Régebben, amíg kicsik voltak a gyermekeink szinte minden hétvégén lementünk a „lengyel” piacra. Régi, szép idők, amikor még onnan szereztük be a műszaki cikkeinket (porszívó, kazettás magnó, VHS videó lejátszó), ruházatunkat (susogós melegítő, koptatott farmer gatya, adidas póló, gyíkos zokni), sőt néha élelmiszereket, italokat is (jugo vegeta, Napoleon konyak) stb.
Aztán elrepültek az évek, és a multik mindent behoztak elérhető áron. A piac elveszítette a varázsát. Ma már a nagyiknak sem kell a családdal Bécsbe utazni Gorenje hűtőszekrényért, „fritőért”. A vásártér pedig maradt a megátalkodott gyűjtőknek, nosztalgiázóknak. Na meg a könyvbolondoknak.
Én már nem is vallom be otthon, hogy újabb könyvek beszerzése érdekében indulok el nagyritkán vasárnap délelőttönként. Egy szoba már plafonig tele a könyvesszekrényben felzsúfolt könyveimmel, egy újabbat kell beújítanom, csak azt nem tudom, melyik bútort selejtezhetem ki ennek érdekében.
Pár hete újra bóklásztam az árusok sorai között, amikor egy könyvárus ajánlatán akadt meg a tekintetem. Párszáz forintért árulta a könyveit. Mérettől, szerzőtől függetlenül. Láttam, egypáran még beleolvasgattak, válogattak az ajánlatból, volt, aki vásárolt is egypárat.
Én is turkáltam egy keveset, majd megakadt a tekintetem egy kisméretű „zsebkönyvön”. Kovács József Hontalan „A frankó manus” című verseskötetén. Beleolvastam. A „hontalan stílus” most is mellbevágott, magával ragadott.
– Megveszem – nyújtottam oda az eladónak.
– Csak ennyi?
– Ennyi. Ismertem a szerzőt.
– Én is. Mohácsról hozom a könyveket.
Még váltottunk pár szót, majd hazafelé indultam.
Este kézbe vettem a kis kötetet. Egyenként ízlelgettem a szavakat, sorokat, verseket. Többször is elolvastam mindeniket. Újabb és újabb mélységek, csillogások, villanások tűntek fel a sorok között. Ízlelgettem a verseket. Többségük ma is aktuális gondolatokat fogalmaz meg bár a kis kötet kiadásától immár eltelt szinte két évtízed. És lassan nyolc éve, hogy a szerző sincs közöttünk.
Mohács szerelmese egy rövid versében így vallott szülővárosáról:
Ragyogás
ében tüntetés
a Folyó drágakő
csillagképeket mosdat
az ég aranybölcsőjét
cirógatja halhatatlan
szárnyaival Mohács
partjait felékszerezi
az időből kirostált
ragyogással
A mohácsi Jókai-Szabadság utcák sarkán egy emléktábla őrzi emlékét. Alig párszáz méterre a Dunától. Így állít neki emléket a hálás utókor. A Hetedhéthatár pedig így. Egy rövid megemlékezéssel. Pár méltató szóval.
Szóljon hozzá!