A mostani részt azzal a május 13.-i, szombati szám írásával kezdem, amely a „Csütörtök óta tart a zsidók kiköltözése a gettóba” címmel, és „A 272 keresztény család legnagyobb része már megkapta az új lakását” alcímmel jelent meg. Kiürítették közben már a Pécsi Zsidó Iskola épületét is, amely 1887 és 1944 között a Fürdő utcai épületben működött.
„– A zsidók kiköltözése a gettóba csütörtökön megkezdődött, és ma már nagyobb méretekben és gyorsabb ütemben folyik. A 272 keresztény család nagyobb része elfogadta a város hatósága által juttatott új lakást, és az oda való beköltözést már meg is kezdte. Sajnos, többen vannak, akik sehogy se akarnak beletörődni a változhatatlanba.
Pedig a nagy idők nagy és hős lelkeket követelnek, olyan magyarokra van ma szükség, akik, ha kell, nemcsak a saját kényelmükről és egyéni érdekeikről tudnak és akarnak lemondani, hanem nagy áldozatokat is hoznak a közös nagy cél érdekében. Ilyen áldozatot hozni kényszerül most az a sok család, amelynek a zsidók gettóba való szorítása miatt el kell hagyni, talán egy élet verejtékes munkája árán felépített családi házát.
A totális háború minden szenvedését és áldozatát elvállalt nemzet most hálával tekint feléjük, és arra kéri őket, ne nyugtalankodjanak a kiköltözés miatt, és a közösség elleni magatartásukkal egy pillanatra se akarják keresztezni azt a törekvést, amely a zsidók gettóba való szorításával tisztultabb és szebb magyar életet akar biztosítani. Ezt az áldozatot meghozni most nemzeti kötelesség.
Az is az áldozathozatalhoz tartozik, hogy a kiköltözők közül senki se követeljen nagyobb lakást, mint amilyen eddig volt. Senki ne fokozza az igényét, mert ez most a nemzet totális harca ellen való bűn. A keresztény családok költözködési kiadásait a város fedezi, sőt ahol annak szüksége mutatkozik, másban is támogatja őket.”
Ebben az írásban a kor minden eszmei mélypontja mellett az újság „alászállása” is benne van. Kiderül belőle, hogy korántsem lelkesedtek a kiköltözésre ítéltek úgy, ahogy nemcsak a központi-, a helyi hatalom, sőt maga az újság is elvárta volna. Ha pedig így tesznek, akkor nemcsak a kor szellemével, hanem magával a lap „haragjával” is szembe kellett nézniük.
Az szintén kiderül belőle ismét, hogy a zsidóság már nem számított, az ő „gettóba szorításukkal” már rég kizárták őket nemcsak a pécsi polgárok sorából, hanem a társadalomból is!…
A számos, zsidókra vonatkozó megalázó helyi és országos diktátumok sora, amely a május 14.-i számot „ékesíti,” akarom mondani rondítja, a „Hirdetmény” rovatban is folytatódott – természetesen a helyi zsidó tanácsra rákényszerített formában, további aljas formát öltve.
„A Központi Tanács felhívja azokat a zsidókat, akiknek a lakását a városi hatóság már lepecsételte, vagy a bútorát már a raktározási helyre szállította, költözködésük érdekében jelentkezzenek azonnal, még ma délelőtt folyamán a hitközségi irodában.”
(Forrás: retronom.hu)
Annak az előző részben már ismertetett, a következő nap (május 14) megjelent azon felhívásnak, amely a helyi kereskedőkhöz és iparosokhoz szólt, előzménye a május 13.-án, az apróhirdetések (!) között megjelent felhívás, amely a „Hirdetmény” címet viselte. „A Zsidó Központi Tanács felszólítja az alanti iparosokat, hogy saját érdekükben szombaton délelőtt 9 órakor a hitközségi irodában jelentkezzenek…” (Ez után névsor következik, de az itt felsorolt neveket nem írom le, csak a gyárakét, és a nevesített cégek közül a speciális formákét.)
Az ABC-be szedett felsorolás első hat neve személynév, utána az Első Pécsi Cipőraktár következik. Majd ismét két személynév, az Első Pécsi Mész- és Gőztéglagyárral. Ezt követi harminc személy-, illetve személyes cégnév. Ez utóbbiak közül az egyik a társával, a másik a testvéreivel, a harmadik a fiával, a negyedik az utódával van megnevezve. Utána jön a Pécsi Fém- és Lakatosárugyár, valamint a Pécs-Rácvárosi Téglagyár. A névsort tizenhat személynév zárja, köztük egy nevesített szalon.
Ide illesztem azt a szintén május 14.-én közölt központi rendelkezést, amely a „Csak később intézkednek a zsidó üzletek átadásáról” címmel látott napvilágot Pécsett. „– Illetékes helyről ismételten közlik, hogy a zsidó üzletekkel, árukészletekkel és üzlethelyiségekkel kapcsolatos kérdésekben csak a bejelentési kötelezettség alá eső zsidó vagyon számbavétele után kerül sor intézkedésekre, így tehát teljesen céltalan a hatóságokat üzletek és árukészletek átvételére, valamint üzlethelyiségek kiutalására, vagy egyes üzletek élére vállalati vezetői minőségben való kirendelésre irányuló kérelemmel ostromolni.”
Folytatva a pécsi „ukázokat,” a május 14.-i számban ismételten közölték a már többször nyilvános gyakorlattá tett legfontosabb közellátási terület újbóli szabályozását, és persze külön említették meg most is a helyi zsidóságra vonatkozó további szűkítéseket is. A cikk a „Pécsett 30 dkg. húsfejadag a jövő héten is” címmel, és a „Zsidók részére kizárólag marhahús vagy lóhús szolgáltatható ki” alcímmel jelent meg. „A város közellátási ügyosztálya közli, hogy május hó 15-től május hó 20-ig terjedő héten a rendes húsjegyek, továbbá a zsidó nehéz testi általános húsjegyek, valamint a rendes és a zsidó húspótjegyek 20., 21. és 22. számú, végül a zsidó húsjegyek 3. számú szelvényei kerülnek beváltásra.
A rendes húsjegyek említett számú szelvényeire a húsiparosok 10-10 dkg. húst tartoznak a vevőközönség részére kiszolgáltatni. A rendes húspótjegyek említett számú szelvényeire – aszerint, hogy a húsiparos milyen készlettel rendelkezik –, vagy 5-5 dkg. füstölt disznóhús, vagy 5-5 dkg. sózott szalonna szolgáltatandó ki.
A zsidó általános húsjegy 3. számú szelvényére 10 dkg. marha vagy lóhús, a zsidó nehéz testi munkás általános húsjegyének beváltható egy-egy szelvényére 10-10 dkg. marhahús vagy lóhús szolgáltatható ki. A zsidó húspótjegy beváltható egy-egy szelvényére 5-5 dkg. marhahúst vagy lóhúst kell a húsiparosoknak kiszolgáltatni. A húsjegyek és húspótjegyek fent említett szelvényei legkésőbb május 20., szombaton válthatók be, akár külön-külön, akár mind egyszerre.”
Ha a mai olvasó ezeket a „hús-adagokat” olvassa, és elgondolkodik, főleg a mai ünnepi lakomák előtt, világosabb képet kap az akkori háborús idők sanyarú emberi sorsairól is, és máris közelebb jut az akkori helyzet megértéséhez. És azt se felejtse a ma olvasója, főként a mai vasárnapi ebédekre gondolva, hogy a lap akkori megjelenése szintén vasárnapra esett…
Ezt a részt két, nem előzmények nélküli, a zsidók kulturális területeken való további megalázó helyi rendelkezésével zárom, amely a „kis hírek” közt kapott helyet. Az elsőt a május 12.-i számban olvashatták/olvashatjuk, „– Hova kell juttatni a forgalomból kivont zsidó könyveket?” címmel.
„A sajtóügyek kormánybiztosa felhívja a rendeletben kötelezetteket, hogy a forgalomból kivont zsidó könyveket Pécs város, Baranya és Tolna vármegyék területén a Konkoly Thege Dezső Pécs, Légszeszgyár utca 30. szám alatt lévő gyűjtőhelyen szolgáltassák be. A beszolgáltatott könyvekért 100 kg-ként 6 pengőt térítenek meg. A szállítás költsége a beszolgáltatásra kötelezettet terheli.”
Amint látható, annyira jelentéktelennek, sőt károsnak ítélte az akkori hatalom a zsidó szerzők könyveit, hogy képes volt a szomszédos vármegyéből is ideküldeni az érintetteket, nehéz és sok csomaggal, méghozzá egy címre, egy helyre!
(Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum)
Nem „bájos” (persze inkább undorító) továbbá a könyvek mennyisége és az ára közötti – hogy finoman szóljak – aránytalanság? És akkor még a tartalmukról és a szállítási költségükről nem is beszéltem. Persze, ha a nácikét, és az 1944. március 19. utáni magyar gyakorlatot – amely mögött alantas végrehajtóként Kolosváry-Borcsa Mihály állt – nézzük, mindjárt érthető az egész gyalázat…
De térjünk végre rá a másik „kis hírre,” amely a már sokszor leírt május 14.-i szám híre, és „A zsidó művészeti tárgyak beszolgáltatása” cím alatt található. ”A hatóság közli, hogy a pécsi városi múzeum a zsidók beszolgáltatandó művészeti értéktárgyainak átvételét hétfőn is folytatja.”
Most gondoljunk azokra a zsidó értelmiségi lakásokra, amelyeket eleddig könyvek és értékes műalkotások sora fémjelzett, benne egy egész életpálya értékeivel, hogyan nézhettek ki ezek után a szisztematikus kifosztásuk után…
Legszívesebben ezekkel az elgondolkodtató mondatokkal zárnám ezt a részt, de köt a hivatkozás szigora. A „Dunántúl” újságcikkei az Arcanum Digitális Tudománytárban találhatók.
Szóljon hozzá!