(Francia film a Frankofón Filmfesztiválon)
A Frankofón Filmfesztivál idei programjában különleges hangulatú francia film is helyet kapott: A búvóhely (La cache) című alkotás, amely egyszerre családi történet, történelmi visszapillantás és finom humorral átszőtt emberi portré. A filmet Lionel Baier rendezte, Christophe Boltanski azonos című, díjnyertes regénye alapján.
A történet 1968 Párizsába vezet, abba az időszakba, amikor az utcákon diákok tüntetnek, a városban politikai feszültség vibrál, egy családi lakás falai között azonban egészen másfajta dráma zajlik. A lakás — amely szinte önálló szereplővé válik — különös búvóhely: egyszerre menedék és emléktár, ahol generációk élnek együtt, saját történeteikkel, furcsaságaikkal és titkaikkal.
A film egyik legnagyobb erénye, hogy a történelmi háttér nem uralja el a cselekményt. A történelem inkább halk díszletként van jelen, miközben a kamera a család mindennapjaira figyel. Apró jelenetek, rövid párbeszédek, gesztusok rajzolják ki a szereplők világát. Ettől válik a film bensőségessé és hitelessé.
Külön figyelmet érdemel a gyermek főszereplő, Ethan Chimienti alakítása. Az ő szemén keresztül látjuk a történetet, és ez a nézőpont különös frissességet ad a filmnek. Játéka természetes és őszinte: tekintetében egyszerre van kíváncsiság, csodálkozás és némi zavarodottság, ahogy próbál eligazodni a felnőttek sokszor érthetetlen világában. Nem túlzó, nem színpadias – inkább csendes, megfigyelő jelenlét, amely mégis a film egyik legerősebb pillére.
A búvóhely játékideje körülbelül 90 perc, ami kifejezetten kedvez a történet ritmusának. A rendező nem nyújtja el a jeleneteket, inkább tömören, pontosan mesél. Így a film végig megőrzi sajátos, kissé melankolikus, mégis derűs hangulatát.
A produkció komoly szakmai figyelmet kapott: bemutatták a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, ahol az Arany Medvéért is versenyzett. Már önmagában ez a meghívás jelzi, hogy a film a kortárs európai mozi figyelemre méltó alkotása.
Lionel Baier rendező munkáját külön is érdemes méltatni. Filmjeiben gyakran keveredik az irónia és a humanizmus, és ez itt sincs másként. Nem akar nagy történelmi tablót festeni, inkább egy család életén keresztül mutatja meg a korszak hangulatát. Finom humorral, érzékeny karakterábrázolással dolgozik, és hagyja, hogy a néző maga fedezze fel a történet rétegeit.
A búvóhely nem hangos film, nem a látványosságokra épít. Ereje éppen abban rejlik, hogy csendesen, szinte észrevétlenül vonja be a nézőt egy család életébe. Amikor a vetítés végén felgyullad a fény, az embernek az az érzése támad: mintha egy régi lakás ajtaján lépett volna ki, ahol történetek, emlékek és titkok maradtak a falak között.
A Frankofón Filmfesztivál programjában ez az alkotás bizonyította, hogy a francia film továbbra is képes egyszerre gondolkodtatni és megérinteni a közönséget.
Szóljon hozzá!