Most is a Pécsi Napló (1892-1944) számaiból válogatok – az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével. Még január 22.-én Jakab Ödön tollából verset közöltek „Férfi szerelem” címmel, amelyben egy öregedő (mai szóval „szépkorúsodó”) férj ódája zeng szeretett feleségéhez. (A sorok kezdését nagy betűvel lehet követni, a szakaszokat pedig itt is külön választottam – csakúgy, mint a lapban.)
„Ne bántson, édes feleségem, Hogy ez az élet úgy telik, S nem járjuk már szép ifjúságunk, Zengő, virágos berkeit! Ne bántson az, hogy fürtjeim már Nem mind a régi feketék: Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték (sic!)!
Az élet eddig csalfa mámor Szilaj játéka csupán, Öleltelek, esengő vággyal! Epedve édes csók után, Forró szerelmem öntudatlan Láz-álom volt, és nem egyéb. Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!
Ha elveszítlek, míg az ifjú Évek hő vágya égett: Sirattam volna, hosszú búval, Megrablott, árva éltemet. De tán jött volna más leány, ki Meggyógyítsa e szív sebét. Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!
Emésztő, kínos gondolat most, Minőt csak őrült agy terem: Mi lenne vélem, hogyha téged El kéne végképp vesztenem? Mi gyászos lenne mindörökre, Mi puszta lenne itt e lét! Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!
A régi tűzben, ragyogásban, Mely oly vakítva omla rám, Nem is láthattam igazán, hogy Mi vagy te nékem igazán? Most látok tisztán, hogy fölöttünk Lankadtabb fénnyel süt az ég. Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!
Eddig csupán egy érzelemmel Tartottad fogva lelkemet, De most, hogy úgy repül az élet, Nem csak szeretlek, – féltelek! Most féltlek is, mert hallom immár Közelgő ősznek bús neszét! Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!
Oh, jer ölembe és ölelj meg, Simulj keblemre csendesen! Csókolj, szeress, amint szerettél, S csókoltál egykor, kedvesem! Hadd halljam szíved dobbanását, Hadd érezzem a melegét! Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!
Jer, hadd álmodjam karjaidban Álmot, lelkembe mit te szősz, Álmodtam késő, nyájas őszről, Csendes végről, ha múlt az ősz, Sírról, melynek hantját fölöttem Virágos kertté ültetéd… Jobban tudok szeretni én most, Hidd el, mint eddig szereték!”
Most pedig ugorjunk a március 3.-i szám „Müncheni farsang” című korabeli leírásához, amelynek segítségével annak „ismeretlen” szerzője érzékletes képet nyújtott az akkori nagy vigalomról. Ebből is látszik, milyen nagy gondot fordított a lap a külföldi tudósításokra, és ezekre mindig talált képzett szerzőt.
„Sokat hallottam én is a müncheni farsangról. A sörvárosban töltött néhány nap aztán alkalmat szolgáltatott, hogy a müncheni élet e sajátosságával én is megismerkedjek.
Karneval herczeget (sic!) itt tényleg még nagy tiszteletben tartják. Hiszen a müncheniek soha nem mulasztják el az alkalmat, hogy a sötét árpalé napi mértékét ünnepies mértékké emeljék.
A farsang a vigalom ideje. És minthogy Münchenben a sörfogyasztás a válság fokmérője, a farsangban sokkal több sört fogyasztanak, mint az évnek bármelyik szakában. A fürge pinczérleányok (sic!) alig győzik a sok sörmérésben a munkát. Annyi ilyenkor a szomjas ember! A helyiségek zsúfolva vannak. S ha éjfél felé közeledik az idő, egy asztalnál sincs hely.
A nagy sörházakban nem hiányzik a zene meg az ének sem. Csakhogy a százakra menő emberek zaját nemigen hallani a muzsikától. A farsang rovására aztán sok bolondot követnek el a jó müncheniek. Komoly emberek fölteszik a fejekre a csörgősipkát, s olyan handabandázást visznek végbe, mintha fizetnék őket érte. Az ember alig tudja megérteni a nép különös gusztusát.
Az egyik sörházba a késő éjjeli órákban beállít egy robusztus alak. Tarka rongy van a fején, orrán óriási papíros orr. Zsák van a hátán, melyből keserves röfögés hallatszik. Az ember megyen (sic!) egyik asztaltól a másikig, s ’egy disznót’ kínál eladásra. Nevetve fogadják mindenütt, vagy azt mondják neki: – Kotródjék odébb maga vén disznó azzal a fiatal disznóval!
Csakhogy a dolog nem megy olyan könnyen. Minden asztal váltságot köteles neki fizetni, természetesen sörben. Egy hosszú asztalnál diákok ’kneipolnak’ (vedelnek). Mikor odajön a malaczos (sic!) ember, fölemelik az asztalra, s látni akarják a portékáját. És ő tényleg egy malaczot húz elő a zsákból, mely istentelenül röfög és visít, mintha az életét féltené.
A diákok aztán pápaszemet kötnek a malacz orrára, sipkát a fejére, s a tömeg lelkesedve helyesel. – Mintha a helyiségben oly ritka lenne a szemüveges, sipkás malacz! – Azt hinné az ember, hogy valami jóképű munkásember követte el a tréfát sörös állapotában, pedig dehogy az. Az illető gimnáziumi tanár, aki máskülönben igen komoly ember.
A diákok úgy találják, hogy az illető ’jó pasas, fidális (feudális) vén ház,’ a többiek meg, hogy ’nagyon vidám úr,’ aki minden farsangon a legjobb tréfákat eszeli ki. Az ilyen tréfák természetesen nem állanak (sic!) egyedül. Egész éjjel ilyenekkel találkozik az ember. Láttam, hogy egy úri ruhás ember, papír álarccal és monstruózus (hatalmas) czilinderrel (sic!) a fején, egy szamár hátán akart a sörházba bemenni.
Képzelhető, hogy mekkora volt a kísérete, s hogy milyen örömrivalgással kísérték. Mindnyájan úgy viselkedtek, hogy én tényleg a szamarat találtam a társaság legokosabbjának (sic!). Hiszen nem az ő hibája volt, hogy a gazdája tábornoki föveget tett a fejére. Eleget igyekezett a kellemetlen dísztől megszabadulni. A sörház ajtajához érve nem akarták őket beereszteni.
’Csak megengeditek, hogy egy szamár betérjen hozzátok!’ – szólt kenetteljesen a szamár lovagja. A tömeg köröskörül elkezd tapsolni. A pinczérleány is talpraesett teremtés lévén odafordul hozzám: – ’Miért ne, hiszen mi az ilyen állatot be szoktuk engedni. Csak szállj le testvéred hátáról és gyere, meglátod, hogy mi a szamarat megtűrjük idebent.’ Most már a pincérleánynak tapsol a tömeg.
Az utczán (sic!) jelmezes férfiak és nők egész serege sétál, vagy egyedül, vagy csoportosan. Senkinek sem jut eszébe, hogy ezért megszólja őket. Ez a farsang joga. Az utczákon élczes (sic!), némelykor durván élczes szavak hangzanak el, s nőnek egyáltalában nem tanácsos az utczán egyedül mutatkoznia.
Ki van téve a részeg férfiak támadásának, s csak rendőr segítségével tud tőlük szabadulni. A rendőr pedig Münchenben is olya ritka látványosság, ott, ahol szükség van reá.
(Forrás: Pécs Aktuál)
Legtarkábbak az álarczos (sic!) bálok. Az emberek egyszerűen megbolondulnak ott, mind úgy viselkednek, mintha fogalmuk sem volna a jó ízlésről. S a nőkről is ez áll, ami természetes is előttük, mert Münchenben azt tartják, hogy elvekkel nem lehet mulatni. S ehhez ragaszkodik mindenki. Alvásról Münchenben, farsang idején – csak hamvazó szerda után lehet beszélni.”
Ezt a részt egy pécsi farsangi cikkel zárom, amelyet március 1.-jén közölt a lap. Egy, már napvilágot látott rendezvényről volt szó, most az utána lévő elszámolás volt terítéken. „– A jótékony nőegyesület bohócestélyének jövedelme 586 korona 20 fillért ért el. Felül fizettek: … (Itt névsor következik, különböző összegekkel.) A jótékony nőegylet új házának fölszerelésére JohannJúlia 10 koronát adományozott. A felülfizetőknek és az adományért a nőegyesület elnöksége ezen (sic!) úton mond köszönetet.”
Ebből is világosan látszik, milyen jelentős szerepet vitt ez a ma is működő egyesület a város társadalmi- és közéletében. Volt olyan erős és szervezett egyesület, hogy több ilyen típusú rendezvényt is megszervezzen, amely mindig fölhívta magára a figyelmet, nem beszélve arról, hogy a város és a vármegye jelentős személyiségei mind számontartották ezeket az eseményeket, amelyek adakozásra adtak alkalmat Pécs szerényebb anyagi körülmények között élő, vagy egyenesen szegény polgárainak…
Szóljon hozzá!