(F)ordítok – 99.

Nori de vată plumburie
se cufund-aproape-n mare
şi o pânză argintie,
ţes în fire curgătoare…
Cer cu mare-ngemănate,
văl de ploaie se prefiră,
peste valuri zbuciumate
când Eol cântă din liră…
Peisaj ce te-nfioară,
negrăita-i frumuseţe
Pictorul o desfăşoară
cu eterna Lui tandreţe.

Ólomszínű vattafelhők
szinte a tengerbe süllyednek,
és esőszál fonalakból
ezüst színű vásznat szőnek…
Ég a tengerrel testvérként,
a felajzott hullámokon
eső fátylat szór szanaszét,
amikor Eol lantja szól…
Tájkép, ami elborzaszt,
kimondhatatlan szépségével.
Csak a festő, ki leképezi azt
az Ő örök gyengédségével.