A Pécsi Főreáliskola „öregdiák” találkozója 1904-ből

Százhúsz éve történt

A régi pécsi újságokat azért is érdemes olvasni, mert már a 19. század utolsó harmadától, a számtalan érdekes cikk mellett „öregdiákok” találkozóiról szintén számos tudósítást talál a mai olvasó. Ezek egyikét, a Pécsi Napló 1904. augusztus 23.-i számában „Iskolatársak 30 éves találkozója” címmel megjelent leírást idézem föl most. S hogy nagy jelentőségűnek ítélte az újság, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy saját („névtelen”) tudósítót küldött ki a történések pontos megörökítésére – előző napi keltezéssel.

Érdemes föllapozni a régi újságokat – akarom mondani, a mai kornak megfelelően, a számítógépen kibetűzni –, mert kellemes „boldog békeidők-hangulat” omlik át a sorokon, amikor hosszan, költőien lehetett megfogalmazni a gondolataikat. Nézzünk mindjárt erre egy példát az indításnál. „Egy emberöltőnek elteltével jöttek össze a pécsi állami főreáliskolát (sic!) 1872/3 és 1873/4-ben (sic!) végzett tanulók, hogy hosszú távollét után pár kellemes napot együtt töltve idézzék vissza az élet gondtalan gyermekéveit, a diákélet felejthetetlen szép napjait.”

Megtudhatta a hosszú és részletes tudósításból az akkori és a mai olvasó, hogy a helyben lakó „előkészítő bizottság” már hónapok óta szervezkedett a több napos találkozó sikeres lebonyolításért, – mert mint látni fogjuk –, számtalan pécsi nevezetes helyet kerestek föl a történelmi Magyarország minden részéből összejött régi osztálytársak.

És most jöjjenek ismét az akkori költői gondolatok. „…A régi gyermek arczokon (!) azóta barázdákat szántott a gond, a fekete és szürke fürtöket ezüstszálak tarkítják, de azért az összejövetel alkalmával uralkodó maradt az ártatlan gyermekifjú aranyos kedélye. Erre a pár napra 30 évvel ifjúdott (sic!) meg mindegyik, s az élet küzdelmeiben netán megkérgesedett szív újból felengedett, és a küzdés viharaiban megedzett férfiak szemeiben megcsillant a meghatottság könnye, mikor hosszú idő után egymást meglátták s fölismerték.”

A folytatás is ilyen hangulatú volt. „Mert bíz’ akárhány volt olyan, akik 30 évig hírt sem hallottak egymásról. Milyen édes látvány az, mikor ezek emlékeik közt kutatva akarnak egy vonást felfedezni, mely őket az arcz (sic!) felismeréséhez vezetné – s aztán mégsem sikerül az. Milyen kedves jelenet az, mikor egy már teljesen őszbeborult társra azt mondják a másiknak: nézd egykori tanárunkat, X. Y.-t, s ez az örökös hála legodaadóbb tiszteletével üdvözli a ’szeretett tanárát, akinek oly sokat köszönhet.’

Micsoda kaczaj (sic!) jár ennek a jelenetnek nyomában, különösen, ha a ’tanár úr’ egy darabig meg tudja őrizni komolyságát, s a régi atyai szeretettel emlékezik meg ’egykori jó tanítványáról.’ A 30 év elteltével sok ilyen kedves epizód adta elő magát az összejövetel alkalmával, melynek aranyos derűjére csak az elhalt kedves tanárok és iskolatársakra való megható megemlékezés vetett fájdalmasan érintő árnyat…”

De most rátérek az események egymás utáni leírására. Augusztus 19.-én a közkedvelt Vadember Szálló volt az esti ’ismerkedési összejövetelük’ színhelye, ahol 30-an vettek részt, az akkor még élő tanárok közül pedig Bokor Ferenc, Körmendy József, Skoff Ferenc, de többen feleségeiket, gyermekeiket, sőt egyesek még unokáikat is elhozták a jeles találkozóra. Bokor Ferenc nyitott először szép „gondolat-futamú” visszatekintő köszöntőjével, majd az egykori diákok következtek. Bein Károly fővárosi tanár, matematikus, Kiss József akkori főreáliskolai tanár, a hírneves Mecsek Egyesület híressége ékes szavakkal emlékeztek a letűnt diákévekre, majd Körmendy József volt tanáruk zárta a sort hazafias beszédével.

A jól indult találkozó augusztus 20.-án reggel folytatódott. A régi alma materük újbóli megtekintésével, régi emlékek könnyes felidézésével nyitottak. A cikk megemlékezett az iskola gazdag szertárairól, mintaszerű tisztaságáról, amelyek a régi tanítványokat kellemesen lepték meg. A vendégekre való tekintettel a városban tettek sétát. Körútjukon a postapalotát, a nemzeti színházat, a hadapródiskolát keresték föl, és mindegyik helyen szívélyes fogadtatásban részesültek.

A körút következő állomása volt iskolatársuk, Gőbel Kálmán gyógyszertárának fölkeresése volt, majd a Littke Pezsgőgyár következett – szívélyes vendéglátással. A ’társas ebéd’ egy órától zajlott le a Vadember-ben. Természetesen itt is emlékezetes köszöntők hangzottak el. Skoff Ferenc nyitotta meg a sort üdvözlésével, majd a volt diákok közül Engel Gyula köszöntötte a jelenlévő hölgyeket. Őt követték többek között Sebestyén Ádám, Brandeisz Ferenc, Bein Károly, közülük Brandeisz Ferenc hegedűjátékával is megörvendeztette a jelenlévőket.

Érdekes színfoltja volt a programnak, hogy ebéd után a kor híres fényképészénél, Zelesny Károlynál megörökíttették magukat, hogy mindegyikük sokáig emlékezzen erre a nevezetes napra. Délután 5-től mecseki túra következett a Kiss József hegyi úton a Dömör kapuig, a gyönyörű kilátás után pedig a Kardos Kálmán pavilon következett – kellemes esti idővel, ízes vacsorával. A hegyi körúton sűrűn dicsérték a Mecsek Egyesület példamutató tevékenységét, a vacsoránál pedig Bein Károly köszöntőjében háláját fejezte ki a rendezőbizottságnak az emlékezetes programért. Este 10 óra tájt sétáltak le a hegyről, ezüstös holdfényben. Egészen Szigriszt Lajos mecseki házához mentek, ahol éjfél utánig mulattak.

Augusztus 21.-én már reggel 8 órakor a Haviboldogasszony kápolnában vettek részt misén, majd a Tettyére sétáltak le, ahol Scholz Gyula házánál gazdag villásreggeli várta őket. Nem hagyhatták ki a híres Zsolnay gyárat, ahol a gyáros család tagjai kalauzolták őket. A napot és az összejövetelt a temetőben zárták, ahol elhunyt tanáraik, Dischka Győző, Fuchs Pál, Hagmann Lipót, Péter János, Vessely Ferenc emléke előtt rótták le kegyeletüket.

Jó fölidézni ezeknek az évtizedeknek a történéseit, amikor mindenre volt idő, kedélyes beszélgetések zajlottak le élénk társasági élet közepette, és több napos osztálytalálkozókat szervezhettek, mert tudták: sokan jönnek el, életük fontos eseménynek tartják a pécsi, mecseki utat, régi iskolájuk fölkeresését, még élő tanáraik üdvözlését, régi osztálytársaikkal, sőt azok családjával történő emlékezetes találkozásukat.

Azoknak különösen érdemes figyelmesen olvasni ezt az írást, akik rendeznek rendszeresen ilyen találkozókat ma is, mert jó ötleteket kaphatnak a múltból, akik pedig tervezik, azok ezek után ne tétovázzanak megrendezni.