A pécsi-baranyai zsidóság kálváriája 1944 tavaszán-nyarán a „Dunántúl” híradásai nyomán (43.)

Ezt a részt zömmel a helyi zsidók elleni, illetve a róluk szóló bírói, ügyészségi, közigazgatási eljárások uralják. Azonban kivételt téve, előbb elsőként a június 1.-jén megjelenő lapszám „Újabb lapbetiltások” című híradását említem, amely ismét bizonyította, hogy Kolosváry-Bocsa Mihály államtitkár velejéig romlott tevékenysége tovább folytatódott. De most már térjünk rá az ilyen típusú helyi ügyekre a hónap elején.

Június elsején ugyanis „Zsidó lakást fosztogatott egy pécsi cselédlány – A rendőrség őrizetbe vette, és az ügyészségre kísérték” című cikkét olvashatták a pécsiek, baranyaiak. „Dr. M. Vilmos zsidó orvos, Citrom u. 6. szám alatti lakost nemrégiben munkaszolgálatra hívták be. Pár nap múlva felesége, szül. F. Jolán kisgyermekével együtt utána utazott. A lakás gondozását és őrzését Schanczenbacher Erzsébet nevű háztartási alkalmazottukra bízta. A cselédleányt a rendőrkapitányság most őrizetbe vette, és kihallgatása után átkísérte a királyi ügyészségre. Kiderült ugyanis, hogy a leány a lakásból sok ingóságot eltulajdonított, és azokat vidékre küldte.

Azt is megállapította a rendőrség, hogy a cselédleány a lakásba számtalan esetben meghívta a leány és férfi ismerőseit, és velük sokszor hajnalig tartó dorbézolást folytatott. Mindez nem volt elég, mert a leány ezeket az ismerőseit is megajándékozta a lakásból származó holmikkal, különösen textilfélékkel. Az illetőknek azt mondotta, hogy erre joga van, mert gazdája erre felhatalmazást adott.

A cselédleány kihallgatása során azzal védekezett, hogy azokat a holmikat, amelyeket Szekszárdra küldött, gazdája ajándékozta neki. A megajándékozott ismerősök jóhiszeműséggel védekeztek. A rendőrség természetesen nem hitt a cselédleánynak, akit őrizetbe vett, az eltulajdonított holmikat pedig össze szedette, és visszavitette a lakásba, amelyet azóta már le is pecsételtek.”

Magukon a bűntényeken túl azért is voltak ennyire „harciasak” a bírói, ügyészi, közigazgatási hatóságok, mert a megbélyegzés, gettóba kényszerítés azzal is járt, hogy az üldözött zsidóság vagyonát az elkobzás után állami vagyonnak tekintették, amelynek a „megvédését” külön is szívügyüknek tartották a Sztójay Döme-kormány politikája nyomán.

Ugyancsak június 1.-jei hír volt – előző napi keltezéssel – az „Elhalt testvérének adta ki magát egy zsidó festő – nyolc hónapi börtönre ítélték” című tudósítás. Érdekessége a cikknek az a „filozofikus felütés,” amely az írást bevezette. „A törvényszék olyan egy kissé, mint a gyűjtőmedence. Sok-sok emberi élet, amely valahol elferdült, egyszer beletorkollik, és vagy elnyeli, vagy megtisztítja. Sok furcsa ember, sok furcsa eset kerül bíróság elé, azonban az, amelyet szerdán tárgyalt a pécsi törvényszék dr. Szendrődy tanácsa, a furcsák között is meglehetősen furcsa.

A vádlott, S. Ede 52 éves pécsi zsidó festőművész, akit folytatólagosan elkövetett közokirathamisítás miatt ültetett a vádlottak padjára a királyi ügyészség, tulajdonképpen más helyen élt! Mikor meghalt bátyja, S. Lajos, akkor magához kaparintotta annak iratait, hogy saját magát eltüntesse, s Lajos testvére alakjában éljen!

A helyzet ugyanis az volt, hogy mint román állampolgárnak különben kitoloncolás lett volna a sorsa, így azonban testvére álarcában kapott polgári személyi lapot, vásárlási könyvet, letelepedési engedélyt stb. mindaddig, amig ki nem derült, hogy egy halott embert tett maga elé pajzsul (sic!).

A főtárgyaláson beismerte bűnösségét, és azzal védekezett, hogy ezzel a trükkel akarta elkerülni a kiutasítást. Hát sikerült is neki. A bíróság a beismerés és a bizonyítékok alapján, a vádtól eltérőleg négy rendbeli közokirathamisítás bűntettében marasztalta a más ember mögé bújt S.-t, és ezért nyolc hónapi börtönnel büntette. Az ítélet nem jogerős.”

Ugyanezen szám „kis hírei” között kapott helyet a következő. „Keresnek egy sikkasztó zsidó szőlőoltvány ügynököt. Szeiler János pélmonostori községi bíró csalás miatt feljelentést tett a királyi ügyészségen B. József volt németbólyi szőlőoltvány ügynök ellen, aki 650 pengőt csalt ki tőle, és eltűnt.

A feljelentésben előadta Szeiler (János), hogy az ügynök ez év március 8-án jelent meg lakásán, és rábeszélésre 1300 pengő értékű gyökeres és sima vesszőt rendelt B.-től, akinek a kezébe le is tette az összeg felét. Mivel a rendelés időre nem jött meg, B. is eltűnt (Német)bólyból, a cégnél érdeklődött, ahol azt a választ kapta, hogy már korábban megvonták tőle megbízást cégük képviseletére.”

Azt persze nem írták le, hogy zsidóként már közben megkülönböztetések sora érte, és ennek során a cég is megvonta a megbízást tőle a hivatalos intézkedésre…

Folytassuk a sort a június 4.-i szám „kis hírei” egyikével, „Lefoglalt zsidó kerékpárt emelt el a tolvaj” címmel. „Halmai Gábor laskafalui főjegyző ismeretlen tettes ellen feljelenrést tett a királyi ügyészségen. A panasz szerint ismeretlen tettes feltörte a községházát, és május 30-án elvitt onnan egy zsidó személytől lefoglalt 200 pengő értékű kerékpárt. A tolvajt keresik.”

Ugyanitt, a hirdetések között a „Hatóságilag kijelölt keresztény cipőkereskedők” című hirdetést is közöltek, alatta pedig ez a szöveg található: „Bőrtalpú cipőket utalványra! Utalvány nélküli cipőket legelőnyösebben az alanti cégeknél vásárolhat: …” Ezt követte a részletes, név szerinti fölsorolás.

Ennek a résznek a végén a kultúra és művészet területéről „veszek” cikkeket. Június 6.-án az egyik írás címe ez volt: „A szépirodalom jegyében indult a 15. pécsi könyvnap.” S hogy miért közlöm ezt, megvilágítja az a tény, hogy szintén június 6.-án látott napvilágot a „Zsidó írók könyveiből eddig 3442 darabot szolgáltattak be Pécsett” című, és „Június 15-én lejár a határidő” alcímű cikk.

„Az ország keresztény közönsége nagy megnyugvással fogadta a rendelkezést, hogy a zsidó írók és költők műveit kivonják a közforgalomból, és azokat a megjelölt helyekre be kell szolgáltatni, mégpedig megsemmisítés céljából. A beszolgáltatás határidejét június 15-ben állapították meg. Pécs és Baranya területén a zsidó szerzők könyvének összegyűjtésével a Konkoly-Thege Dezső céget bízták meg.

A cégtől nyert értesülésünk szerint Pécsről és a vármegyéből eddig a zsidó íróknak 3442 kötetét szolgáltatták be a hivatalosan megállapított kilogrammonkénti (sic!) 6 fillér árban. Érdekes, hogy a nemrégiben lezajlott pécsi papírhulladék gyűjtés során a keresztény családok igen sok olyan könyvet és füzetet adtak át a gyűjtőknek, amelyeknek szerzőit a rendelet felsorolja.

De még így is bizonyos, hogy nagyon sok zsidó szerző könyvét őrzik úgy könyvtárakban, mint a magánosok gyűjteményében. A Dunántúl tehát felhívja a figyelmet, hogy a beszolgáltatás határideje június 15-én lejár. Ezen az időponton túl egyetlen zsidó könyvnek sem szabad maradni forgalomban. Aki a rendeletnek nem tesz eleget, a nemzeti érdekei ellen vét.”

A rész zárásaként egy híres cirkuszi művész tragédiáját elevenítem föl, ugyanis június 2.-án tudósítás volt a lapban „Internálták Budapesten a pécsi születésű Zoli bohócot” címmel, – előző napi keltezéssel ismét. „A Mosonyi utcai toloncháznak pár nap óta érdekes lakója van. A zsidó származású törpe bohóc, Zoli ’szerződött’ ide. A fővárosban évtizedek óta ismerik a Zolit. Hirsch Zoltán néven látta meg a napvilágot. Pécsett született, egy zsidó kereskedő családnak volt a gyermeke.

Testvérei mind normális növésűek. Zoli, amikor elvégezte a négy elemit, bádogos műhelybe került inasnak. Nem sok idő múlva megszökött egy Pécsre került cirkusszal, és bohóccá ’képezte’ ki magát Hirsch Zoli, aki most 55 esztendős, közel 40 esztendeje működik az artista pályán. Bejárta úgyszólván az egész világot. Szép vagyont szerzett, és pénzének nagy részét ékszerekbe fektette.

Pár évvel ezelőtt nagy érdeklődést keltett az a bűnügy, amelyiknek szenvedő hőse a törpe Zoli volt. Ékszervásárlás ürügyével kicsaltak tőle 30 ezer pengőt, de a drágakövek helyett fényesre csiszolt üvegeket adtak el neki. Amikor kijött a sárga csillag viselésére vonatkozó rendelkezés, Zoli bohóc pár napig nem mutatkozott az utcán, mert ő mindig azt híresztelte magáról, hogy keresztény.

Amikor megint megjelent a nyilvánosság előtt, a rendeletben előírtnál kisebb csillagot varrt fel kabátjára, s azt is egy óriási aktatáskával eltakarta. Ezen felül egy azóta már internált zsidó újságíróval megíratta romantikusan színezve élettörténetét, és a könyvet ő maga árulta.

Igen jól keresett mindaddig, amíg a rendőrség le nem leplezte üzelmeit. Zoli bohócot előállították a rendőrségre, ahol megállapították, hogy nem tartja be az előírt szabályokat, és engedély nélkül könyvárusítással foglalkozik. A toloncházba vitték és internálták.”

Bár a dokumentumok szerint Dombóváron született 1885. február 6.-án, de mivel Bátaszék után Pécsre költözött a család, így joggal tekinthetjük sajátunknak őt. A megemlített könyvének a címe „Kis ember nagy élete” volt. A többi az idézett cikkben szerepel, de a tragikus véget most írom le. Ugyanis az internálás után Auschwitzba került, ahol sokat gúnyolták, pocskondiázták 110 centis apró termete miatt, mielőtt gázkamrában őt is elpusztították…