A farsang farka

 

Meggyvágó és Süvöltő az erdei, kis tisztás tükörsima jégpocsolyája közepén találkozott.

– Úgy unom már a telet! – egyensúlyozott Meggyvágó tömzsi madártestével, majd fahéjszínű fejének csőrével megkopogtatta a jeget.

– Ne is mondd! – emelte Süvöltő fehér farktövét az ég felé. – Csak fázom, csak fázom!

– Tudod, mit? – emelte meg Meggyvágó kékesfekete szárnyait, amit fehér keretszalag keresztezett.

– Mit? – pihent meg Süvöltő tekintete a másik madár gesztenyebarna színű hátán.

– Űzzük el a telet! – kiabálta Meggyvágó, s csőrével most kettőt koppantott a jégre.

– Űzzük! – egyezett bele Süvöltő, s a bizonyosság kedvéért fekete fejével egyet bólintott.

A két madár eleget didergett és éhezett. Az egyezség felvidította őket. Egy kicsit gondolkodtak.

– De hogyan? – érdeklődött Süvöltő.

– A telet el szokták búcsúztatni, úgy hallottam.

– Úgy legyen! Búcsúztassuk el! – kiabált Süvöltő, hátán a hideg fénysugár kékesszürke színt villantott.

Meggyvágó és Süvöltő ismét megegyeztek. Ennyi fagyoskodás után mást nem is tehettek. Egy kicsit megint gondolkodtak.

– De hogyan? – elmélkedett hangosan Meggyvágó madár.

– Kérdezzük meg a szürke ordast! – ajánlotta Süvöltő, s csak most vette észre, hogy Meggyvágó teste alsó részének tolla milyen szép rózsaszín.

Még egy ideig kotorásztak a kemény földön, hátha találnak valami magfélét a pocsolya szélében. Valójában már a galagonya és a vadcseresznye rügyeiről álmodoztak. Megbeszélték, hogy az ordast a fa legmagasabb ágáról köszöntik. Biztos, ami biztos. Siettek, nehogy megfagyjanak.

– Hová, hová? – szólt le a magasból Meggyvágó az ordashoz, aki egy báránybőrt próbálgatott.

Mérgesen nézett fel a fára, ugyan ki meri zavarni.

– Megyek, megkeresem a farsang farkát – tudatta a jövevényekkel kedvetlenül.

– Az meg micsoda? – ámult el Süvöltő kicsiny, fekete fejével.

– Ezt sem tudjátok? Buta madarak! – háborgott a farkas. – Most búcsúztatják a telet. A farsang farka a karnevál. Most mindenki álarcot visel, még az is, aki máskor nem szokott. Oda megyek! Jó bort iszom, mindent felfalok. Még táncolni is fogok!

– Ó, hisz épp ezt akartuk megtudni! – örvendezett Meggyvágó, miközben most fújta át a szél fekete torokfoltját.

– De minek bújsz te báránybőrbe? – értetlenkedett Süvöltő. – És hol a bárány?

– Ahhoz neked semmi közöd, te rózsaszínű! – vetette oda az ordas, s vicsorogva követte a szél útját, míg fel nem fedezte Meggyvágó fekete torokfoltját.

– Te ordas! Milyen a farka a farsangnak? Elárulnád? – bujkált Meggyvágóban a gyanútlan kíváncsiság.

– Gyertek csak le, gyertek ide! Megmutatom! – szólt az ordas megváltozott, nyájas hangon.

Hideg fuvallat csavarta meg a kopasz fa ágát, valahol varjú károgott, s a magas, szürke égen szomorú bárányfelhő könnyezett. A könny estében megfagyott.

– Nem megyünk, mi nem szállunk le! – válaszolta okosan a két madár. – Inkább mi is megnézzük, a telet elbúcsúztatjuk, hírül visszük az erdőben a karnevált.

Azzal tovaröppentek, vitték a hírt faágról faágra.

– Keressétek a farsang farkát, most kezdődik a karnevál! Kívánjatok minden jót, kenyeret, szalonnát hozzatok! A téltől búcsúzzatok, de a báránybőrbe bújt, álarcos farkastól óvakodjatok!

A hír hozzám is eljutott. Tükör előtt állok, álarcot próbálok. A farsang farkát megfogom, faroknyi mesém most elhagyom…