Teiresziászt várta ebédre Zeusz és Héra. Az asztalt szépen megterítették, a tányérokat, melyeket egymás fejéhez vágtak, a lányuk, Hébé már feltakarította és másokkal pótolta.
— Na, most már elmehetek a randimra? — kérdezte az anyjától.
— Még egy kis nektárt csepegtess ide, azután mehetsz — nyújtotta poharát a tehénszemű. — De meg ne tudjam, hogy azzal a csélcsap, neveletlen, fattyú Héraklésszal bájologsz!
— Nem fogod megtudni — sütötte le a szemét Hébé.
Héra összevonta a szemöldökét.
— Az is csak a szoknyák után flangál, mint az apád! Annyi gyereke van, mint görög égen az astéri. Ha csecsemőként sikerült volna…
— Hagyd már azt a lányt, hát hadd menjen, most élvezze az életet, amíg fiatal! — szólt közbe haragosan Zeusz.
— Te csak ne szólj bele! Különben sem fog megöregedni. Inkább arról beszélj, milyen volt Alkménével hancúrozni? — Héra dühösebb már nem is lehetett volna.
— Asszony, nicht vor dem Kind! — Zeusz szeme villámokat szórt.
— Na, én lépek. Pá! — Hébé sarkon fordult, és már ott sem volt, magukra hagyva veszekedő szüleit.
A főisten és felesége még marták egymást egy ideig, míg végre megszólalt a kapucsengő. Héra megigazította rakoncátlankodó fürtjeit, és a vendég elé sietett.
— Isten hozott otthonunkban! — tárta szélesre az ajtót, és intett Zeusz felé.
A megérkezett mélyen meghajolt az istenségek előtt. A főisten egyből a lényegre tért.
— Elvégezted a rád kiszabott feladatot? — kérdezte mohón.
— Igen, felséges Istenem!
— Akkor gyere, heveredj le e kerevetre, és mesélj!
Héra ambróziát kínált körbe, fejbólintással jelezve Teiresziásznak, hogy kivételesen ő is ehet a halhatatlanságot biztosító étekből. A kígyóölő boldogan elfogadta a tál tartalmát.
— Ne várakoztass tovább, mert kivívod a haragomat! Mesélj hát! — mennydörögte a hatalmas Zeusz.
A kérdezett nyelt egy nagyot, s belekezdett mondandójába.
— Uram, Kronidész, mikoron Pallasz Athénével majdnem egyidőben kipattant a fejedből az Adaptív Védelemnek nevezett program, mi, földi halandók, egyből láttuk, hogy ennek nagy sikere lesz.
Zeusz továbbra is feszült figyelemmel követte Teiresziász beszámolóját.
— Odalent mindenki tudja, hogy ezzel megint csak Mennyország biztonságát és védelmi képességeit erősíted. Hermész, mint a program hírvivője, kiemelte, a jelentkezők példát mutathatnak abból, hogy a haza, illetve a Menny védelméből részt vállalni közös feladatunk. És mi ezt megértettük, elfogadtuk, sőt, örömmel bevállaltuk.
— Na, azért nem kéne ennyire nyalizni — bosszankodott Héra, de hites ura egy pillantásával elnémította.
Teiresziász zavartan elhallgatott, nem szeretetett volna Hérával ujjat húzni, megtapasztalta már, mire képes a tehénszemű.
— Folytasd! — érkezett a zeuszi parancs.
— Hermész meleghangú beszédekben agitált bennünket, köztisztviselőket, miszerint két hétre vonuljunk be önkéntesen a Mennydörögd Kiképző Bázisra, ahol alapos felkészítést fogunk kapni katonaruha-viselésből, fegyverhasználatból, gránátdobásból, egyszóval mindenből, amit a civil életünkben is hasznosítani tudunk majd. Nézd, Teiri, ezekben a békeidőkben fogant vészterhes napokban szükségünk van a civilek testületi szellemének a megerősítésére, mondta másik oktatónk, Hádész. Beláttuk, hogy ez tényleg felettébb fontos. Biztosított bennünket arról, hogy vigyázni fog ránk. Így is történt. Naponta négyszer kaptunk ellátást, háromszor titoktartási felvilágosítást, egyszer harcászati kiképzést és kétszer pártfélórát.
— Bélflórát? — értetlenkedett az istennő.
— Pártfélórát — ismételte meg félénken Teiresziász.
— És élvezted? — hajolt előre Zeusz.
— A pártfélórát?
— Fenéket! A harcászati kiképzést.
— Ja, azt? Nagyon. A puskák hosszú csöve, a kézigránátok kerekdedsége… Hm… Az első pillanattól lázba hoztak.
— Igazi férfivá értél a táborban — dőlt hátra elégedetten Zeusz.
— A nők számára is olyan gyönyörkeltő férjuram korszakalkotó ötlete? — tudakolta Héra.
— Biztosíthatlak róla, hogy igen, úrnőm! — mosolyodott el nemváltó Teiresziász. — Neked köszönhetően volt szerencsém nőként is végig örülni a kiképzést. Mai napig beleborzongok, ha a költészetkedvelő Hermész megjelenésére gondolok. A hátam mögé állva súgta-búgta a fülembe hadügyminiszteretek, Árész üzenetét. A tarkómba lehelte, hogy egyfajta katonai élményben fog részesíteni, amiről nem tudtam, mit jelent pontosan, de láttam néhány felnőttfilmet, ezért azonnal rábólintottam, hogy benne vagyok a dologban. Gyenge nőként még inkább elerőtlenedtem, amikor magát Árészt pillantottam meg a Mennyelnöki Minisztérium kormánytisztviselőknek tartott gyűlésén. A féktelenségéről széles körben ismert magas, jóképű fiatokból áradó tesztoszteron felzavarta az ösztrogénszintemet.
— Apja fia! — büszkélkedett Zeusz.
— A faragatlanságát tőled örökölte, az holtziher! — kontrázott Héra.
— Érdekes, Aphrodité mégis öt gyereket szült neki. De most nem ez a fontos, haladjunk a történetben, Teiresziász! — intette le a főisten a nejét.
— Igenis, uram, parancsolóm! Őszintén szólva kicsit megijedtem, amikor Árész odalépett hozzánk, egyenként mindegyikünknek megszorította a karját, és megkérdezte, hogy ugye tudjuk, mit vár el tőlünk a Menny, akarom mondani, a haza: egy csepp vért, csak egy cseppecskét. Ha nem kacsintott volna közben, talán még el is ájulok. De így lelkesen vonultam a többiekkel. A napsütésben csodásan csillogott a kiképző bázis görög felirata — Vási Propónisis Vrontis, vagyis Mennydörögd Kiképző Bázis. Egész testemet átjárta a honleányi büszkeség, midőn elolvastam a szöveget.
— A táborban nem szenvedtetek hiányt semmiben? — kérdezte Héra.
— Nem, úrnőm, a tesztoszteronvitézek egyéni és csoportos oktatást is tartottak nekünk. Mondhatom, teljes mértékben kielégítő kiképzésben volt részünk.
Zeusz hanyatt fekve, a kék égboltot bámulva hallgatta a Mennyelnökségi Minisztérium titkárnőjévé változott, majd visszaalakult Teiresziász beszámolóját.
— De ugye, most jön egy de — köpte ki a fogpiszkálóját.
— Attól tartok, uram. De előbb még elmondanám, hogy milyen prímán összeszokott a kis csapatunk, mennyire buzgott bennünk a vágy, hogy erősítsük a Menny, és vele a saját biztonságunkat és védelmünket…
— Elég a rizsából! Azt mondd, milyen bibi akadt! — fakadt ki Héra.
— Csekélység, csupán csekélység. A kielégítő kiképzésen sok mindent dobáltunk ide-oda, célpontokra általában. Mint mondám, felkészítésünkbe bevonták a testvéredet, Hádészt — bólintott Teiresziász Zeusz felé —, aki olyasmiket adott a kezünkbe, amikre egy magamfajta fiatal lány pirulás nélkül nem tudott ránézni. Azt sem tudtam, mihez kezdjek velük. Így hát azokat is inkább eldobtam magamtól, kivívva ezzel Hadész haragját.
— Hiba, nagy hiba volt olyan tárgyakat adni a finom kis kezetekbe, aminek a működéséről nem világosítottak fel — húzta fel magát a tehénszemű istennő.
— Talán azt feltételezte Hádész meg a többiek, hogy mi ismerjük a…
— Eh! — legyintett bosszúsan Héra. Egyre dühösebben hallgatta Teiresziász beszámolóját.
— Én vagyok a hibás, egyedül én, felséges uram és úrnőm, mert minek mentem oda, hisz előre szólt Hermész és Árész is, hogy ez a szabad választásom, a szabad akaratom.
Zeusz felült a kereveten. Szeme újfent villámokat szórt a felesége felé, aki már alig tudta türtőztetni magát. Intett Teiresziásznak, hogy folytassa mondandóját.
— Az egyik játékszeren volt egy karika. Úgy tűnt, egy gyűrű az. Gondoltam, talán beleszorult abba a tojásdad valamibe. Kirántottam belőle. Épp felhúztam a jobb gyűrűsujjamra, amikor bumm! Eltűnt a gyűrű, vele az ujjam, azzal meg a csuklóm. A bal alkarom meg úgy, ahogy volt. Na, akkor tényleg elájultam. A lány énem azóta is élet és halál között lebeg. Annyit tudok még magamról, hogy Hádész vitt be a kórházba, azóta is ott várakozik a betegágyam mellett. Jobbnak láttam visszaváltozni férfivá.
— Felháborító! — ugrott fel Héra.
— Hős a női éned, igazi hős! — paskolgatta meg atyaian nemváltó Teiresziász arcát Zeusz.
— Miről beszélsz? Dehogy hős! Áldozat! Értitek? Ál-do-zat! — kiáltozott magánkívül Héra, de a férfiak rá se hederítettek.
Zeusz letört egy falatot az ambróziából és Teiresziásznak nyújtotta.
— És mondd, de a lelkedre mondd, nőként vagy férfiként élvezted jobban az Adaptív Védelem programot? — hajolt bizalmaskodón a főisten az alattvalójához.
— Nem kérdés. Nőként.
— Igazán? És…, és mennyivel volt jobb? Kétszer? Háromszor? Négyszer?
A kérdezett elgondolkozott. Visszaadta az ambróziafalatot, s az ujjain kezdett számolni.
— Ötször, hatszor, hétszer, nyolcszor, kilencszer. Kilencszer jobban élveztem nőként…
Héra, mint a fúria tört elő.
— Adok én neked ambróziát meg örök életet! Nem sül ki a szemed a szégyentől? Majd én teszek róla, hogy ne élj örökké, és soha többé ne lásd az ép tagjaidat! – Azzal sitty-sutty, megvakította az alaposan meglepődött Teiresziászt.
Zeusz levegő után kapkodott a váratlan támadástól.
— Mit tettél, asszony? — korholta a nejét, de belegondolt a helyzetükbe meg a felelősségébe. A megvakított felé fordult. — Sajnálom barátom, de én érinthetetlen vagyok, ezért neked kell elvinned a balhét. Annyit tehetek, hogy az örök helyett hosszú élettel és némi jóstehetséggel ajándékozlak meg, ha már a látásodat nem adhatom vissza. Most pedig menj békességgel utadra!
— Nagy öröm lesz sokáig élnem vakon… — köszönte meg vakságát az újdonsült jós.
Héra nem türtőztette magát, olyan hisztit vágott le, hogy Zeusz dühösen sarkon fordult, s maga mögött hagyta az Olümposzt. Az emberek és istenek atyja, az ég és a villámok ura fehér bika alakját öltötte, így kereste fel a szépséges Európét. Rávette a hercegnőt, hogy üljön a hátára. Krétáig futott vele, ahol alapos kiképzésben részesítette.
Szóljon hozzá!