Heinrich Heine, Babits Mihály és Rába György emlékének
Heinrich Heine Memento című versét leginkább Babits Mihály fordításában ismerjük. Mintája a tökéletes műfordításnak, akárcsak a Jeszenyin-mű (Bokraink közt már az ősz barangol) Rab Zsuzsa átköltésében. Eldőlt a vita: a jó fordítás tartalmában, szellemiségében bizonyos szinten igazodik az eredeti szöveg nyelvi megformáltságához, de attól kissé el is térhet. Weöres Sándor igen szellemesen szó szerinti fordítással (nyersfordítással) paródiát írt Schiller A kesztyű című verséről. A magyar változat tartalma ebben a formában nem igazán költői téma: naiv, primitív történet; szinte nem érdemes róla verset írni. József Attila arra tett kísérletet, hogy Paul Verlaine Őszi sanson című versét a francia nyelv hangzása szerint, de magyar szöveggel fordította. A paródia azt példázza, hogy az eredeti mű hangzásvilágát (hangról hangra egyezően) pontosan visszaadni nem lehet, legfeljebb csak finoman kell érzékeltetni. Ahogy ezt tette például Tóth Árpád az Őszi sanzon fordításában.
Gyergyai Albert vette először észre, hogy a Mementó Babits fordításában megmaradt ugyan az eredeti mű témája (részben a tartalma is), de – újításképpen – a Heine-vers nyár–tél dichotómiáját felcserélte fekete–fehér ellentétre; és így az emberi lét két fontos állomását, a fiatalságot és az öregséget tudta képben megjeleníteni. Vajon, honnan vette a bátorságot Babits ehhez az újításához? Erről a költő a Pávatollak című fordításkötetében ezt írta: „Ezeket a verseket magam csináltam. Tanultam rajtuk… Némelyik vers egészen megtelt a saját költészetem képzeletvilágával, a saját lelkem színeivel”. Simon István már nem követte ezt a gyakorlatot. Mereven ragaszkodott az eredeti mű képi világához. A babitsi verskezdet (A hajad olyan fekete – a ruhád olyan fehér) megfelelője Simon István fordításában. „Arcocskádon forró a nyár (németül: Es liegt der heisse Sommer – auf deinen Wängelein”); s a zárómondat: „Arcodon ül a táj hidege – szívedben lesz a nyár”. Ez az ellentétszerű kép nem olyan átütő erejű, mint a babitsi fordítás fekete–fehér dichotómiája. A kétféle felfogás összevetése alapján jobban megérthetjük, hogy Babits fordításának nagyobb az esztétikai értéke. Mindenképpen van alapja annak a véleménynek. hogy a babitsi fordítás már szinte önálló mű.
Itt még meg kell említenem azt, hogy a világirodalom remekműveit kiváló műfordítók tették hozzáférhetővé azok számára, akik nem ismerői az idegen nyelveknek. Jeles műfordítóinknak köszönhetjük, hogy az ókori (sőt még korábbi idők) szépirodalmi alkotásai is megtalálhatók könyvtárainkban. Hazánkban a műfordítás tekintélyének megerősödésében bizonyára jelentős szerepe volt Schedel (Toldy) Ferencnek, aki 1843-ban tette közzé A műfordítás elveiről szó könyvét. – Jeles műfordítóink: Heltai Gáspár, Kazinczy Ferenc, Arany János, Petőfi Sándor, Vikár Béla, Babits Mihály, Tóth Árpád, Kálnoky László, Csorba Győző, Jékely Zoltán, Rab Zsuzsa, Weöres Sándor, Vas István, Szász Imre, Devecseri Gábor, Rába György, Tandori Dezső (és még sokan mások) meggyőzően bizonyították, hogy nyelvünk gazdagodásához is hozzájárulnak a fordítások. A világirodalom nyelvi kincseinek „magyarításával” szinte egy időben kezdődött a magyar irodalom jeles alkotásainak német, angol, francia, olasz nyelvre való fordítása. A fordítások ismeretében gyorsan nőtt szépirodalmunk ismertsége, illetve az is világossá vált, hogy a magyar irodalom alkotóinak helye van az európai írók rangsorában. Először egy olasz irodalomtudós vette észre, hogy József Attila Mama című verse a páratlan a világirodalomban is.
Az 1950-es, 60-as években a főiskolán és az egyetemeken Babits Mihály költészetének gondolatiságáról, filozófiai vonatkozásairól kevés szó esett. Ez akkor még amolyan tabutéma lehetett, és valószínűen érdemi kutatások sem folytak ebben a témakörben. A legjobb tanulmányt Rába György írta 1981-ben Babits Mihály költészete (1903–1920) címmel. Ebben vannak olyan érdekes megállapítások, amelyek alapul szolgálnak a Mementó megértéséhez is. Mivel Babits eredendően filozófus szeretett volna lenni, ezért főleg a filozófiai stúdiumokat látogatta szorgalmasan egyetemi tanulmányai elején. Behatóan tanulmányozta a görög filozófia nagyjainak munkáit, és jól ismerte a 20. század filozófiai szakirodalmát is. Különösen Nietzsche, Schopenhaur és Bergson hatása érződik korai versein. Herakleitosztól Babits ezt a gondolatot vette át: „Az ellentétes dolgok mindig javára válnak egymásnak… Az egymástól eltérő hangokból lesz a leggyönyörűbb harmónia”. Babits megértette, hogy az ellentétek herakleitoszi összhangja szorosan összefügg az események időbeli természetével, s a konkrét térbeli jelenségeket is változásaikban lehet érdemben értelmezni. Rába György szerint „Babits lírájában az ellentétek harmóniája a költői képeket is áthatja… A jelen, múlt és a jövő fenségesen elvont képzetét a költő köznapian tárgyi motívumokkal fűzi össze”, például az ifjúság és öregség kapcsolatát a fekete – fehér színek ellentétének chiasmusok formájában való megjelenítésével a Mementó című versben. – Nem nehéz felismernünk a Mementóban a vers arányos és szigorú szerkezetét. Négy sor idézi az ifjúságot (a fehérbe öltözött menyasszonnyal) és négy sor az öregséget (a fehér hajjal). A vers váza erre az ellentétre épül. A ruha és a haj színének változásával (a jelzős szerkezetek együttesével) szimbólumként képben ábrázolta Babits az elvont fogalmakat. A negyedik sor elején az Ó indulatszóval indul a tartalmában és hangulatában az első versszakkal ellentétes gondolat. Az Ó itt felhívó szerepű, és egyúttal a szomorúság kifejezője is. Előkészíti a második versszak tartalmát. A mellérendelő következtető utótagú mondat finom figyelmeztetés arra, hogy óhatatlanul bekövetkezik az öregség. Még akkor is, ha erre fiatalon nem számítunk. Ki-ki vélheti: ezt nem szabad tragédiának tekinteni, hiszen csupán a ruha lesz fekete, a haj meg fehér. Ez is lehet a költői üzenet optimistább változata. Rába György szerint „Babits több dimenziós költői nyelvében az ellentétek harmóniája az ellentétek összhangjában és feszültségében valósult meg […]. A jelen, múlt, jövő fenségesen elvont [nehezen érzékelhető] képzetét köznapian tárgyi motívumokkal (a ruha színe ↔ a haj színe; fekete ↔ fehér) fűzi össze”. Hasonló ellentmondás feszül az Esti kérdés utolsó sorában: Miért nő a fű. hogyha majd leszárad? És miért szárad le, hogyha újra nő?
A Mementó két versszakának szerkezeti-tartalmi kapcsolatát az idővonatkozás is erősíti. Az első versszakban a versbeli történés jelen idejű, a másodikban meg már jövő idejű a költő jóslata. Összekapcsoló elemnek mondhatjuk még azt is, hogy az első versszak első sorában és a második versszak utolsó sorában is egyes szám második személyű a mondat alanya. Ezzel a nyelvi kapcsolattal is utal a költő arra, hogy a versben ugyanazon személy változásáról van szó. A második versszak 3. sorában a ki tudja mi nem ér viszont általános alanyú, mert senki sem tudhatja megjósolni saját sorsának alakulását.
Babits önálló verseire és fordításaira egyaránt jellemző, hogy erőteljes bennük a tömörítés szándéka, illetve kifejeződése. A Mementóban különösen ezekben a sorokban: az ifjúság ígérete az élettel felér; és Ó, csal az ember élete! Ki tudja, mi nem ér? Ezekhez a talányos mondatokhoz sokféle asszociációt kapcsolhatunk a „mindennapi nyelven”: szép jövő előtt állnak a fiatalok, vagy az ifjúságra szép jövő vár stb., illetve: csalóka lehet a jövőképünk, mert még csak nem is sejtjük, mi vár majd ránk, vagy: nem tudni, mit rejteget számunkra a jövőnk. Igen, ezeket a gondolatokat a közhelyszerűségük miatt nem érdemes versbe foglalni, mert a vers emelt beszéd (ünnepélyes megnyilvánulás) a stílusát illetően. Babits verseiből árad az ünnepélyesség. Például a Jónás könyve című versének archaikus nyelvében és az Esti kérdés tirádás, szónokias mondatfüzéreiben.
Érdekes kérdés: lehetséges-e a Mementó-t még más szempontok szerint is értelmezni? Szerintem lehet. Mégpedig azért, mert a mindenkori olvasó a saját élettapasztalatai és műveltsége (nyelvi tájékozottsága, érzékenysége) alapján azt olvassa ki a Mementóból, amely üzenetként számára a legfontosabbnak látszik. Természetesen vannak sémái (hagyományai) a verselemzésnek, ám ezeket rugalmasan hasznosítja az önálló véleményre képes olvasó az elemzései során.
A vers tartalmi-érzelmi hullámzása parabola jellegű. Egyre emelkedő dallamvonallal és fokozatosan eső dallammenettel, ha a verset előadjuk.
Az újabb kori magyar fordítások eredményeit, tanulságait Szűcs Tibor írta meg A magyar vers kettős nyelvi tükörben (Budapest, 2007) című kitűnő könyvében. Újszerűen, valóban „kettős tükörben” hasonlította össze a szerző tizenhat magyar vers olasz és német fordítását. A könyv V. fejezetében olvasható A fordításkritikai tanulságok összegzése. A vizsgálatok különösen érdekes és hasznos eredményeit az ideális versfordítóról szóló részben (198–202) foglalta össze a könyv szerzője. Az általa megfogalmazott ismérvek, követelmények (mesterségbeli tudás, poétikai és nyelvi kompetencia, a kultúraközvetítés missziója) példamutatóan valósult meg Babits Mihály műfordításaiban. A Mementó babitsi fordítása – Szűcs Tibor gondolatát idézve – voltaképpen „olyan zenei áthangszerelés, [amelynek során] az átkódolt műalkotás valamiképpen felismerhető maradt, sőt veszteségei mellett még akár nyereségi is lehetnek, de szükségszerűen más hangzást kelt.” (Szűcs T.: i. m. 200. oldal)
Pesti János
Pécsett, 2014 – 2026.
Heinrich Heine – Babits Mihály: Mementó
A hajad olyan fekete,
a ruhád oly fehér;
az ifjúság igérete
az élettel felér.
Ó, csal az ember élete.
Ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér.
Szóljon hozzá!