A tűhegyek hatalma végtelen.
A puha illat mind örökbe zárva.
Az idő s a tér is csak fél elem,
Ő önmagát hordozza minden szállal.
Fogyhatatlan őrt álló figyelem,
reá szegezve a világ, bár az vak,
minden ággal ugyanaz a kellem
karol: halk, karcsú, könnyed alázat;
a százat és az elvesző egyet is,
s a néma évszaktalan kérdéseik,
gyantából pislogó méccsel segíti
szemtől szembe állni meg a szűk ponton,
ahol senki és semmi már nem gondol:
mélyről, az én lelkéből egy részt elold.
Szóljon hozzá!