Úgy 18-20 lehetek, de az sem kizárt, hogy már betöltöttem a 67-et, ezt azonban nyúlánk, fiatalos alakom miatt nem merném tutira állítani. Talpig fehér, szélben röpködő alig-ruhában állok egy luxushajó fedélzetén, fejemen hatalmas rózsaszín kalap. Körülöttem üres a tér s az enyhe szellő valahonnan citrusok illatát hozza. Nagy-néha halk csobbanások hallszanak, amikor a Nílus apró hullámai a hajóhoz csapódnak.
A jobb oldali parton zöld szántóföldek ápolt barázdái futnak szemem előtt. Bal felől piramisok sorakoznak, mint kártyavárak. Útikalauzomat böngészve tippelek: ez a nagy Hufué lehet, tőle jobbra a Hafré és a Menkauré piramisok terpeszkednek, az apróbbak, ott a háttérben Hotepheresz, Merititesz és Henutszen királynék sírhelyei lesznek. A böhöm kőhalmazok közt tevék lépkednek komótosan, hátukon kényesen szemlélődő gazdagokkal. Néha a hajcsárok kusza hangfoszlányait sodorja felém a szél, amint állataikat noszogatják a poros ösvényeken. De bőven bóklásznak ott gyalogosok is, nehezen emelgetik lábukat a forró homokon s időnként mosolyogva pózolnak egy-egy szuvenír-fotó kedvéért.
Érzem, hogy kezemben melegedni kezd a limonádés poharam. Újabb italt facsarok magamnak a hajó orrában kikészített okoskütyün. Két kocka jéggel ez már kellemesen hűsít, nyelvemet balzsamozza az édes gyümölcs íze. Elnézek az alattam mélysárgán hömpölygő víz fölött és azon tűnődöm, hogyan is kerültem én ide? Soha életemben nem ültem repülőn, nem tudok arabul, de még angolul is csak annyit, hogy szenkiu.
Nos, kb. ekkor szágult el ablakom alatt veszett sebességgel egy verda. Felébredek. Kint még sötét van. A kutyák egymást túllicitálva ugatni kezdenek.
______________________
+Utalás Agatha Christie Halál a Níluson című regényére
Szóljon hozzá!