Beszélgetés Dési Péterrel, a Minerva Kiadó ügyvezető igazgatójával
Dési Péter (a szerző felvétele)
„Minerva az itáliai népek ősi vallásában az értelmes belátás védőszelleme volt. Miután az itáliaiak megismerkedtek a görög Athena alakjával s megtudták, hogy ő is az ész munkájának istenasszonya, Minerva alakja is átment azon a változáson, amelyen a legtöbb itáliai istenség. Lassanként a görög istennő szinte valamennyi tulajdonságát ráruházták az itáliai istennőre. Végül az antik és a modern nyelvhasználatban Minerva azonos értelmet nyert Athenával.” (Részlet a kiadó honlapjáról – www.minervakiado.hu)
Azt hiszem, nagy valószínűséggel állíthatom, hogy bárki könyvespolcán találhatunk Minerva kiadású könyvet. Mégpedig azért, mert egy olyan, profiljában szerteágazó kiadóról van szó, mely 1955-ös alapítása óta stabil pillére a magyarországi könyviparnak. Jelenlegi vezetője, Dési Péter 1995 óta irányítja az editori munkát, miután családi vállalkozása, az Intermédia ’90 Kft. megvásárolta az „Istennőt”. Kitől?
Abban az időben egy holland szakkönyvkiadónál dolgoztam igazgatóként. Ehhez a kiadóhoz került a Minerva, ám nekik nem igazán volt szükségük rá, hiszen nem illett a profiljukba. Kötöttünk egy üzletet: felajánlottam, hogy átadom a székem az általuk jónak ítélt vezetőnek, én meg cserébe megveszem tőlük a Minervát.
Aki ma Magyarországon könyvkiadással foglalkozik, biztosan szerelmes – a könyvekbe. Ennek ellenére ez a szerelem kevés ahhoz, hogy egy magát nehézkesen vonszoló, bár eddig mindig fennmaradt „ipar” érvényesülni tudjon. Dési Péter, aki újságíró, több neves lap és kiadó munkatársa volt rovatvezetőtől a vezérigazgatói posztig, aki kiemelt munkakörökben dolgozott a Magyar Rádiónál és különböző tévétársaságoknál, aki egyben oktató és több üzleti magánvállalkozás tulajdonosa, nyilván bír annyi szakmai tapasztalattal, hogy a kiadót ennyi éve is szinten tartsa. Kell-e azonban még valami más? Egy csipetnyi fűszer esetleg a nagyobb ízvilághoz?
Két dolog kell, mint annyi mindenhez az életben: orr, ami megszimatolja a tehetséget s a tehetségben rejlő üzletet, valamint szerencse, hogy az embernek legyen orra megszimatolni ezeket a dolgokat. Hogy kinek milyen orra van, az már a születése előtt eldől, nagyjából akkor, amikor a szülei révén megfogant. Lehet, ez így talán egy kicsit cinikus. Jó, akkor azt mondom, hogy a könyvkiadáshoz szükség van pénzre, szerzőre − az előbbiből jó sokra, az utóbbiból jó tehetségesre −, minden más már a válaszom első mondatában leírtakon múlik.
A rendszerváltás hozott-e valami újat a hazai könyvkiadásban?
Piacfüggő lett a könyvkiadás, mivel megszűnt az állam egyeduralma, ezzel együtt a könyvek támogatása is. Megjelentek a gyönyörű és drága kiadványok. Sajnos a legnagyobb gond ezzel járt együtt: a szegényebb rétegek egyre kevésbé tudtak és tudnak könyvet vásárolni.
És az EU? Érzékelhető már valami?
Egyelőre semmi. A prognózis szerint 2-3 év múlva EU-konform lesz minden − az árakat is beleértve −, és akkor még inkább igaz lesz az, amit előzőleg mondtam.
Elsősorban milyen témájú könyvek kiadásával foglalkoztok?
Mindenfélével, ami nekem tetszik és rentábilis. Mottónk: „A Gutenberg-galaxis titka a könyv, ami attól sikeres, hogy érdekes vagy fontos.” (A mottó idézet alsó és felsődési Deésshy Péter gárdakapitány, a dunántúli hadak főparancsnoka életművéből.)
Hm. Ez a név kísértetiesen hasonlít a tiédre…
Ez több, mint hasonlóság: azonosság. 1472. március 4-én nevezett ki e posztra Gáédorossy Ottomán bíboros, egyúttal nekem adományozta a désfalvai földeket, mintegy 4000 magyar holdat. Két évvel később pallosjogot is kaptam, ám nem éltem vele, igaz, nem sokkal később – rebellis viselkedésem miatt − ezt a jogot a bárói címmel együtt elvette tőlem az Udvar. Akkor már öregember voltam, majdnem 40 éves, ám egy másik jogomat, az első éjszakára szólót, még gyakorolgattam vagy hat évig, szinte halálom pillanatáig.
És Dési Péterként születtél újjá a XX. században? (Egyébként nem értem az egyes szám első személyt.)
Szerintem meg sem haltam − ez az oka az egyes szám első személynek. Valószínűleg voltam valahol, esetleg aludtam egy nagyot − mellesleg azért lettem újságíró, mert úgy tudtam, hogy az újságírók éjszaka dolgoznak, délelőtt alszanak, délután pedig szeretik az életet. Ez utóbbit még mindig elmondhatom magamról.
Elfoglaltságaid mellett (gárdakapitány, újságíró, kiadó, üzletember…) mennyi időd marad családra, hobbira?
Sajnos egyre kevesebb. Annuskával, a feleségemmel szoktunk nagyokat sétálni, néhanapján elmegyünk valamelyik büdösvízű gyógyszállóba kikapcsolódni. Legfőbb hobbimat, a szaunázást − ez egyszeri alkalommal legalább fél nap, ha odafigyel az ember − az utóbbi fél évben hanyagolnom kellett.
Magam is szaunázom, de 10, maximum 15 percnél tovább nem bírom. Fél nap alatt (gondolom megszakításokkal) sokat kiizzadhatsz magadból.
A 10 (maximum 15) perc stimmel. Ám ezután jön 30-45 perc pihenés, majd újra szauna, újra pihenés − az egész eltart reggel kilenctől úgy koradélutánig.
Ez gyors „súlyfelesleg-leadás” s alatta nem konkrétan csak a kilókat értem, hanem akár a terhes gondoktól való szabadulást. De térjünk vissza a könyvekre, hogy fogyjanak! Éves viszonylatban hány könyvet adtok ki?
Maximum tíz-tizenkettőt.
Milyen könyvet olvas most Dési Péter?
Éppen újraolvasok. Moldova mini-remeke, a Puskás-ügy került a kezembe. Ennél maibb, egyben kedvenc olvasmányom még nem jelent meg: te írtad, Körtebefőtt lesz a címe, ha a terjesztők is úgy akarják, és lesz erőnk megjelentetni. Különleges könyv ez: a néhány soros mini-történetek tulajdonképpen egypercesek, amelyek illusztrációjáról te magad gondoskodtál. Remek érzékkel, jó szemmel bánsz a kamerával. Sajátos, hogy a rövidke írásokat olyan fotók egészítik ki, amelyekről sok minden elmondható, csak az nem, hogy rövid életűek lennének. A felvételek árulkodnak: életfelfogásodról, s talán hitedről is abban, hogy lehet, nem ez a földgolyó minden világok legjobbika, de van olyan jó, hogy érdemes benne élni.
Most kicsit elpirultam. Lehullt a lepel, az olvasó a kulisszák mögé látott. Magam is remélem, hogy a terjesztők istene is szereti a körtét. Minerva már megkóstolta.
Hozzászólások