A Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában rendezték meg 2026. március 11-én az Alvás Világnapjához kapcsolódó tudományos konferenciát, amelyen hazai és nemzetközi szakemberek mutatták be az alváskutatás legújabb eredményeit. A rendezvényt a Magyar Alvás Szövetség szervezte.

Az alvás mint korunk egyik fontos egészségügyi kérdése
A konferencia nyitóelőadását G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke tartotta. Előadásában rámutatott arra, hogy a modern életmód jelentősen átalakította az emberek alvási szokásait. A felgyorsult élet, a digitális eszközök használata és a mindennapi stressz egyre több embernél vezet alvásproblémákhoz.
Mint hangsúlyozta, az alvás minősége alapvetően befolyásolja az emberi szervezet működését. A tartós alváshiány nemcsak fáradtságot okoz, hanem növeli számos betegség – például a szív- és érrendszeri problémák vagy az anyagcsere-zavarok – kockázatát is.
Svédországi tapasztalatok az alvásgyógyászatban
A konferencia egyik érdekes előadását Szabó Gyöngyi tartotta, aki az alvás pszichológiai és klinikai összefüggéseiről beszélt. Előadásában kitért saját nemzetközi tapasztalataira is, megemlítve, hogy Svédországban is praktizált, ahol az alvásegészség kérdését már régóta kiemelt figyelemmel kezelik.
A svéd példák azt mutatják, hogy az alvászavarok megelőzése és korai felismerése fontos része az egészségügyi ellátásnak. Az előadó szerint a rendszertelen életmód, a késő esti képernyőhasználat és a tartós stressz mind hozzájárulnak az alvás minőségének romlásához.
Nemzetközi kitekintés
A konferencia nemzetközi vendége Diego García-Borreguero, spanyol neurológus és alváskutató volt. Előadásában az alvászavarok idegrendszeri hátteréről és a legújabb kutatási eredményekről beszélt. Kiemelte, hogy az alvás az idegrendszer regenerációjának egyik alapvető feltétele, és hiánya komoly egészségügyi következményekkel járhat.
Díjátadás
A konferencia keretében átadták a Sleepfriendly – Alvásbarát Program elismeréseit is. A díjakkal olyan kezdeményezéseket jutalmaznak, amelyek hozzájárulnak az egészséges alvás feltételeinek javításához. Az elismerések több kategóriában – vállalatok, szállodák és termékek – kerültek kiosztásra.
Személyes benyomás
A konferencia végén személyesen is gratuláltam G. Németh Györgynek, a Magyar Alvás Szövetség elnökének a kiváló előadásokhoz és a rendezvény megszervezéséhez. Megjegyeztem, hogy az általam látogatott számos tudományos konferencia között ez a rendezvény az egyik legjobb volt: tartalmas, gondolatébresztő és magas szakmai színvonalú programot hallhattunk.
A 2026. évi Sleepfriendly/ Alvásbarát megkülönböztető minősítési elismerésben részesültek:
- Zepter International Ungarn vállalat a Sleepfriendly Company
- Cardo a SleepfriendlyProduct, és a Sleepfriendly Hotel kitüntető címet
- CPI Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest
- Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár
A Sleepfriendly/Alvásbarát Program az életmódot meghatározó alváslét érdekében példamutató módszereket, vállalatokat, termékeket és hoteleket minősíti, kapcsolódva ahhoz a nemzetközi trendhez, amely az alvás feltételek optimális kialakításával és fejlesztésével kíván hozzájárulni az alvás minőségének a fenntartásához és javításához.

Szóljon hozzá!