Egy olyan egyéniséggel lettünk kevesebben most, aki a magánéletben csöndes, szerény volt, de amikor megszólalt, oda kellett figyelni rá, nagy tekintélynek örvendett mind családja, rokonsága, mind közössége körében.
(a képen jobbra)
(Forrás: PécsMa)
Pécsett született 1940. június 6.-án, büszke volt sváb őseire. Nagyapjának – aki az első világháborúban harcolt – kocsmája volt Kárászon, gyermekkorában sokat volt náluk. Édesapja 13 (!) évesen magyarosított Schubertről Solymosra, a második világháborúban hadnagyként esett el a szovjet fronton.
Számos iskolát megjárt az állhatatos fiú, és az 1956-os forradalom nagy fordulatot hozott életében. Számos helyen ott volt, lelkesen ünnepelt, ezért, amikor leverték, látta a „Mecseki Láthatatlanok” példáját, és megismerkedett annak egyik részvevőjével, a fiatal Petrus Józseffel, elhatározták, hogy tovább folytatják a fegyveres ellenállást.
Az országban megindult „Márciusban Újra Kezdjük!” (MUK) mozgalomban találták meg ezt a lehetőséget: 23 fő volt a központi mag. Terveikben szerepelt az elfogott forradalmárok kiszabadítása a Mecseken elrejtett fegyverek segítségével, fegyveres csapattal támadást indítani az abaligeti és a pécsbányai rendőrőrs, a Zrínyi laktanya és a központi rendőrkapitányság ellen.
Árulás miatt azonban letartóztatták őket, és az első- (a bíró Tárkányi Ernő) és másodfokú (a bíró Mecséri József) tárgyalást követően, 1957. június 27.-én Petrus József elsőrendű vádlottat halálra, Béres Lajos és Sólymos Gyula fiatalkorú másod-, illetve harmadrendű vádlottakat 10-10 évi börtönre ítélték. Petrus Józsefet 1958. március 5.-én akasztották föl a pécsi börtön udvarán!…
Súlyos börtönévek következtek számára, de ő megerősödve került ki. Képezte magát, megtanult németül, sokat olvasott, tanult a képzett fogolytársaitól. Az 1963-as amnesztiával ő is szabadult, az építőiparban helyezkedett el. Állandóan jelentkeznie kellett a rendőrségen, később pedig őt látogatták meg minden év március 15., illetve október 23. előtt a munkahelyén.
Előbb a lakatos, majd a vízvezetékszerelő szakmát sajátította el, közben leérettségizett, de számos más szakma mesterfogásait is ismerte: karbantartó brigádvezető lett. A mai Stadion utcában is dolgozott, miközben tudta, hogy ebben az utcában van a tartótisztek és besúgóik összejöveteli helye is… Később munkahelyet váltott: a Hőerőműben dolgozott, onnan is ment nyugdíjba.
A rendszer változtatás után a Politikai Foglyok Szövetségénél (POFOSZ) találta meg a helyét, vezetőségi tag lett, annak megyei elnöki tisztét 1997 decemberétől 2001 novemberéig, töltötte be, de továbbra is segítette tagként a szervezetet. Forradalmi tevékenységéért az 1996-os évfordulón a parlamentben Emlékérmet kapott, 2000-ben a Honvédelmi Minisztérium Emlékplakettjét vehette át, 2016. október 23.-án a város 1956-os Emlékérmet adományozott neki, míg 2024. október 23.-án, Pécs központi ünnepségén, ünnepi műsor keretében, a Kodály Központban a Szabadság-díj kitüntetésben részesült.
Széles műveltségét olvasottságának, autodidakta tudásszomjának köszönhette, szép verseket írt. Mi lehetett volna belőle, ha nem tapasztalta volna meg a Kádár-rendszer önkényét?!…
Már hosszú ideje küzdött gyógyíthatatlan betegségével, amelyet türelemmel viselt. Szombaton, augusztus 16.-án jött a szomorú hír a családjától, hogy a kórház intenzív osztályán elhunyt.
Egy csupa szív, eszméjéhez ragaszkodó, nagy egyéniség távozott közülünk. Emlékét, példáját megőrízzük szívünkben…
Szóljon hozzá!