Onódy, a hatvanas évek császára

A magyar dokumentumfilmes hagyomány régóta adósa az Onódy-ügynek, ennek az 1960-as évekbeli politikai – gazdasági – személyi elemekkel átszőtt, izgalmas és a kor lenyomatát tükröző ügynek a filmre vitelével.

De hát ki is volt Onódy Lajos?

Onódy Lajos (1920–1996) vendéglátó-ipari vezető, akit 1965-ben sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés vádjával – egy sokak által koncepciósnak tartott perben – börtönbüntetésre ítéltek.

Tizennyolc éves korától a Ganz gyárban dolgozott, kezdetben segédmunkásként, később villanyszerelőként, majd műszaki tisztviselőként. Aktív labdarúgó volt; a futball révén sikerült elkerülnie azt is, hogy 1941-ben behívják katonai szolgálatra. Kapcsolatba került a kommunista mozgalommal. A nyilas hatalom ideje alatt kommunistákat, dezertőröket és zsidókat mentett. Zsidókat mentett a vészkorszakban, igazolásokat intézett, majd 1944 decemberében a Gestapo letartóztatta, és rövidesen halálra is ítélték, de a szovjet csapatok megérkezése miatt az ítéletet már nem hajtották végre. Embermentő tevékenységéért a Jad Vasem a Világ Igaza címmel tüntette ki.

1945-ben ő lett az Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletágának vezetője, majd 1949 októberében azzal bízták meg, hogy szervezze meg a Büfé Nemzeti Vállalatot, ami 1953-ban átalakult Éttermi és Büfé Vállalattá. Ez utóbbi a Belkereskedelmi Minisztérium közvetlen felügyelete alá került, és idővel 380 üzemegységet működtető, 4-5 ezer főt foglalkoztató vállalattá nőtt. Sportvezető is volt: 1953-tól 1955-ig ő volt az FTC (akkori nevén Budapesti Kinizsi) labdarúgó szakosztályának vezetője.

 

Mi is volt ez az ügy, amit a film tárgyal?

Onódy Lajost 1964. október 30-án letartóztatták, majd vádat emeltek ellene sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés címén. A bíróság jogerősen hat és fél év börtönbüntetést és 32 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá 1965-ben. Büntetését a szegedi Csillagbörtönben töltötte le, végül 1969. február 28-án szabadult ki. A börtönévek alatt  tüdeje és szeme károsodott, több fogát elvesztette és cukorbeteg is lett. Rehabilitációját kérte, de csak 1990-ben mondta ki az MSZP, bár 1980-ban mentesítették a büntetett előélet alól.

Sajnos a pártállami sajtó rosszindulatú pletykakampánya  az Onódy által szervezett állítólagos orgiákról írt, ahol a híresztelések szerint a résztvevők szórakoztatásáról „csokoládéval leöntött stewardessek”, „meztelen lányok aszpikban, óriási ezüsttálcákon felszolgálva”, és a kor ünnepelt színésznői gondoskodtak. Bara Margit színésznő karrierjét is súlyosan érintették az igaztalan vádak.

Valójában egy kirakatper volt, amelyben az 1960-as évek befolyásos politikai szereplői megmutathatták hatalmukat.

Onódy tehetséges üzletember volt, aki fent volt a csúcson, azt hitte, legyőzhetetlen… Az ellene folytatott hadjárat kirakatper volt, ahol már előre megírták az ítéletet…

A filmnek három vizuális vonulata van, a történet erre épül fel:  archív híradó- és dokumentumfelvételekre, az 1992-es riportra, illetve Almási színészekkel eljátszatja Onódy 1965-ös perét: ez garantálja az élvezhetőséget és gördülékenységet, – mert e filmes eszközök segítségével nemcsak a film lesz pergő és figyelmet fenntartó,- de a filmen keresztül ez a szövevényes ügy is jobban érthetővé válik.

Almási Tamás rendező – Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész, aki készített filmet az Edda Művek búcsúkoncertjéről, a kistarcsai internáló táborról és híres az ózdi sorozatáról is – így vall a forgatásról Szilléry Évának egy Magyar Nemzet-beli interjúban (2023.05.08.): „A KB-ülésről nem volt anyagunk, sem hang, sem pedig kép, tudomásom szerint még fotó sem készült akkoriban egy ülésről sem. Ezért azt találtuk ki, hogy megteremtjük az „archívokat”. Olyan módszert használunk a filmben, ami az improvizációs és a werk technika egyfajta keveréke. A színészek, akik a politikusokat játsszák, nem tudták, mi lesz a szerepük, csak azt, hogy valamilyen történelmi dokumentumfilmet készítünk, jelzett díszletek között. A hat színész a helyszínen kapott A4-es lapon egy-egy fotót és rövid ismertetőt a karakterről. Méhes László Biszku Bélát, Bán János Kádár Jánost jeleníti meg. Ennek a módszernek a hozadéka, hogy a mából látjuk a történetet. Fokozatosan megyünk át a werkből, a jelzett díszletből az 1965-ös KB-ülés terébe digitális trükk segítségével. A néző azt látja, hogy szereplőink egyszer csak ott állnak a valódi térben és mondják a jegyzőkönyv szerinti szövegüket”.

Mi is tulajdonképpen Almási Tamás dokumentumfilmje? Portré?  Vádirat? Mindkettő:  egyszerre mutatja be az embert és a rendszert… és persze a rendszer embert felemelő és embert bebuktató – egyszerre játékos és embertelen voltát. Kránicz Bence filmről írt cikkében így fogalmaz: „Aki egyszer bekerül a kiváltságosok klubjába, soha nem bocsátja meg magának, ha kiesik a hatalmasok kegyeiből.”

Tanulság ez a film mindannyiunk számára – akár a múltról, akár a jövőről van szó.

Elhangzik – végszóként – a filmben: „Az Onódy-ügy kapcsán rengeteg politikai vezető volt érintve… ezért nem véletlen, hogy az Ónody-ügy aktái a mai napig nem kutathatóak.”

Ezek a súlyos szavak nagyon sokáig fognak dörömbölni bennünk – mert immár nemcsak a múlt vádirata a film, de a jelené is, – így tesz hihetetlenül korszerűvé, aktuálissá és vibrálóan izgalmassá jelen korunk – a mai nézők – számára.

Vetítések a BIDF-en:
Mammut 2, február 1., 11.30
Mammut 2, február  2., 15.30

(Írta:  Szilvássy Péter, kép forrása: BIDF filmplakát)

 

 

 

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.