(Egy új városi népszokásról)
A legénybúcsúnak van hagyománya falun és városban egyaránt, de eddig arról nem tudtam, hogy létezik leánybúcsú is. Akkor vegyük úgy, hogy az öntudatra ébredt magyar leányok kiverekedték a jogot maguknak leányságuk búcsúztatására.

Ma (2017. május 13-án) estefelé, 7 óra tájban egy vidám leánycsapatot pillantottam meg a Király utca elején, amint a Széchenyi tér felé közeledtek. A csinos és szépen öltözött hölgyek közrefogták a leendő, gyönyörű menyasszonyjelöltet, aki kisbabát, cumisüveget és egy szál rózsát szorongatott a kezében. A cumisüveg és a kisbaba biztosan a várható édesanyai szerep attribútuma, a virág meg a hölgy mai státusát szimbolizálta. A kismenyasszony fején aprócska koszorú díszlett, finom fátyollal. – Megható volt számomra ez a látvány.
Néztem őket ámulattal és örömmel. Elgondoltam: nem lehet könnyen megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a leány elveszíti relatív önállóságát, és összeköti az életét valakivel, akiről még biztosan nem lehet tudni, alkalmas-e a megbízható házastárs szerepére. Lehet, hogy ez járt a menyasszonyjelölt eszében, de az is lehet, hogy a jelenben élve csak a mostani pillanat öröme töltötte be lelkét. – Egy pillanatra itt mindenki megállt, és a leánycsapat felé fordult. Már majdnem tapsoltam örömömben, de azt azért senki nem tilthatta meg nekem, hogy sok szerencsét kívánjak a menyasszonyjelöltnek.
Kis lemaradással követte a lányok társaságát a leendő vőlegény csapata. Egy szál cigány húzta számukra a lakodalmi nótát. A fiúk lelkesen kurjongattak, majd énekkel folytatták: Lakodalom van a mi utcánkban… Az arra sétáló emberek utat engedtek a vidám ifjaknak, többen tapsoltak is.
Lehet, hogy egy helyen állapodott meg a két társaság, és így ünnepelték meg „egy kalap alatt” a leány- és legénybúcsút. Abban biztosak lehetünk, hogy ezzel az ünnepélyes utcai felvonulással akarták tudtára adni a Világnak a várható örvendetes eseményt. Mert igaz a régi mondás: A megosztott öröm lehet csak teljes öröm.
Hogy mi volt az előzménye a felvonulásnak, és hogyan zajlott le a leány- és legénybúcsú, ezt nem tudhatom. Erről csak résztvevők és az ünnepeltek tudnának beszámolni. Ezért csak annyit tehetek, hogy néhány reflexiót fűzök a szép eseményhez.
Mindenekelőtt sok boldogságot kívánok a házasságra lépő fiataloknak! Kívánom, hogy igazi megértéssel, odaadással szeressék egymást nagyon sokáig! Legyen erejük a házasságban a „másság” elfogadásához! Az egymásra utaltság elvét komolyan véve tekintsék egymást egyenrangúnak, és vegyék figyelembe mindig a szeretet öt nyelvét, amelyről Gary Chapman írt az Egymásra hangolva című könyvében.
Örülni lehet, hogy Pécsett új népszokások vannak kialakulóban. Úgy látszik, korunkban a városi létnek is lesz néprajza.
Szóljon hozzá!