Vers az olasz irodalomból

Favoletta Tu sei la nuvoletta, io sono il vento; ti porto ove a me piace; qua e là ti porto per il firmamento, e non ti do mai pace. Vanno a sera a dormire dietro i monti le nuvolette stanche; tu nel tuo letticciolo i sonni hai pronti sotto le coltri bianche.

Kis mese Veronikának Te vagy a felhőcske, én vagyok a szél; bárhol is élek, az örömöt te hozod nekem, mindenütt Te ragyogsz felettem, mint az ég, és soha nem hagy cserben a béke. Jönnek az esték, lomhán elpihennek a messzi hegyek, a felhőcskék is fáradtnak tűnnek az égbolton, álom leng máris kis ágyacskád közelében szép kezed nyugszik a hófehér ágytakaródon.

Umberto Saba (1883–1957)

 

Umberto Saba költő és prózaíró a 20. század olasz szépirodalmának jelentős alkotója volt. A világirodalom legszebb versei között említik több versét. Olvasói, kortársai felismerték költészetének különös értékét. Azt, hogy ugyan hatottak rá a 19. század haladó hagyományai, mégis megtalálta egyéni hangját. Képalkotásában és metrikai megoldásaiban kevés az újdonság, mégis korszerű a költészete. Talán azért is, mert műveiben környezetének és saját életének mindennapi eseményeit örökítette meg. „Felfedezte az egyszerű élet költészetének szépségeit, és ezt magas művész színvonalon tette […].  Sabának nagyobb érzéke volt ahhoz, mint más olasz költőknek, hogy megérezze az embereket, megfigyelje sorsukat, és [így] kilépjen az individualista környezetből. Ez a mély emberszeretet megóvta a pesszimizmustól, az egocentrizmustól” [Világirodalmi Lexikon. 12. 342].

A fordítást 2011-ben készítettem. Eredeti címét (Favoletta) kis adaptációval átírtam, és feleségemnek, Verámnak ajánlottam. Ő ennek nagyon örült. Sokszor gyönyörködtem abban, hogy „hófehér ágytakaróján” milyen szép volt a pihenő keze… Utolsó napjaiban csak úgy tudott nehezen elaludni, ha fogtam a kezét. Ilyenkor mindig megnyugodott.

Ez a versfordítási kísérletem kegyeletes emlékezés drága Feleségemre, Harcos Veronikára.

Pécsett, 2025. február 9-én.