Így emlegettem magamban azután, hogy megismertem egy kicsit közelebbről. Gyakran öltözött feketébe, ami távolságtartó, kissé komor ünnepélyességet adott a megjelenésének. Legújabb könyvem egyik külföldi bemutatóján, illetve egész kint tartózkodásom alatt ő volt a tolmácsom. Alkalomadtán – egy kávéházban beszélgettünk – elárulta, hogy én vagyok az egyik kedvenc írója. (Eszerint nem tudta, hogy önteltségében minden valamirevaló író zokon vesz egy ilyen megjegyzést; nevezetesen, hogy egy olvasójának őrajta kívül lehet más kedvence is.) Azt mondta, nagy megtiszteltetés lenne számára, ha megírnám az élettörténetét. Regénybe illő, mégpedig lélektani regénybe – ami kifejezetten az én műfajom. Némi tűnődés után hozzátette, valójában azzal is megelégedne, és hálás lenne, ha megfejteném az élettörténete rejtélyét.
___Elmondása szerint tizennyolc évesen ment feleségül az első szerelméhez. Huszonhárom éves volt, két hónapja várandós, amikor egy balesetben – más hibájából – meghalt a férje. Lelkileg összeomlott, el is vetélt. Nem is akart többé gyereket. Meggyőződéssel hitte, hogy a hátralévő élete gyászban fog eltelni, ám hét esztendő múlva mégis szerelembe esett valakivel, és a felesége lett. Alig három év elteltével a második férje is meghalt, egy rejtélyes, gyors lefolyású betegségben. Nagyon megviselte a halála. Hat év múlva azonban megint rátalált a szerelem. Nagyjából másfél évig élt boldog házasságban az új férjével, aki ugyancsak balesetben halt meg, veszélyes szenvedélyének hódolva, mintegy magának keresve a bajt. Nehezen tette túl magát az elvesztésén. Közel öt év elteltével ismerte meg a negyedik férjét, akivel szintén szerelmi házasságot kötött, a saját szavai szerint. Jó két év múltán ő is meghalt; gyilkosság áldozata lett, tévedésből. A találkozásunkkor alig négy esztendeje volt annak, hogy ez történt. Már nem fájt az emléke, azt mondta. Eszerint már nyitott volt egy újabb kapcsolatra. Ötvenes éveinek egészen az elején járt.
___A hivatásából adódóan számos újabb és újabb ismeretségre tehetett szert, és bizonyára jó néhányan közeledtek hozzá komoly szándékkal. Az ő szíve azonban csak olyan férfiak előtt nyílt meg – mint derült ki végül minden esetben –, akik miatt el kellett szenvednie egy-egy, az elsőhöz hasonló súlyos lelki megrázkódtatást, bár egyre mérsékeltebb intenzitással, ugyanakkor valamelyest mind szűkebb időközönként. Ez volt tehát a tényállás.
___Nem volt nehéz tisztáznom a mögötte rejlő okot, észszerű magyarázatot találnom rá, más szóval megfejtenem a rejtélyt.
___Köztudott, hogy a súlyos lelki megrázkódtatások, szaknyelven traumák, melyek túlélése egyfajta újjászületésként fogható fel, irányt szabnak az életút további alakulásának. Pontosabban fogalmazva, elegendő egy ilyen trauma; minden további a legtöbb esetben annak szükségszerű következménye, lényegében ismétlődése, mind kevésbé heves és egyre rövidebb időtartamú lefolyással, ami végső soron gyógyulási folyamatként értelmezhető. A teljes gyógyulás azonban elvileg kizárt: az elveszett paradicsomba nincs visszaút. A traumát elszenvedett személy – okkal nevezhetjük páciensnek a szó eredeti jelentésének (szenvedő) megfelelően – pszichés értelemben egy új élettérben találja magát egyik pillanatról a másikra, ahol eleinte minden lelkierejét a túlélésre kell összpontosítania. Azután fokozatosan mintegy berendezkedik ebben az élettérben, elviselhetővé, idővel pedig kellemessé, otthonossá alakítja, ám mindvégig úgy érzi, hogy boldog az előzőben volt. Természetesen nem mond le a boldogság kereséséről, és kellő idő elteltével, adott alkalommal egy, az elszenvedett trauma által kódolt döntésével tudtán kívül szép lassan előkészít egy újabbat, melynek bekövetkeztével az addigi, egyszeriben visszavonhatatlanul múlttá lett állapotát, érzelmi-lelki életterét fogja boldognak felfogni. A Fekete özveggyel ez négyszer is megtörtént.
___A rejtélyt tehát megfejtettem, egy fontos kérdés azonban még megválaszolásra várt: hogyan tudta kiválasztani a társait, akiknek mintegy be kellett teljesíteniük egy elrendelést a sorsában? Erre vonatkozóan csak valószínűsíthető, hogy bizonyos jelek alapján, melyek a halál viszonylagos, akár években is mérhető közelségére utalnak, bár érzékelhető élettani tünetei nincsenek, maga a halál pedig bármilyen okból bekövetkezhet, s amely jelek tudatalatti, mondhatni ösztönös felismerésére csak nagyon kevesek képesek. Például azok – feltételeztem –, akik hasonlóan súlyos traumát szenvedtek el, mint ő a legelső alkalommal.
___Együtt utaztunk haza, de mindezt nem mondtam el neki. Nem akartam kiábrándítani. Hadd keresse tovább a boldogságot – gondoltam –, míg rá nem jön maga is, hogy csak a múltban találhatja meg. Ahogy a párkapcsolatai ciklikussága előrevetítette, s mert elmondása szerint már túltette magát a legutóbbi férje elvesztésén, időszerű lehetett megismerkednie a következő áldozatával (így mondtam magamban). Aki iránt egyszeriben kíváncsiság ébredt bennem, s tán némi részvét is.
___Abban maradtunk, hogy fontolóra veszem az élettörténete megírását, és egy héten belül meghozom a döntést.
___Másnap arra ébredtem, hogy hiányzik a társasága. És egyre jobban hiányzott. Mindjárt meg is született a döntésem, nem volt mit fontolgatnom. Mégsem siettem tudatni vele, kedvemre volt a néhány napi, kissé izgatott várakozás.
___A kedvenc kávéházában találkoztunk. Ezúttal is feketébe öltözött. Nagy öröm volt viszontlátnom, és különösen vonzónak találtam, de igyekeztem tartózkodónak, kimértnek mutatkozni. Közöltem vele, hogy sokkal többet meg kell tudnom róla, mint amit addig elmondott, így jó néhányszor találkoznunk kell, mielőtt nekilátnék megírni a könyvet. Utána pedig el kell majd olvasnia minden elkészült fejezetet, hogy elmondja róla a véleményét, és megbeszéljük, milyen kiigazításokat, javításokat, esetleg bővítéseket kell eszközölnöm bennük.
___– Nagyszerű! Igazán örülök – mondta lelkendezve. – Jobban, mint gondolná – tette hozzá, és egy sokatmondó, meleg pillantást vetett rám.
___Ekkor éles fájdalom nyilallt a nyakamba hátul egy ponton, de csak egy pillanatra. Mire odakaptam volna, már el is múlt. Valamiért arra gondoltam, hogy pók csípett meg, bár nem éreztem a lábai csiklandozását. Aztán minden világossá lett előttem.
Szóljon hozzá!