A Magyar bélyegek katalógusának 65. kiadása 2025. november 4-én jelenik meg.
A katalógusban költség- és helytakarékossági okokból a legismertebb, 1965-1999 közti kiadások és változataik képek nélkül, de frissített katalógusárakkal szerepelnek. A gyűjtők kérését teljesítve a katalógus friss adatokkal bővítve ismét bemutatja az utoljára a 2018/II. kötetben szereplő helyi kiadásokat (az I. világháborúval kapcsolatos bélyegeket, díjjegyes nyomtatványokat), valamint újra ismerteti a hírlapilleték bélyegeket.

A kötet szerkesztői az infláció és a piaci viszonyok alapján ez alkalommal is több ezer katalógusárat dolgoztak át. Többek között frissültek a klasszikus bélyegek és egyes kis példányszámú vágott bélyegek árai. Emellett az utolsó katalógus megjelenése óta az árusításból kivont bélyegek árai szintén frissültek. A katalógus bemutatja a 2023-tól 2025. június 30-ig megjelent kiadásokat. Az évjáratok forint névértékét és a katalógusárait frissítették 2024-ig.
A legfrissebb kutatási eredményeknek megfelelően kerültek aktualizálásra a főbb forgalmi bélyegsorok papír-, enyvezés- és fogazatváltozatai, újabb kiadványokkal gazdagodott a „Forrásmunkák” fejezet.
A 65. kiadás ára 7.245 Ft ajándék emlékívvel. Az emlékívek témája a Philatelia Hungarica évfordulói: A Kft. elődjét, a Magyar Filatélia Vállalatot 75 éve, anyavállalatát, a dán Nordfrim A/S-t 60 éve alapították, míg a Philatelia Hungarica Kft. 20 éve a dán Nordfrim-Csoport tagja. Az ajándék emlékív párjának ára 1.500 Ft.
A 2.800 példányban megjelenő, 65. kiadás rövid tartalma:
- Postabélyegek a kezdetektől 2025. június 30-ig
- Bélyegtekercsek, tekercsbélyegek, bélyegfüzetek
- Portóbélyegek
- Belföldi kicsomag bélyeg
- Az évjáratok katalógusárai
- A főbb forgalmi bélyegsorok és portóbélyegek papír-, enyvezés- és fogazatváltozatai
- Helyi kiadások (bélyegek és díjjegyes kiadványok)
- Filatélia forrásmunkák

Szóljon hozzá!