Szabó László István 1950-2024

„Esztergomban ismertem meg P. Kákonyi Asztrik festőt. Fontos útravalót kaptam tőle 1968-ban, az emberi történetek és a gondolatok képi megfogalmazásához.”
(Szabó László István)

Szabó László István Mohácson született 1950-ben. A rajzzal Kolbe Mihály festőművész óráin és szakkörében ismerkedett meg. Majd a gimnáziumi évek alatt Esztergomban P. Kákonyi Asztriktól, a ferences templomfestőtől kapott meghatározó tanítást. Azóta fontos emberi történetekről, hitről és szerelemről próbál beszélni képein. Saját vallomása szerint néha életre kelti a madárijesztőt, a próbababát, a bábokat, hogy mögéjük bújva meséljen el történeteket. Pécsett porcelánt is festett. Többször volt alkotótelepek lakója. 2003-ban országos pályázaton nyerve, Erdélyben vett részt művészeti táborban. 2004-ben önálló kiállításon mutatta be grafikáit a mohácsi Városi Könyvtárban és ebben az évben vett részt első ízben a Mohácsi Képző-és Iparművészeti Szalonon, ahol két képét állították ki. Ettől kezdve rendszeres résztvevője a Szalonoknak. 2005-ben a Kossuth Filmszínház kisgalériájában a Junior Art Alapítvány rendezte önálló tárlatát. 2006-ban különdíjjal ismerte el alkotásait a Szalon zsűrije. A 2020. évi Képző- és Iparművészeti Szalonon fődíjat érdemelt, az ezért járó önálló kiállítását sajnálatosan bekövetkezett haláláig nem rendezte meg a szervező intézmény. Utoljára 2022-ben a Junior Art Alapítvány 30 éves jubileumi tárlatán szerepelt „A búcsú órája” című grafikájával. Halálát követően egykori esztergomi osztálytársai és barátai katalogizálták hagyatéki alkotásait és kiállításon mutatták be 40 válogatott grafikáját Esztergomban és Zebegényben. Ezek után érkezik az anyag több munkájával kiegészítve Mohácsra és kerül bemutatásra a Kossuth Teátrum kiállító termében a Junior Art Alapítvány közreműködésével.

Szabó László István posztumusz kiállítása 2026. január 9-én nyílik Mohácson.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.