A beszélgetésről (1. rész)

Nemes Nagy Ágnes és Wacha Imre emlékére

A kapcsolatteremtés, a nyelvi kommunikáció leggyakoribb és legeredményesebb módja-eszköze a beszélgetés. Aki szívesen vesz részt hozzászólásaival a társalgásokban, könnyebben szerez magának barátokat. Furcsának tartjuk, ha valaki még a családi összejöveteleken is tüntetően kivonja magát a beszélgetésből. A visszahúzódó, félénk személy nehezen tud oldódni közösségekben. Nagy kérdés: tanulható-e, fejleszthető-e a beszélgetés képessége?

Tapasztalataim szerint erre a kisgyermekkor a legalkalmasabb, de még felnőttek is képesek javítani kapcsolatteremtő képességüket. Érdemes áttekintenünk, hogy mit tudunk ma a beszélgetés „művészetéről”. Igen, ez nem szótévesztés.

Nemes Nagy Ágnes szerint az eredményes beszélgetés csaknem művészi alkotás, amely szellemi erőfeszítés által jön létre a beszélgető műveltségétől, igényességétől függően.

A beszélgetés definíciója: Általában a beszélget igével kifejezett tevékenység; társalgás, csevegés, eszmecsere. – A beszélgetés ige: < Illendőségből, udvariasságból vagy időtöltésből valamiről, főleg mindennapi vagy egyszerű személyes érdekű témákról > valakivel hosszabban, közvetlen hangon beszél, szót vált, eszmét cserél; társalog (ÉrtSz. I, 580–581). A beszélget meghatározásában szó van e sajátos közlésforma céljáról, szerepéről.

Ezt érdemes néhány gondolattal bővebben kiegészíteni.

 

• A beszélgetés történhet szinte bárhol: családban, munkahelyen, buszon, utcán. Biztosan arra is van sok példa, hogy váratlanul szóba elegyedünk akár ismeretlen személlyel is; például akkor, ha egy-egy utca megközelítése felől érdeklődik valaki.
• A körülményektől is függően a beszélgetés lehet: □ rövid, pár perces, a futó találkozóinkon, □ és lehet hosszabb, tartalmasabb eszmecsere nyugodt körülmények között, például kerekasztal-beszélgetés tudományos üléseken (konferenciákon), bemutatkozó beszélgetéseken. – A médiában (a rádióban és a tévében egyaránt) kedveltek a páros, hármas és a többszemélyű beszélgetések (Csatt, Civil a pályán, Aktuál, Egyenes beszéd, Dilemma). A nézők számára tanulságos lehet a beszélgetésben résztvevők szereplése; és az is, hogy műsorok vezetői miként irányítják kérdéseikkel a beszélgetéseket.

• 

  A beszélgetőpartnerek kapcsolatba kerülhetnek egymással közvetlen társalgás során vagy akár telefonon is, ill. a képes-hangos beszélgetés, az internetes csetelés, szkájpolás formájában. Több szempontból kifogásolható a félórás telefonbeszélgetés. A telefon nem erre való! – Még a levélírás is lehetővé teszi, hogy gondolatban beszélgessünk a címzettel, címzettekkel. Nemrég időrend szerinti folyamatos levelekkel (levélfüzérrel) írtam meg feleségem, Harcos Veronika életregényét Üzenet címmel. Az írásban ő beszélget N. N. nevű barátjával, és én is megbeszéltem Verámmal, hogy helyes-e mindaz, amit a kettőnk életéről megörökítendőnek tartok. Egy évig tartott ez a fájdalmas párbeszéd!

• A beszélgetés indítékai között vannak értelmi és érzelmi tényezők. Értelmi ok lehet például az, hogy bizonyos kérdésekben nézeteltérés van a beszélgetők között. Érzelmi motiváció lehet az, ha a rendszeres beszélgetésekkel szeretnénk helyreállítani, illetve erősíteni baráti kapcsolatainkat.
• A beszélgetés témái lehetnek: köznapi események-történések, illetve ezek kommentálása; jelentős kulturális események (színházi előadások, filmek); könyvbemutatók; emlékező konferencián érdekes kerekasztal-beszélgetések; úti élmények; sport; szabadidős foglalkozások; divat, öltözködés; sikerek és kudarcok, bevásárlás stb. – Kerülni kell csevegésben a politikát, a vallást és a pénzt térintő kérdéseket (Veszelszki Á. 2022. 43)! A családi viszonyok alakulását se firtassuk!
• Szociális vonatkozásai szerint a beszélgetés tárgya lehet az eszmecserében részvevők életének egy-egy érdekes eseménye, illetve vitára érdemes közérdekű probléma.

• 

  A beszélgetés hangneme, stílusa lehet: oldott (kellemes, szórakoztató); kissé unalmas (száraz, túl szakmai) és lehet vibrálóan feszült. A beszélgetők lelki állapotára utal a metakommunikációs eszközök (hangsúly, hanglejtés tempóváltás, szünetek) alkalmazása (Wacha I1. 2010.75–78). A beszédben hangszínezésnek és a tartalmat kísérő gesztusnak is fontos szerepe van (Wacha I2. 2010. Allan P. 1991). A higgadt beszélő nem emeli meg a hangját indokolatlanul. Az indulatos beszéd gyorsabb tempójú és magasabb hangfekvésű.
  A beszélgetés (és általában a beszéd) nem lesz attól természetesebb, ha motyog a beszélő. Sajnos, mostanában Pécsett egyre jobban terjed a motyogó, mormolt, alig érthető beszéd. Nem tudjuk ennek az okát. Lehet, hogy csak felvett modorosságról van szó, és talán „kimegy a divatból”?
  – A beszélgetés során a beszélőnek figyelembe kell vennie a külső körülményeket, azt a szituációt, amelyben a beszélgetés zajlik; és még arra is kell ügyelnie, hogy megszólalásával saját személyiségét, annak lényegi vonásait mutassa meg! Semmiképpen se akarjon a beszélgetésben különbnek, szebbnek, jobbnak látszani, mint amilyen a valóságban! Köznyelvi megfogalmazásban: „Ne játssza meg magát! Ne színészkedjen!” Ne kiabáljon, ne hadonásszon, ne torzítsa el a természetes hangját! stb. (Wacha I1. 2010. 241–250).

• Szerencsés esetben a társaságban akad olyan személy, aki irányítani tudja a társalgást. Tervezheti a megbeszélésre érdemes témákat, biztatja a ritkán megszólalókat, tömörítésre intheti a szószátyárokat, és találkozás végén képes frappánsan összefoglalni a beszélgetés tanulságait.
• Nehéz megtalálni helyünket, szerepünket az „újgazdagék” harsány rendezvényein. Zavaró lehet számunkra, ha háttérbe szorulunk. Ugyanis ezeken az összejöveteleken proccolás zajlik: a jól menő tulaj, a házigazda nagy büszkeséggel igyekszik bemutatni gazdagodásuk eredményeit. Az bőven elég számukra, ha a bemutatást eszem-iszom követi. Szellemi magaslatokba nem jut el itt az eszmecsere.
  Ezen nem kell feltétlenül megbotránkoznunk. Fogadjuk megnyugvással, hogy mi csak amolyan „vatta szerepre” voltunk/vagyunk kárhoztatva. Nagy szerepjáték zajlik sokszor a világunkban, és ebben – ha akarjuk, ha nem – részt kell vennünk. Viseljük el a helyzet furcsaságait méltósággal!
• Hogyan tanítsuk meg gyermekeinket a beszélgetésben való részvételre? Elsősorban úgy, hogy beszélgessünk sokat velük! Adjunk módot arra, hogy kérdezzenek bennünket! Még a „felnőttes” problémákban is kérjük a véleményüket! Vannak tapasztalataink arról, hogy sok esetben a gyermekeink világosabban látják egy-egy probléma megoldásnak lehetőségeit.
  Biztosan azért, mert még rugalmas a gondolkodásmódjuk. Biztassuk őket efféle mondatokkal: Te ezt, hogy gondolod? Szerinted igazam van? Lehetséges más megoldás is? – Találjuk meg azokat a témákat, amelyek a gyermekek számára is fontosak, érdekesek lehetnek! Közhelyes kérdésre (Hogy vagy? Mi volt ma a suliban? Mi volt ma az ebéd?) nem, vagy csak unottan válaszolnak. Ezek már jobb kérdések: Ki a legjobb barátod? Miért kedveled? Vittél-e neki kis meglepetést névnapjára?
  – Ne legyenek tabutémák a gyermekeinkkel való beszélgetéseinkben? A legkényesebb kérdésükre is adjunk hiteles választ! –Magyarázzuk el gyermekeinknek, hogy miért tűnhet számukra furcsának a felnőttek, az idős emberek „viselkedése”! – Végezzünk empátiagyakorlatokat ezekben a témákban: Ha van nálad pénz, adnál-e pár forintot az utcán kéregető, súlyosan testi fogyatékos embernek? Mi lenne a teendőd, ha látnád, hogy a közeledben egy ember váratlanul rosszul lett az utcán? Hogyan viselnéd el, ha megbántana legjobb pajtásod? Ugye, te nem tudsz irigykedni másokra? stb.
• Nem tilthatja meg a szülő az ún. bandabeszélgetéseket! Gondolni kell arra, hogy még ezeknek is van haszna. A fiatalok szűk körben, csak egymás között tudják megbeszélni sikereik, kudarcaik okát. Adjunk módot a gyermeki összejövetelekre!
• A testbeszédnek a beszélgetés tartalmához igazodó gyakorlatait is érdemes tervezni az itt megadott irodalom alapján. A gesztusok alkalmazása bátorító hatású. A beszédprodukció értelmezését is segítik.