Megint nem aludtam
szemhunyásnyit sem az
éjjel, alighanem újabb
nyugtalanságok dolgoznak
bennem, legyőzve a
fáradtságot, tort ülnek
felettem. Bár most végre
engedelmesen ver a szívem,
az álom elkerül. Képek, versek
sorai villannak fel bennem,
majd tovaúsznak, mint a
hajnali fellegek az égen.
Lassan megvirrad, az eget
nézem, felettem valószerűtlen
fényben, akár az imakönyvben
őrzött régi szentképeken,
rózsaszínben pompázó felhők
úsznak el. Megbabonáz a
látvány. Ez a jutalmam az
átvirrasztott éjszakáért.
A felhőkön túli titokzatos
mezőkre vágyom, hol
többé nem riasztana
rám kövesedett magányom.
2025 01 12
Szóljon hozzá!