Figyelem a reagáló képességemet. Főleg arra lenne szükségem, hogy időben felismerjem a munkavégzéshez szükséges erőm határait. Ugyanis a lelkesedésemmel talán elégedett lehetek. Sőt a fene nagy igyekezetemben hajlamos vagyok erőn felül álló munkákat is eltervezni, vállalni. Aztán munka közben kiderül, hogy meggondolatlan voltam. Egy-egy bonyolult téma alapos kutatásához hetekre, hónapokra lenne szükség. Ehhez már nincs elég türelmem és erőm.
Mostanában jobb híján kénytelen vagyok magammal megvitatni, hogy szabad-e belevágni az újabb munkába. Ma volt talán az első olyan eset, amikor a nyugodtabb, józanabb P. Jani bá’ lecsendesítette a folyvást tervező P. Janikát, mondván: Nyugi, nyugi! Ez már nem neked való!
Íme, a „történet”.
(Forrás: Wikipédia)
Tegnap unalmamban (a nagy hőségben csaknem zúgó fejjel) kitaláltam, hogy készítek egy kis mutatvány jellegű összeállítást a különleges baranyai tájszavakról. Neki is fogtam a munkának. Csaknem egy napi lelkes munkával összeírogattam tájszótárainkból az általam legérdekesebbnek vélt szavakat. Mintegy 60 tájszót.
A gyűjtésben feltüntettem, hogy az adott tájszó megvan-e mind a hét szótárunkban. Munkaközben megfigyelhetem azt – amit már korábban is sejtettem –, hogy megyénk nagy tájegységeinek szóhasználatában sok az egyezés, de figyelemre méltóak azok a szavak, amelyek csak egy vidék szókincséhez tartoznak, és ott is az archaikus szavak csoportjába. Például a tülemtoló ’vasvella’ szót csak Hosszúhetényben hallottam. A dudusmalom ’dudusokra telepített, a Dráva vizével hajtott malom’ kelet-ormánsági tájszóként csak Drávapalkonya szókincséhez tartozott egykoron.
Az érdekes szavak kiválasztása, illetve összevetése igen fárasztó munka volt. A közzététel módját még kitaláltam, de ekkor elfogyott a türelmem. Nem tudom tető alá hozni ezt a mutatvány jellegű kis szövegemet, amelynek az lett volna a fő célja, hogy felhívjam olvasóim figyelmét a tájszavak különös értékeire. Jó ideig pihentetni fogom ezt a témát. Csak akkor fogok hozzá a megírásához, ha ehhez lesz elegendő motivációm. Rájöttem: nem szabad túlfeszíteni a húrt! Váratlan döntésem után megnyugodtam.
Ez a mini történet talán bizonyíthatja, hogy idős korban is van esélyünk az okosodásra! Fogadjuk el a „jobbik énünk” tanácsait szükség esetén.
Ahogy a közmondás tanítja: „Segíts magadon, és az Isten is megsegít!”
Szóljon hozzá!