színtéren mutathassa meg kivételes képességeit. Egyesületünk mindig örömmel segít: Kristóf a hátrányos helyzetéből adódóan esélyt sem kapott volna, hogy eljusson egy ilyen megmérettetésre. A versenyeken való részvétel számára nem csupán szakmai tapasztalat, hanem az önbizalom növekedésének és a sikerélmény megtapasztalásának lehetőségét is biztosítja. Mára Kristóf nemcsak a sakk világában ért el eredményeket, hanem példaképpé is vált sok fiatal szemében. Kristóf története ugyanis egyértelműen bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, ha valaki kitartó és elhivatott. Nem számít, milyen körülmények közé születik valaki, a tehetség, a szorgalom és a megfelelő támogatás által bárki képes kitörni és megvalósítani álmait.

(https://rtl.hu/…/orsos-kristof-sakkvilagbajnoksag-gyujtes)

*

Orsós Kristóf

Orsós Kristóf hétéves kora óta kollégista. Gilvánfáról indult, ahol kisebb testvérei a mai napig élnek az édesanyjukkal, de hétközben az almamelléki kollégiumban vannak. Édesapjuk egy éve, 39 éves korában elhunyt. Kristóf 18 éves bátyja a biztos pont az életében, vele van a legszorosabb kapcsolata a családban.

Az általános iskolai diák- és kollégiumi éveket Almamelléken töltötte. A tanulással nem volt gondja, mert az órákon mindig figyelt, és ez éppen elég volt a jó jegyekhez. A sport is szerepet kapott az életében: a foci, majd a birkózás következett. A birkózás versenyszinten ment, 9-10 évesen grundbirkózásban megyebajnokságot nyert, ezután jött a rendes birkózás, egészen az általános iskola végéig.

Szubotics Miklósnak, az Almamelléki Általános Iskola és Kollégium akkori igazgatójának javaslatára a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjára felvételizett, sikeresen.

Az igazgató, Szubotics Miklós azóta nyugdíjas lett, de folytatja a tevékenységét az iskolában és a kollégiumban. Így beszél Kristófról: – Almamellék az egyetlen hely Baranyában, ahol normál általános iskolai kollégium ma is fogadja a rászoruló, nehéz sorsú gyerekeket. Kristóf második osztályban került hozzánk. Az ő érdeklődése, tudásvágya messze meghaladja az általában véve gyermeki érdeklődést, kíváncsiságot. Nem volt olyan problémafelvetés, ami ne érdekelte volna, ne szólt volna hozzá. Folyamatosan változott a pályaorientációja, tanár akart lenni, aztán mérnök. Tanulmányi eredménye szinte végig kitűnő volt. Mindent teljes erővel, odaadással végzett, ehhez hozzájárult az izgő-mozgó, mégis nyugodtnak tűnő személyisége. Nagyon szeretett focizni, grundbirkózásban megyebajnok lett. Tudásával, hozzáállásával kiemelkedett az osztályából és az iskolából is. Képességei és szorgalma alapján bármelyik egyetemet képes elvégezni. Két éve jelent meg egy cikk a csalad.hu-n Twist Olivértől a grundbirkózásig címmel. Kristóf akkor éppen a Twist Olivért olvasta.

A pécsi Kodály Zoltán Kollégiumban Győri Gábor nevelőtanár a gimnázium nulladik évében találkozott Kristóffal, amikor az jelentkezett a sakkszakkörbe. Akkor még másodlagos volt Kristófnak a sakk, de amikor kilencedikes lett, akkor már elsődlegessé vált az akkor még csak 15 éves Kristóf számára a sakkozás – emlékezik vissza Győri Gábor. Majd hozzáteszi: –Kristófban iszonyatos fejlődőképesség van. Egy kulturális szakadékot kellett leküzdenie, ez egy átlagos gyermek számára lehetetlen lett volna. Fantasztikus ahová jutott. Ez a sakkra is vonatkozik, hiszen ebben is meglepően gyors a fejlődése, pedig ő másokhoz képest tíz év hátránnyal indult a sakkban. Valamilyen szintig így is el fog jutni, a sikerek viszik majd előre. Egy éve a megyei diákolimpiát az amatőrök között megnyerte, továbbá országos versenyen középmezőnyben végzett. Most minden szabad idejében sakkozik, azaz megfeszített szellemi tevékenységet végez.

Kristófot a barátnője, családjával együtt, messzemenőleg támogatja a sakkozásban és minden egyébben. A sakkról így beszél Kristóf: – A sakkban nyomon követhető a fejlődés, a tanulás. Van visszaigazolás, hogy megérte a belefektetett energia. Amennyit beleteszek, annyit kapok vissza. Más sportra ez nem igaz, például egy sérülés mindent felülírhat. A sakk siker. Pár hete már edzővel, Csiszár Csaba nemzetközi mesterrel gyakorlok, online és személyesen is.

Csiszár Csaba, a Komlói Bányász nemzetközi mestere, sakkoktató és felesége, Csiszár Viktória, a Komlói Bányász első számú női játékosa, segít Kristófnak a felkészülésben. Mint Csiszár Csaba tájékoztat: – Egyrészt helyzetek gyakorlása, megnyitások fejlesztése most a feladat. Amikor van időnk, Kristófnak is, meg nekünk is, akkor kapcsolatban vagyunk, reggel, délután, este. Nagy segítség, hogy Kristófnak már van egy laptopja, eddig nem volt. A mostani verseny nem lesz könnyű, de rutinszerzésre jó lesz, a lényeg az, hogy Kristóf önmagához képest jól teljesítsen. A sakk népszerű sport lett, bár Magyarországon és sajnos Baranyában is, nincs olyan helyzetben, mint kellene.

*

Orsós Kristóf részvételi kártyája

Orsós Kristóf a rodoszi amatőr sakk világbajnokságra a FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség nyilvántartása szerinti 1699 élőpontszámmal érkezik, így még éppen az U-1700 kategóriába kerül.

Napi egy játszma lesz, második nap már a győztes győztessel játszik, akárhány évessel kerülhet szembe.

A három kategóriában 241 versenyző regisztrált a világbajnokságra, Magyarországról Kristófon kívül egy Nógrád megyei sakkozó, Bohati Tamás indul.

Összesen 9 forduló lesz, 9 nap alatt.

A verseny tudnivalói a worldamateur2024.fide.com honlapon elérhetők.

 

 

__________________

A rodoszi amatőr sakk-világbajnokság versenyterme a Palace Hotelben

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.