Sosem tudtam tetten érni igazán, hogyan
formálódik bennem verssé a gondolat.
Ma hajnali négykor egy vers soraival
ébredtem, tudva, hogy ha a kezdő sorait
legalább nem írom le, akkor elveszítem
örökre, de az álmos, kába állapot eltörölte
mindet. Pedig éreztem, ha leírnám, talán
életem legjobb verse lehetne. Ilyenkor
torlódnak, majd sűrű gombolyaggá állnak
össze bennem a sorok, s ébredés után tudom,
csak egy szál kellene, egy kezdő szó, amit
megtalálok, és annak nyomán felfejthetem
a gubancot. Mint hajdan, gyermekkoromban,
amikor én voltam Anyám türelmetlen kis segédje,
aki a kezein tartotta a motring fonalat, ami
valami varázslatos módon a mi hármunk
kinőtt pulóvereiből állt össze, majd szorgos kezek
újat kötöttek belőle. De nem, már reggel ülök le
megírni, ám ez a vers megmakacsolja magát, és
úgy úszik el a hajnallal együtt életem legjobb verse,
lehet, már soha nem írom meg, csak sirathatom
majd az újabb elvesztegetett lehetőséget.
2025 01 16
Szóljon hozzá!