A szókincs sokszínűsége Pákolitz István verseiben – 2.

A népnyelv, a népi kultúra tanulmányozása során juthatott Pákolitz István arra az elhatározásra, hogy – főleg pályája legelején – népdalszerű verseket is írjon. Az ide sorolható versei: Szüret Kékül a szőlő levele, / sejhaj, fürtje megért; // rogynak a hordós szekerek / útban a pince felé [a Szüret című kötetben a 41. oldalon] – Alkony A vízparti fűben ülök, / csirreg-csürrög ezer tücsök; // fölöttem a nyurga nyárfák, / lassú, őszi táncukat járják [A Fény és árnyék című kötet 43. oldalán]. – Baranya megye híres, közismert folklór alkotásai közül versbe szedte Pákolitz az Ördögszántotta-hegy és a busójárás érdekes mondáját (Harkány címmel a Koronák című kötet 29–32. oldalán és Busófarsang Elbeszélő költemény a mohácsi sokac népmonda alapján a Mandulavirág című kötet 41–59. oldalán). –   A népi vallásosság archaikus szövegei, az apokrif imádságok hatására írhatta a költő például a Föltámadott című versét (a Mandulavirág 102–104. oldalán).  –Talán nem tűnik kérkedésnek, ha itt megemlítem, hogy Pákolitz István volt a mentorom 1963-ban. Neki köszönhetem, hogy támogatásával az első kis írásom a Művelődési Tájékoztatóban megjelenhetett. Tőle kaptam biztatást a hegyháti népdalok, népmondák és helynevek további gyűjtésére (Pesti J. 1963 és 1999).

Pákolitz István szépírói stílusát és szókincsét az is meghatározhatta, hogy figyelemmel kísérte a napilapok írásait. Maga is írt több kis cikket a Dunántúli Naplóba. Szóvá tette a riportok nyelvi hibáit, igénytelenségeit (Nyelvcsunyítás címmel a „Ha mondod még”című kötetben a 84–85. oldalon). – Felfedezte, hogy a harsány hangú újságszövegekben is van egy kis költőiség. A „Talált tárgyak költészete” gondolatát elfogadva versbe szedte egy szenzációhajhászó szerző művét. Így szúletett született az és című verse. Íme, a szöveg:

 

és

fölért
sikerült neki
megmászta

a tömegkommunikációs eszközök
lelkendezve világgá kürtölik:
hat keserves nap után
mindennemű viszontagságok végén
immár az Isten közelében lebzsel
s a lehetetlenül meredek sziklacsúcson
kitűzte saját címerével ékesített
ünnepi zászlaját

hurrá följutott hurrá
följutott hurrá följutott a világ tetejére
IKSZIPSZILON úr magánzó multimilliomos
és két nepáli teherhordó

 

Az érdekes vers értelmezését olvasóimra bízom. Nem nehéz észrevenni, hogy miként porolta le az író a megtalált szöveget. Módosításaiban kifejeződik szerző állásfoglalása, ironikus hangja. Az ún. „kis ember” (átlagember) napjainkban is úgy érezheti, hogy munkája révén juthat sikerekhez a „felettese”, ám Ő mindig névtelen marad az értékelések során. Ebben a naivnak, jelentéktelennek látszó versikében igen súlyos társadalmi igazságtalanságot fogalmazott meg a költő. A szokatlan formájú, központozás nélküli szövegben ugyan nincsenek rímek, mégis az újszerű szövegtagolásban szinte világítanak a szavak. A szabad vers (vagy prózavers) műfajával – talán Kassák Lajos hatására – azért kísérletezett, mert a modernebb és nehezen megfogalmazható életérzést így, ezzel lehet legjobban kifejezni. Hasonló a szerkezet, a szövegtagolás ezekben a versekben: Üdvözült – a Vargabetű-ben a 32. oldalon; a Naponként és a Getszemáné című vers – az Ami lehet-ben 111–115 oldalon; a Diófa és Mandulacsemetémhez című vers – a Mandulavirág-ban a 133. és a 134. oldalon.

Az ifjúsági nyelv, illetve a szleng szavai (például a meló, ipse) csak elenyésző számban szerepelnek Pákolitz István verseiben. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy Pakson a falusi körülmények között, a nyelvjárást beszélők közösségeiben még nem volt „divat” a városias beszédre jellemző szleng használata. Valószínű, hogy a szlenggel együtt járó durva, hányaveti magatartást, megjelenést (csőnadrág, gojzer-varrott cipő, hosszú haj) sem tekintették mintának a paksi emberek. [Érdekes, hogy a mai fiatal írók már stíluselemnek tekintik az argó. a szleng szavait. Például Varró Dániel a Szívdesszert című könyvében; igen frappánsan a Nyelvművelés című versben.]

A mozgalmi zsargon szavait is kerülte a költő. Csak ritkán foglalkozott a munkásmozgalmi múltjukból megélni akaró törtetőkkel, akik csak szólamokat mondtak a szocializmus jövőjéről. A káder az, „akinek több jut, mint a morzsa / ritkán ér el a külvárosba, / és úgy megy lassacskán előre / hogy nem érte él, csak belőle…” (A Jegyzet című vers a Messzenéző-ben).

Pákolitz István erősen egyéni szókincsére jellemző, hogy sok új szót teremtett. A legomenon értékű szavai közül csak néhányat említek: huhos kuvik (bagoly), kutuzza (kutatja), fűz-fustély (fűzfából faragott, fegyver szerepű bot), hazatotyorászik (hazaballag), meg-megnyikognak a bútorok (nyikorogni kezdenek), füstrudacs (cigaretta). – Úgy is alkotott új szóalakokat az író, hogy kicsit megváltoztatta egy-egy szó köznyelvi alakját: szállong (lassan, huzamos ideig száll a hópehely), emlékezőn (emlékezve, emlékképpen), nehezül (nehezedik), surrgó vadlibák (surrogó vadlibák), kajtora szél (kujtorgó szél). A szórövidítéseknek (például: dudos rügyek [kidudorodó rügyek], gágják a vadlibák [gágogják a vadlibák] általában ritmikai okai voltak.

Sok metaforát találunk a költő verseiben. Ezekre általában jellemző mindaz, amiről Fónagy Iván írt a nagy terjedelmű szócikkében (Vil. Lex. 8. 300–331). a) A metafora bonyolult nyelv alakzat. Lehetővé teszi kimondani (leírni) a kimondhatatlant, a világ abszurditását, összetettségét. Fónagy szerint „Olyan összefüggésekre mutat rá, melyeket a közönséges ember meg se lát.” b) A metafora gyakran bizonyos disszonanciát jelez, már-már úgy, mint az oximoron. Például: az értelem csak megtűrt marhaság (ezért vitatható ez az állítás); a zongorád: felbőgő szennyes ing (nem tudjuk, miért); virág-könnyű titka [valaminek] (tényleg könnyű a virág?) c) Alkalmas a metafora a szellemesség és a gúny (szatíra) kifejezésére is: Csóka Berci, Csóka Berci kikeri kukori (olyan, mint a kiskakas) d) A metafora szemléletesebbé teszi a tájleíró részleteket a versekben: pulikutya-szelek (kutyaként ugató szelek), pillangó-pelyhek (a pilleként szálló hópelyhek). f) A metafora gyakran alany-állítmányi szerkezet: a hópehely tiszta könnyűség, a hópehely áttetsző-halk gyönyörűség, a hópehely lírai geometria; csibecsőr-ívű orrod.  – g) Az írót metaforizáló készsége-hajlama segítheti abban, hogy egészen újszerű szavakat-fogalmakat teremtsen. Efféléket: gyöngyharmatos partközel (szép tájrészlet), pujkatojás képű ember (szeplős ember), sárkánymostoha hölgy (gonosz természetű ember), sípszó-pántlika tekereg (messziről sípszó hallható).  – Kifejtett metaforaként: Betonerdő. Kőrengeteg. Vasmező – Hüpercivializáció, mert Tülekedés, Taposás, Könyöklés, Harácsolás. [A nagy kezdőbetűvel írt szónak itt szimbólum értéke is van!] – Idézőjelet használt az író, amikor a versébe olyan szó került, amelyet nem kell szó szerint vennünk. Példádul: „hátitáskám” (elnyűtt tarisznyám!); „bolondoztuk” április elsején (vidámkodtunk, játszadoztunk); „jóféle lotyó” (kikapós menyecske). – A népnyelvi szavak, mondatok is idézőjelbe kerültek: „…maj férhő mén, az a leány sora”; „Ne röhögj Balczer mer segberuglak.”

Feltűnhet olvasóimnak, hogy a költő sok esetben kötőjellel egybeírja a Helyesírási szabályzat szerint külön írandó szókapcsolatokat. Az egybeírások a versekben stilisztikai szerepük van. Ezek nem helyesírási hibák! Például: első-pénteken (egyházi fogalom!); külön-kaszt (szokatlan nyelvi forma, éppen ezért érdekes); bágyadt-álmos (az utótag magyarázza az előtagban kifejezett állapot okát); lassú-biztos méreg [valami] (az utótag pontosítja, erősíti az előtagban kifejezett kijelentést); tudatlan-együgyű (a szóösszetétel utótagja magyarázza az előtag értelmét). – Illyés Gyula találóan fogalmazta meg a hibáztatható szavak, szerkezetek okát: „Minden valamire való író ma már gyakran csavarint egyet a szavak alakján. Így kapnak a furcsa, „hibás” szóalakok, a szürke köznyelvi szavak költői rangot”.