„Az én testem, az én váram” mottóval indult útjára a LOKART 3.0 Kortárs Képzőművészeti Biennálé, amely 2025. június 26. és szeptember 21. között hat helyszínen várja a közönséget Pécsen.
A biennálé harmadik kiadása több mint 60 magyar és nemzetközi alkotó művein keresztül vizsgálja a test és identitás 21. századi kérdésköreit: a test mint anyag, emlékezet, identitás, szimbólum, ösztönök terepe vagy épp az én elleni lázadás helyszíne.
A LOKART 3.0 idei programjában lezárt életművek is helyet kapnak, különösen azoké, akik a testtel és testtapasztalattal radikálisan foglalkoztak. Így Hajas Tibor és El Kazovszkij alkotásai, vagy a Pécsi Műhely tagjai közül Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoki Károly munkái. Díszvendégként állít ki Pinczehelyi Sándor és Szíjjártó Kálmán, valamint Ladik Katalin, Drozdik Orsolya és Ujj Zsuzsi is.
A Biennálé idei vendégkurátora Fenyvesi Áron művészettörténész, a koncepciót Fekete Valéria művészeti vezető és Százados László művészettörténész állították össze.

Kiemelkedő alkotások, szakmai díjak
A biennálé megnyitóján a pécsi művésznek járó díjat Nyári Zsolt szobrászművész és Udvari Boglárka festőművész kapta. A kritikusok díját elnyerő Nadežda Kirćanski installációjában érzékenyen tárja fel a kortárs társadalmi közérzetet. A szakmai zsűri fődíját Tranker Kata érdemelte ki, aki két hetes lyoni rezidencia-lehetőséget nyert a Lyon-i Kortárs Művészeti Múzeummal (MAC) való együttműködés jóvoltából. A fiatal művész díjat – egy dél-franciaországi rezidenciaprogramot – Simon Zsuzsi nyerte el.
A fesztivál szakmai és kritikai zsűrijében hazai és nemzetközi szakemberek döntöttek.
A szakmai zsűrit olyan neves kurátorok alkották, mint Kevser Güler (Isztambul Biennálé), Marilou Laneuville (macLYON) és Hans Knoll (Knoll Galéria), a zsűri elnökei Fabényi Júlia (Ludwig Múzeum) és Don Tamás (MODEM). A kritikus zsűri tagjai: Topor Tünde, Bordács Andrea, Sirbik Attila, Kocsis Katica és Nagy Gergely.
A nyitóhétvége igazi összművészeti ünnep volt: a Zsolnay Negyedben Vály Sándor és Julia Heéger audiovizuális performanszával indult, a The End of the Tragedy című mesterséges intelligencia-alapú alkotást mutatták be. Emellett tárlatvezetések, beszélgetések, nyitott műtermek, sőt testre szabható műalkotások is várták az érdeklődőket.
A 2025-ös LOKART fő helyszínei: az m21 Galéria a Zsolnay Kulturális Negyedben, valamint a Pécsi Galéria, a Nick Galéria és az Ancora Contemporary Gallery, továbbá a Janus Pannonius Múzeummal való együttműködés révén a JPM Patikamúzeum és a JPM Schaár Erzsébet: Utca.
A hazánkban egyedülálló eseménysorozat célja, hogy Pécset ismét a kortárs képzőművészet regionális és nemzetközi térképére helyezze, illetve a magyar kortárs képzőművészet generációit egy közös platformon jelenítse meg – mindezt egy olyan időszakban, amikor, ahogy a megnyitón is elhangzott, valóságérzékelésünk társadalmi fragmentálódása különösen sürgeti a test és az egyéniség újraértelmezését a művészet nyelvén.
A program szervezője Pécs város Önkormányzata és a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Vizuális Művészeti Centruma.
További információ és teljes program: www.lokart.hu
Szóljon hozzá!