1914. Szarajevó – 21.

A temetés lefolyása – 4. rész

Ebben a részben megkezdem a július 5.-i lapszámokban található, az alcímmel kapcsolatos hírek dokumentálását – mégpedig elsőként a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) alapján.

 

 

„Legújabb. A trónörökös pár temetése… Tudósítónk telefon és express jelentése. – Még egy beszentelés, még egyszer felhangzik az ájtatos zsolozsma, és az artstetteni kriptára ráborult a mély csönd. A délceg trónörökös és a szépséges Zsófia hercegnő örök álmukat alusszák a kies Artstetten családi sírboltjában, ahová elkísérhették szerencsétlen szüleiket az árván maradt gyermekek.

Itt már nincs etikett, és az estei herceg jól tudta, hogy csak ebben a magányban, távol az udvari élet zajától, fogja igazán megtalálni földöntúli nyugalmát.

Itt nem zavarja meg előítélet, sem fáradt tradíciók hamis tekintete túlvilági életét, itt nem veszik el tőle hitvesét, akiért élt, és akiért egy középkori ritter (lovag) minden önfeláldozásával és tiszta lelkületével vívta emberfeletti harcát, és innen nem üldözhetik el a gyönyörű szerelem fiatal hajtásait. A három árva zavartalanul járulhatott imára a fenséges szülők sírjához, és meríthetett erőt az élet küzdelmeihez.

Ott születtek a trón zsámolyánál, és reájuk ragyogott a korona minden ragyogása, fénye most megadhatja nyugalmukat az a tudat, hogy a családjukért élő fenséges szülők poraikban is egyesültek értük. A vizsgálat pedig tovább folyik, és rántja le a leplet egy szomszéd államban szervezett gaz összeesküvésről. Szerbia kétségtelenül bűnös.

A temetés. (Artstetten, július 4.) Ma reggel fél négy órakor érkezett a halottas menet Artstettenbe. A koporsókat a plébánia templomban ravatalozták fel. Papok és apácák fölváltva imádkoztak a koporsók körül. Reggel hat óra huszonöt perckor a nyugati pályaudvarról Károly Ferenc József főherceg, Lobkowitz herceg kamarai elöljáró, az elhunyt főherceg katonai irodájának tagjai, a 7. ulánus ezred három tisztje és még néhány előkelőség külön vonaton Pöchlarnba utazott, ahová 8 órakor érkeztek meg.

A kerületi főnök fogadta őket, akik azután automobilon Artstetten kastélyba mentek, ahová nyolc óra húsz perckor érkeztek meg. A kerületi főnök fogadta őket, akik azután automobilon Artstetten kastélyba mentek, ahová nyolc óra húsz perckor érkeztek meg.

A második udvari különvonattal, amely nyolc óra öt perckor indult a nyugati pályaudvarról, utaztak: Zita, Mária Terézia, Mária Annunziata, Mária Jozefa főhercegnők, Miksa főherceg, Albrecht württembergi herceg, Miguel braganzai herceg, Terét braganzai hercegnő, Alfonz bourboni (sic!) herceg, Des Neves infánsnő, Liechtenstein Erzsébet Amália hercegnő, Liechtenstein Lajos herceg, Hohenberg Miksa herceg, Hohenberg Zsófia hercegnő, Hohenberg  Ernő herceg, Thun-Jaroslaw gróf, Thun grófné és leányai, Schönburg-Glauchau gróf és grófné leányával, Wuthenau gróf és grófné, Nostitz Lipót gróf  és grófné fiaikkal, Chotek Henriette grófnő, Chotek gróf és más arisztokraták, Walkis gróf vezérőrnagy, Rummerskirch bárónő, Bardolff ezredesné, Lanjus grófnő és kísérete.

A maga építette családi sírboltba ma déli (sic!) 11 órakor helyezték örök nyugalomra a meggyilkolt trónörökös párt. A kripta alépítménye a templomnak, amely magas dombon áll, s amelyhez 36 lépcső vezet. A sírbolt belseje puritánul egyszerű. Sima fehér falak, benne márványoltár.

Az oltárral szemben fekete lepellel betakarva áll a két áldozat koporsója, közbül egy kis ezüst koporsó, amely a fenségek három év előtt elhunyt kis leánykájának tetemét rejti. A koporsók beszentelését tizenegy órakor végezték az uralkodóház és kísérete jelenlétében.

Fél tizenkettő után a negyedik dragonyosezred és a hetedik ulánus ezred altisztjei felemelték a vállukra a koporsót, és a parton át bevitték a kriptába, ahol a legutolsó beszentelés után átadták őket az örök nyugalomnak. Ami virág a környéken termett, azt mind elhozták az áldozatok koporsójára.

Burg Ferdinánd a koporsónál.

(Bécs, július 4.) Elsírta mélységes fájdalmát bátyjának koporsóján Burg Ferdinánd, az elhunyt trónörökös öccse is, aki lemondott főhercegi rangjáról, és minden katonai méltóságáról, csakhogy feleségül vehesse szíve választottját, Zuber Bertát, s azóta külföldön él, messze az udvar fényétől.

Engedelmet kapott a király kabinetirodája útján, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös koporsójánál imádkozhassék (sic!). Tegnap délután, mikor elcsendesedett a Burg kápolnája, és vége volt a pompás egyházi szertartásnak, amelyen megjelent a király és az uralkodó ház minden tagja, az egykori Ferdinánd Károly főherceg, mint egyszerű polgárember, polgári ruhában, bemehetett a kápolnába, letette koszorúját, és letérdelve, hosszasan imádkozott, aztán feltűnés nélkül, mint ahogy jött, kisírt szemmel távozott.

Egy román koszorú. (Bécs, július 4.) Miháli Tivadar a magyarországi román nemzetiségi párt elnöke két román képviselővel tegnap megjelentBécsben, és koszorút tett le Ferenc Ferdinánd koporsójára. A koszorúk román nemzeti színű szalagján ez a felírás volt: ’Die Rumänen Ungars und Siebenbürgens ihrem edlen Beschuitzer.’ (’A magyarországi és erdélyi románok nemes védőjüknek.’)

Az árvák a királynál. (Bécs, július 4.) Ma délután félháromkor, az artstetteni temetés után, a főhercegi pár árvái Bécsbe érkeztek. Félháromkor érkeztek meg a penzingi pályaudvaron (sic!), majd Schönbrunnba hajtattak, ahol ő felsége kihallgatáson fogadta őket. A főherceg árvái azért mentek a királyhoz, hogy megköszönjék neki az irántuk tanúsított részvétet, és azt a különös gondoskodást, amelyben őket részesítette.

A király Ferenc Ferdinánd főherceg árvái számára, a rendesnél nagyobb apanázst állapított meg, amely a fiatal hercegek számára olyan életmódot biztosíthat, mint amilyen a főhercegeknek jár. Beszélik azt is, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg legidősebb fia, a 12 éves Hohenberg herceg rangemelést fog kapni, éspedig a lotharingiai hercegi rangot…”

A temetés megrendezése körül, annak megtörténte után vita indult: az osztrák arisztokrácia magas méltóságú képviselői közül többeknek ugyanis nem tetszett, ahogy ez a kegyeleti szertartás lefolyt, és ennek a sajtóban hangot is adtak. Ezt idézem föl most a lapban erről megjelent cikk alapján, amelyből kitűnik: társadalmi elégedetlenség volt az alapja az ő megszólalásuknak.

 

„A temetésrendezés hibái.

Egy osztrák herceg levele. (Bécs, július 4.) A Neues Wiener Journal ’A halott ellenségei’ címmel egy osztrák herceg levelét közli, amely így szól: – Fájdalommal telve állunk a trónörökös és felesége ravatalánál, és velünk, híveivel együtt gyászolnak a monarchia és a külföld népei. Nagyszerű volt a halott hadvezéri menete a birodalom délvidékén át, megható a flotta gyásza megteremtőjéért. A bécsiek régi hűsége nagyszerű gyászünnepet akart rendezni.

A szövetséges német birodalom uralkodója hét királlyal és fejedelemmel akart idesietni, hogy a felejthetetlen emlékű trónörökös pár iránt való csodálatának adóját lerójja. A német hadsereg hatalmasa akarta képviseltetni magát. Arról beszéltek, hogy minden csapattest, amelyhez a trónörökös valaha tartozott, egész svadronnal (lovasszázaddal), illetve (gyalogos) századdal vesz részt a gyászünnepen.

A lakosság azt várta, hogy országos gyászt rendelnek el, de mind ebből semmi sem történt meg.  Mintha egy idegen, ránk nézve közönyös herceg halt volna meg, mindössze hatheti udvari gyászt rendeltek el. Minden különösebb gyász tisztelgést megakadályoztak, a német fejedelmet leintették, a trónörökös gyermekeit távol tartották. Indokul azt hozták fel, hogy a trónörökösné (sic!) nem egyenrangú a férjével. A fölháborodás moraja zúg végig az osztrák-magyar és a német birodalmon, a nép és a sajtó fölháborodása.

Ma végre nyilvánosan is megnevezték azt a személyiséget, aki ennek a hallatlan eljárásnak az okozója. (Alfred von) Montenuovo herceg, az első főudvarmester felelős az udvari hivatalok működéséért, amely annyiszor okozott elkedvetlenedést úgy a leghatalmasabb körökben, mint a nép sorai közt, a felelős udvari színházaink hanyatlásáért, felelős alárendeltjeinek panaszaiért, ma pedig azokért az eseményekért, amelyek olyan mélyreható felháborodást okoztak.

Azt hittük valóban, hogy a hercegnő, az asszonyi hűségnek ez a fénylő példaképe, legalább a gyilkosságnál kiomló vérével kiküzdötte magának azt, hogy egyenjogúnak ismerjék el férje mellett. Állítólag az ő személye volt az akadálya annak a gyászünnepnek, amelyet a nép érzelmei követeltek. Tényleg azonban a dolog egészen másképp áll. Köztudomású, hogy az elhalt trónörökös nem értett egyet Montenuovo főudvarmester tevékenységével. Tudott dolog, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg trónra léptekor Montenuovo szerepe véget ért volna. Most az oroszlán halva fekszik…

Nemcsak a nép közt, de különösen a nemesség körében határtalan a felháborodás, és mint a tömegek a szerbek elleni bosszúvágytól égnek, elégtételként emiatt Montenuovo nyugdíjazását várják…”

Amint látható, nagy volt a fölháborodás, és ezek a hullámok nem ültek el egyhamar. Ezt folytatom majd a következő részben…